A KoMa Társulat Sárkány című élőszereplős bábelőadása
Jevgenyij Svarc 1896-ban született az oroszországi Kazanyban, apja orvos volt, anyja szülész. A moszkvai jogi karon tanult két évig, de abbahagyta tanulmányait, s kezdő színészként Rosztovba költözött, ahol beiratkozott egy színésztanodába. 1921-ben a rosztovi színtársulattal Szentpétervárra költözött. Írói munkásságát 1923-tól jegyzik, élete folyamán húsz színdarabot és bábjátékot, valamint nyolc filmforgatókönyvet írt. 1958-ban halt meg Leningrádban, a mai Szentpétervárott.
Svarc Sárkány című bábjátékát a hetvenes években bemutatta az Andrássy úti Állami Bábszínház, melyet volt szerencsénk látni. A bábdarab a gonosz, korlátlan hatalmú Sárkányról és elnyomása alatt szenvedő népéről szól, melyet az ideérkező mesehős megszabadít uralkodójától, ám a boldog nép kabátja alatt ott lapul a sárkányszárny. Bábszínész barátaink mesélték akkor, hogy a társulat egy része úgy igyekezett a darab mondanivalóját felerősíteni, hogy a ruhatárban elhelyezett nézői kabátokra papírból pici sárkányszárnyakat tűztek volna, de aztán időben lemondtak róla, mert féltek, hogy nagy balhé kerekedne belőle. (Ne felejtsük: a hetvenes évek végén jártunk akkor…)
Svarc bábdarabját sokszor és sokfelé játszották a világban, hiszen igazi mese a gonosz uralkodót legyőző és a hatalma alatt senyvedő népet megszabadító hős lovagról. A gyerekek ugyanúgy élvezik, élvezhetik, mint a felnőttek.
A darabot Elbert János fordítása alapján Parti Nagy Lajos modernizálta, 2003-ban a Madách Színházban Mácsai Pál rendezésében, s így ment az Örkény Színház előadásain is, valamint idén a KoMa élőszereplős-bábjátékában is. A Parti Nagy által írott szöveg lényegesen maibb, szellemesebb, humorosabb. Főhőse, a „hivatásos szabadságkutató/harcos és sárkányölő” Sir Lancelot-nak, Arthur király kerekasztalának egyik lovagja nevét kiforgatva Láncz L. Ottó lett.
Ezzel a névvel már találkozhattunk itt a kerületben, 2011. március 15-én, amikor a Boldog Salkaházi Sára katolikus templom udvarán a KoMa társulat hozzá járult az ünnepséghez, nem egészen azzal az eredménnyel, amire számítottak/tunk. A vásári komédiázás ugyanis egyrészt nem fért össze a megszokott ünnepi hangulattal, másrészt a nézők nagy többsége biztos, hogy nem ismerte Sir Lancelot nevét és szerepét az angol történelemben (és a világirodalomban), így aztán Láncz L. Ottóval sem tudott mit kezdeni, de valószínűleg nem is foglalkozott vele. Legfeljebb nem értette, miért nem a hagyományos március 15-diki ünnepség zajlik körülötte, ugyanis a társulat tagjai hol a színpadon, hol az udvar magas kőkerítésén tűntek fel, különös ruházatban, szokatlan szövegeket mondva…
Most azonban a Sárkány című élőszereplős bábdarab Vékes Csaba rendezésében óriási sikert aratott a Pestújhelyi Közösségi Házban november 23-án, a kb. 50 fős közönség előtt.
Mivel magyarázható a nagy siker?
Először is az élőszereplők és a bábok fantasztikus összjátékának a kicsiny színpadon. A bábok többé-kevésbé hagyományosak voltak, szerethetők vagy irtóztatók, de az igazi trouvaille az volt, hogy a fekete dresszbe öltözött színészek, akik végig mozgatták és végig beszéltek bábjuk helyett, végig a színpadon voltak a bábokkal, s miközben mozgatták, beszéltek helyettük, mintha teljesen eggyé is váltak volna bábjukkal. A Sárkány figurát két színész is mozgatta és egyszerre beszéltek, férfi és női hangon, fémes csengéssel, amitől a báb-Sárkány szinte betöltötte hatalmával a játékteret. Remek szerep volt a Kandúré (kicsit emlékeztetett a Mester és Margarita kandúrjára, egyszerre volt dörzsölt, mindenlébenkanál és bölcs emberpárti…), bár nem lehetett könnyű a mozgatása, a legvadabb bravúrokat mutatta be, tekergőzött, repült, hol itt, hol ott bukkant fel, vagyis nagy ötlet volt, az biztos.
A bábok amúgy nagyjából hagyományos bábok voltak. Elza egy nagyszemű bájos és szomorú leányzó (bűbájos lábacskáin selyemharisnya feszült!), édesapja, a levéltáros - neve Sármány! – megsárgult arcú, megtört, szemüveges öregúr, akinek egyetlen lányát a Sárkány készül feleségül venni, s ez számára túlélhetetlen. Velük ellentétben a Sárkány, majd a Sárkányt felváltó élvhajhász, gonosz, ravasz polgármester és a polgármester fia mind égőszemű, furcsa ruházatú emberszörnyek voltak.
Persze minden báb az őket mozgató színésszel, színészekkel együtt vált élőlényekké.
A hivatásos szabadságkutató és harcos Láncz L. Ottó magabiztos és lángoló hősként vitte szerepét, amíg le nem győzte a Sárkányt, majd a harmadik felvonásban eltűnt, csak hangját hallották Drakónia szegény, magukra hagyott lakói, értsd: az embereknek maguknak kell végrehajtaniuk a szembeszállást a terrorral, a félelemmel, a gonoszsággal.
Muszáj szólni az élőszereplőkről. Olyan hihetetlen azonosulással játszotta mindegyikük az adott bábbal a szerepét, hogy például az Elzát mozgató színésznő, Lass Bea szeméből például valóságosan dőltek a könnyek. Láthatóan szenvedett Elzaként.
A színészek mindeközben számtalan bravúrt hajtottak végre bábjaikkal és a kevés díszlettel, a csupasz iskolapadokkal, amiket egymásra tettek, vagy saját hátukból alkottak hidat, hogy rajtuk futhassanak a bábok és így tovább…
Ne hagyja ki, akinek ideje és kedve van egy remek előadás részesévé lenni!
BE