Bauer Sándor sírjának megkoszorúzása és főhajtás az 1969. január 20-án tűzhalált halt magyar ifjú előtt

Bauer Sándor tette előtt négy nappal, 1969. január 16-án Prágában egy cseh fiatalember, Jan Palach gyújtotta fel magát a szovjet csapatok elleni tiltakozásul. Jan Palach temetésére 800 ezer cseh ember ment el mély gyászban, némán tüntetni a Venczel térre. A mi Bauer Sándorunk a Nemzeti Múzeum lépcsőjén gyújtotta fel magát, s barátaihoz és szüleihez írott levelében azt írta tette okául: "nem lehet eszme nélkül élni". Tette és halála Magyarországon minden módon el volt titkolva. Négynapos haláltusája után a rokonai lakhelyéhez tartozó itteni, a Rákospalotai Temetőben helyezték nyugalomra összeégett testét, a temetőt az állambiztonságiak szinte teljesen megszállták a temetés napján. Csak a szűk rokonságnak engedték meg, hogy a ravatalnál elbúcsúzzanak tőle. Ma márványsírkő áll sírja fölött, nemzetiszín szalag fonja körül a márványtáblát, s szinte mindig van rajta virág is.

A tavalyi megemlékezésünkön még itt volt Modor Ádám, a Kádár-korszak utolsó évtizedeiben a rendszer ellen tiltakozók egyik jeles személyisége, a valódi szamizdatos kiadványok egyik vezéralakja, a szamizdatosokról megjelent számos könyv szerzője. 54 éves korában halt meg, amiben szerepet játszottak a szüntelen házkutatások, ellenőrzések, előállítások is, s szemmel tartása az államhatalom részéről a rendszerváltás után sem szünt meg. Mert a diktatúra alatt egészen másként képzelte a majdani demokráciát...

Bauer Sándor sírjához egyetlen kerületi iskola diákjai és tanárai sem jöttek el, sem tavaly, sem idén. Nem tudják, ki volt Bauer Sándor és miért halt meg? S ha tudják is, vajon mit gondolnak tettéről?.. (Persze attól is szomorú lennék, ha a parlamenti, majd a helyhatósági választásokon a nemzeti-polgári erők nyervén bizalmat kötelező lenne kivonulniuk január 20-án Bauer Sándor sírjához... Másként nem lehetne végre, barátaim?!)

ppéter