Írólap - találkozás Bartis Attila íróval

a Zsókavár utcai könyvtárban október 8-án.

1968-ban született Marosvásárhelyen, édesanyja 1983-ban halt meg Budapesten, 1984-ben édesapjával, Bartis Ferenc költővel áttelepültek Magyarországra. A séta című regénye után A kéklő pára című novellás kötete, majd 2001-ben A nyugalom című, világszerte nagy visszhangot, hatalmas sikert, számos fordítást és kiadást megért regénye jelent meg. Utóbbiból Alföldi Róbert filmet rendezett, amit a 2008. évi filmszemlén mutattak be, s amelyet - ellentétben a regénnyel - nem fogadott elismerés.

Bartis Attila nemcsak író, hanem fotográfus is. Havas Péter 2002-ben készített róla 50 perces dokumentumfilmet, mely az író mellett a fotográfust is bemutatta.

Az írót Babiczky Tibor költő mutatta be, olvasott fel műveiből néhány jellegzetes szakaszt, és ezek után és közben beszélgetett vele. Az író elmesélte, hogy egy nyugat-európai írószervezet felkérte a Fekete-tenger körül élő nemzetek egy-egy jeles íróját, hogy írják meg „viszonyukat” a tengerhez. Őt román íróként kérték fel. Az író most felolvasta nekünk azt az írását, amivel felolvasó körutat tett az utóbbi időkben, s ami belekerül majd a Fekete-tengerről készülő irodalmi összeállításba.

A történet - címe: Akvárium - az író 7 éves, iskolás-korában játszódik.

A novella rövid összefoglalása következzék most.

A tanító néni körbeültette a tanteremben a gyerekeket, középre elhelyezett egy üres akváriumot, alján homokkal, oldalán csigautánzatokkal, s megkérdezte tőlük, milyennek látják a tengert. A gyerekek, attól függően, hol ültek, az akvárium mellett láthatták a tanterem mosdóját, a törülközőket, másik falon Ceausescu főelvtárs képét, valamint a tanító nénit. A tanító néni ezek után egyenként megkérdezte őket, milyennek látják a tengert. A 7 éves Attilát édesanyja minden reggel azzal engedte el otthonról, hogy nagyon vigyázzon arra, mit mond, mert ha olyat mond, amit nem szabad, a tanító néni elmondja otthon a férjének, s apát aznap este elviszik, lehet, hogy egy napra, lehet, hogy hosszabb időre. Azt sem szabad elmondani, hogy apának, amikor egyszer így elvitték, szöget vertek az egyik fülébe, s azóta arra nem hall...

Attila így hát, amikor tanító néni megkérdezte, milyennek látja a tengert, azt mondta, hogy szépnek. A tanító néni meg volt elégedve a válasszal, s feltette a kérdést.a következő gyereknek ..

Bartis Attila író a polgármester felkérésére a miskolci Ünnepi Könyvhéten megnyító beszédet mondott, amit halálos csend követett, s amiről attól kezdve nem esett szó. A beszéd azért megjelent. Íme:

Tisztelt közönség!

A könyv, amit ma ünneplünk, sokkal régebbi, mint az írásbeliség. Pontosan egyidős az emberrel, de még az Úristennel is. A könyv nem más, mint a gondolat ember nélküli jelenléte. S ahogy az első könyv csak egy kormos kéz lenyomata volt a sziklafalon, úgy szinte biztos, hogy az utolsó könyv sem egy nyomtatott áramkör lesz, hanem egy kormos kéz lenyomata a betonon. Amit pedig ez a két kéz közrefog, az a kultúra. Tulajdonképpen ezt ünnepeljük ma. És az, hogy szidjuk-e épp, vagy istenítjük, szinte mindegy. Ez maga az életünk. A sok-sok élet összeadva pedig maga a történelem. Így az, hogy csak az ember olvas, nem pusztán annyit jelent, hogy csak az ember ír. Hanem hogy csak az embernek van történelme. Pont olyan történelme van, amilyent a kormos kezével megír.

[folytatás...]

Megjegyzés: a könyvtári beszélgetésen kb. húszan voltunk. BE