Apa- és férfi-diszkrimináció

Gyerekkoromtól kezdve szinte csak a nők diszkriminációjával találkoztam családon belül, és az élet más területein is. Talán ezért is küzdöttem a magam módján, sok férfitársammal szembeszállva a nők jogaiért, megbecsüléséért. Mindig kiálltam azért, hogy a férfiaknak is kötelességük kivenni a részüket a házimunkából: mosogatás, takarítás, pelenkázás, gyereknevelés. Nem csak jogaik vannak otthon a férfiaknak, hanem kötelességeik is.

Sajnos sok férfi nem kezeli azonos értékű partnerként a feleségét, élettársát. Sok ismerősöm vált haragosommá azért, mert nem azonosulok több évszázados társadalmi beidegződéseivel és egyenlő emberként kezelem a nőket.

Amikor apuka lettem, akkor értek az első meglepetések, hogy bizony a másik nem is tud bennünket diszkriminálni.

Fiam születése után még fél évet anyósoméknál laktunk, mivel ennyi határidőt kaptak a lakásunk előző tulajdonosai a kiköltözésre. Ebben a pár hónapban családon belül a saját bőrömön éreztem a diszkriminálást. Több hét kemény küzdelemmel kellett bizonyítanom anyósom és a párom előtt, hogy nekem is jogom van a fürdetésnél jelen lenni! Addig ugyanis anya és nagymama kizárólag ketten fürdették a fiamat, engem helyhiányra hivatkozva kizártak a fürdőszobából! Volt is nagy duzzogás, amikor pár hét után megelégelve az esti kirekesztéseket, megelőztem anyósomat a fürdőszobában és becsuktam az ajtót. Szerencsére párom hamar belátta, hogy a fürdetés és pelenkázás tudományát én is sikeresen megtanultam, és bármikor rám bízhatja a gyereket.

Következő negatív élményem akkor ért, amikor bátor apukaként egyéves fiammal ellátogattunk egy kismama klubba. Minden hétköznap délelőtt 9-től 13 óráig csekély összegű bérlettel lehetett látogatni a klubot A klubvezető hölgy boldogan fogadott bennünket: végre egy apuka, aki még meg is javítja azt, amit kell!

Sajnos az odalátogató anyukák némelyike nem túlzottan értékelte, hogy én is értelmes hozzászólásokkal, tanácsokkal tudtam az anyukák beszélgetéseihez csatlakozni. Volt nekem is tapasztalatom a pelenkamárkák és babaápolási termékek, bébiételek választékáról. Én is játszottam ott a gyerekekkel, türelmesen és figyelmesen, amihez sok anyuka nincs hozzászokva. Többen megkérdezték, hogy miért nem dolgozom, talán csak nem én vagyok otthon gyeden? Ekkor elmondtam, hogy a munkámból kifolyólag sokszor hétköznap vagyok szabadnapos, és ezért tudok itt lenni. Amúgy meg csak azért nem cseréltünk a párommal egy idő után, mert az én jövedelmem volt a magasabb. Néhány hónap után nem jártunk a klubba, mert éreztették velem néhányan, hogy nem ide való vagyok. Nem értették meg, hogy csak a gyerek miatt járok ide, hogy gyerektársaságban legyen. Párom sem ment később közéjük. Más anyukáktól értesültem a kirekesztésem okairól. Több kismamának juttattam eszébe, hogy az ő férje vagy párja nem csinál otthon semmit, a gyereket is csak nyűgnek, gondnak tekinti. Ezért fájt nekik, hogy én más vagyok.

A játszótereken is hasonló tapasztalatokat szereztem. Hétköznap délelőtt a gyeden lévő kismamák szinte uralmuk alá vonták a tereket. Minden téren külön "csapatok" alakultak és kiutálták azt a pár apukát, aki nem csak hétvégi szülőként akart jó lenni. Döbbenetes, de így van! Több játszótérre csak délután vagy hétvégén lehetett ellátogatni, amikor nem volt kismama-uralom.

Szerencsére azért van néhány hely, ahol nem csak ilyen anyukák vannak, és igen jól el lehet beszélgetni a gyereknevelés tapasztalatairól.

De az igazi nagy pofon akkor ért, amikor decemberben az idősebbik ikerlányommal több napra kórházba kellett menni. Azon már nem lepődtem meg, hogy az anyukák kinéztek a kórteremből, ezt már korábban megszoktam, amikor a fiammal egynapos rutinműtéten voltunk a kórházban. Már akkor is szóvá tették, hogy miért nem az anya van bent a gyerekkel, hiába mondtam, hogy ő otthon van a másik kettővel. Most viszont több napról volt szó. Párom is igen beteg volt, pont akkor, abban az időben és ezért én mentem be a kórházba a lányunkkal. Az éjszakát is bent szerettem volna tölteni, de az orrom alá dugott házirend azt tartalmazta, hogy apukák este tíz óra után nem tartózkodhatnak a kórház területén. Hiába mondtam, hogy az ötéves gyereket nem hagyom itt egyedül, akkor sem engedték meg. Inkább egy beteg, náthás, lázas köhögő anyuka töltse bent az éjszakát! Vicc az egész! Megkérdeztem: ha nem lenne anyuka, akkor mi lenne, de arra is azt a választ kaptam, hogy akkor sem maradhatnék bent, mert férfi vagyok ! Inkább a beteg anyuka fertőzze végig a gyerekeket, mert ő Nő !

Na ekkor borult ki nálam a bili! Ez már igazán sok volt az én nőpárti gondolkodásomnak is. Ekkora kirekesztéssel még sehol sem találkoztam.

Mindent egybevetve nemcsak a férfiak szemléletén kell változtatni a nők irányában, hanem bizony a nőknek is meg kell tanulni elviselni, hogy nem minden apuka és férfi olyan galád mint az átlag. Gyakran pontosan ők riasztják el azt a kevés apukát is, aki szeretné kivenni a részét a gyereknevelés örömeiből és a házimunka nehézségeiből. Sajnos nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, amikor találkoznak olyan férfiakkal, akik egyenlőnek tekintik őket, és nem másodrangú rabszolgát látnak bennük!

Nahát!

Hracza Gyula