Archívum


Párbeszéd az újpalotai Fő térről

Párbeszéd a Fő térről Hajdu László polgármester úrral

Az itt élők első nagy közösségi élménye lehetne


Hajdu László polgármester úr még a kínai útja előtt elfogadta a Nyírpalota Társaság meghívását a Fő térről folytatandó párbeszédre. Ez az első alkalom, hogy leült velünk olyan témáról beszélgetni, amit mi jelenleg a legfontosabbnak tartunk Újpalota életében. Miért? Mert ez lehetne az itt élők első nagy közösségi élménye.
Június 2-án 18 órakor össze is gyűltünk kilencen és vártuk polgármester urat a Közösségi Ház Galériájában (kistermében). Megjelent még körünkben Avarkeszi Béla civil referens és Dr. Pálinszky Antal alpolgármester úr is, aki elmondta, hogy sétálgatás közben elámult azon, hogy milyen "jó hely ez az Újpalota".


Kelemen Árpád, a Közösségi Ház és az Újpalotai Szabadidő Központ vezetője a Nyírpalota Társaság nevében vállalta a párbeszéd moderátori szerepét. Mindenek előtt felidézte, hogy a jelenlévők többsége 1995 óta kezdeményezi a kerületvezetéssel folytatandó párbeszéd létrejöttét a térről. Ez a tendencia felgyorsult a Nyírpalota Társaság 2002. évi megalakulásával, ugyanis a tagok éppen annak érdekében léptek egymással szoros érdekszövetségre, hogy az egyre jobban öregedő és pusztuló lakótelepen élőket közösségi célok érdekében mozgósítsák és megnyerjék az ügynek a kerületvezetést. Ezt segítette elő az önkéntes társadalomstatisztikai felmérés, számos kiadványuk, szakemberekkel tartott kerekasztal-rendezvényük, kérdőíveik, kiállításaik, az itt élő művészek megnyerése, a pályázataik, legutóbb éppen a szökőkút-pályázat.
Kelemen Árpád azt is elmondta, hogy tavasszal újabb kezdeményezéssel rukkoltunk elő: a Nyírpalota Társaság tagjai elvállalták, hogy a kerületi legnagyobb frakció minden újpalotai képviselőjét megkérdezik arról, hogy mi a véleménye a Fő tér civil elképzelések szerinti átalakításáról. A beszélgetésekből leszűrhető volt, hogy a képviselők mindegyike elvileg egyetért törekvéseinkkel, s támogatná az elképzeléseket.
Kelemen Árpád ezek után tette fel a kérdést polgármester úrnak: milyen akadálya van annak, hogy az újpalotai Fő tér többfunkciós, esztétikai élményt is nyújtó központi tere lehessen Újpalotának?
Polgármester úr röviden válaszolt: a kerületben 19 tér van, a karbantartó munkák folyamatosak, de a pénzhiány a legnagyobb akadálya az igényes fejlesztéseknek. Visszaadta a szót a további hozzászólóknak.
Szepesyné Tárnyik Zsuzsa, újpalotai könyvtárvezető és az ügyvivő testület egyik tagja kifejtette, hogy a legfőbb törekvésünk felkelteni az emberekben az igényt az esztétikus, vonzó, közösségi elvárásokat is kielégítő környezet iránt.

Álmodni még mindig szabad


- mondta Szabó Adél szenvedélyesen, s felidézte az éves Mobilitás Heteken a közösségfejlesztő szakemberekkel folytatott helyi felmérések tapasztalatait: 50 emberből 40 nem tudja, hol a Fő tér, hiszen még a BKV járatokon sem Fő térnek, hanem Zsókavár utcai megállónak mondják be. De hogy mennyire van értelme a közösségteremtő kezdeményezéseinknek, arra felhozta példaként a tavalyi Karácsonyt: a maga készítette Betlehemet (jászollal, Kisjézussal, Máriával, három királyokkal) akkora örömmel fogadták az emberek, hogy nem akadt senki sem, aki megrongálta volna, s még csoportos látogatásokat is szerveztek a kisgyerekes családok a megtekintésére. Budai Zsuzsa is csatlakozott: mióta újpalotai Karácsonyt tartunk, még sosem vettek részt rajta ennyien, s a fellépő kórusokkal nagyon sokan énekeltek együtt, örültek a szétosztogatott szaloncukroknak, almáknak.
Várhegyi Gábor emlékeztetett, hogy mindannyian kezdettől fogva nagy hiányosságnak tartjuk, hogy Újpalotán sehol sem lehet kulturált körülmények között találkozni, barátokkal leülni beszélgetni, hiszen itt csak - jórészt lepukkant - kocsmák vannak. Báthory Béla elismerte, hogy nagy teher van az önkormányzaton, hiszen itt viszonylag kis helyen laknak nagyon sokan, koncentráltan. Az évtizedek alatt a rozsda szétmarta a tartóoszlopokat, a járdák többsége balesetveszélyes, az orvosi rendelő előtti térkő nagyon jó lenne, de szinte nem látszik a cigarettacsikkektől, mert nincsenek utcaseprők. De - hangsúlyozta - a most megnyílt új OTP-fiók nagyon kulturált, s régi vágyunk, a könyvtár is előbb-utóbb megvalósul. Most lenne jó tovább lépni a közösségi igények további kielégítése felé. Czibik Tamás, az ügyvevő testület új, harmadik tagja helyes útnak tartja a párbeszéd megindulását és javasolja, hogy pályázzon együtt önkormányzat és civil szervezet EU-s támogatásra, mert ez minta lehetne mások és más ügyek számára is. Ezt a javaslatot Várhegyi Gábor is nagyon támogatta.


Valló Péter, a Nyírpalota Társaság új tagja szerint: ha van közös koncepció, hogy ti. milyen funkciókat teljesítsen be a tér, milyen esztétikai üzeneteket hordozzon és milyen eszközökkel érvényesítse a közösségi elvárásokat, s ezt elfogadják és támogatják az itt élők is, akkor már el lehet indulni lépésről-lépésre a megvalósítás felé.
Budai Zsuzsa elmesélte, hogy az egyik, általunk rendezett kerekasztal-beszélgetésen a felkért szakember, Siklósi József építész filmet vetített arról, hogy Dunaszerdahelyen milyen esztétikus közösségi tereket, kávézókat, sétálóutcákat tervezett és épített építésztársaival a panelházak szomszédságában, s fel sem merült a helyiekben, hogy ne a tervezők elfogadott és köztetszést aratott tervei valósuljanak meg.
Hajdu László türelmesen meghallgatta a hozzászólókat, majd magához vette a szót. Nemcsak a pénzhiányra hivatkozott, hanem az igénytelen emberekre is, és arra az új morálra, miszerint a vállalkozók akarják megszabni, hogy milyen feltételekkel hajlandók vállalkozni. Elmondta, hogy az Újpalota-Parkváros amerikai befektetői elé mennyi akadály gördül a kárpótlási földek tulajdonosainak fellelhetetlensége miatt, hogy 40-50 milliós játszótereket tesznek tönkre a gyerekek, hogy a csarnokot hiába hozták rendbe, az árusok plusz terhet nem vállalnak a további fejlesztések érdekében... Sorolta az önkormányzat gondjait, a még megoldatlan feladatokat. Örültünk, hogy megfogalmazta: nem bánja, hogy elfogadta a meghívást és hogy először beszélgettünk ezekről a dolgokról együtt. Ami a főtéri szökőkutat és az órát illeti, nem látja megoldhatatlannak, s lám a töredezett aszfalt-utak cseréje máris szépen halad. Mivel 8 órakor egy másik megbeszélésen várták, elköszönt a társaságtól.
A társaság tagjai még vitatkoztak egy darabig, hogy levezessék a bennük maradt kérdések és érvek feszültségét is, de egészében úgy ítélték meg, hogy a találkozás eredményes volt. Leszögeztük, hogy ez az első pozitív lépés az önkormányzat részéről a kezdeményezéseinkre, hogy nem volt fölösleges az eddigi sok erőfeszítés, s a továbbiakban jó lenne ebben a szellemben együttműködni.

-erdős-


 
     

© Toronyhír Újpalotai Média Alapítvány