Jó egyszer, egyetlen egyszer átélni, elhinni, benne lenni...

Mese az öregkor méltóságáról

Rohonyi Gábor első nagyjátékfilmjéről, a Konyecről eléggé megoszlanak a vélemények, bár a film meglehetősen jól megy a mozikban (már megközelíti a százezres nézőszámot), s az sem semmi, hogy az idei magyar filmszemlén elnyerte a legjobb műfaji film, az internetes szavazás közönség- és a TV2 25 milliós különdíját. Sokan azt is megkérdőjelezik, hogy egyáltalán műfaji (zsáner) film-e, mert nem lehet egyértelműen skatulyázni: road-movie is, vígjáték is, tragikomédia is, sőt melodráma is. Egyes esztéták azt mondják, hogy "műmájer", vagyis át vagyunk vágva, megesszük a nagy blöfföt: ami benne van, teljességgel lehetetlen, mégis elfogadjuk igaznak, mert el szeretnénk hinni.
Hát lehet, hogy mi is mindnyájan megettük az Újpalotaiak Baráti Körének filmklubjában, ahol - miután DVD-n megnéztük Rohonyi Gábor filmjét - megtapsoltuk, majd jót beszélgettünk róla a rendezővel.
Jó pár éve találkozott először Pozsgai Zsolt filmnovellájával - mesélte Gábor -, nem is nagyon figyelt rá, majd később valaki felhívta a figyelmét, s akkor leültek többen, köztük Lovas Balázs forgatókönyvíró és Mécs Mónika producer, átbeszélték, beleszerettek, kiegészítették, kicsit átalakították, s nekiláttak pénzt szerezni hozzá. Ez sem volt könnyű, mert az egyetlen filmkészítést közpénzből támogató szervezet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány három részletben ad pénzt, viszont amíg nem ad, addig lehetetlen máshonnan pénzt szerezni egy filmhez. De fő, hogy adott, s elindulhatott a pénzkeresés, majd a forgatás.
Gábor nagyon elégedett a film költségvetésével: manapság a 275 milliós összeg közepesnek számít, s minden belefért, amit elképzeltek. Kibővítették az öregek történetét a fiatal rendőr-pár párhuzamos történetével, ami fontos cselekményszállá lett. Hiszen éppen az öregek egymás iránti szeretete és megértése ad mintát ahhoz, hogy a két fiatal is megértse egymást, ismét összekerüljön s igazi család legyen. Megtudtuk, hogy elég hamar megtalálták a 82 éves Keres Emilt és a 71 éves Földi Terit a főszerepekre, s bár féltek attól, hogy nem fogják bírni a napi 12 órás forgatás fáradalmait, még ők mutattak példát a fiatal színészeknek. Keres Emilnek és Földi Terinek, mindkettőjüknek ez a szerep életük legjobb szerepe! Ilyen jók még sose voltak filmben - állapítottuk meg közösen. Gábor külön fontosnak tartotta, hogy a házaspár magázódik a filmben. Vannak hasonló korú ismerősei, akik ugyanígy magázódtak egész életükben, s úgy tapasztalta, hogy ez a formula nem engedi meg szinte soha az egymással szembeni durvaságot.
A forgatás helyszínei sokunkat érdekeltek, s Gábor szívesen mesélt arról, hogy egyrészt Dunaújváros, másrészt a Balaton-felvidék, többek között Balatonakali - az egykori úttörőtábor - volt a forgatás helyszíne. Hittük volna, hogy a furcsa, kör alakú "banképület" egy dunaújvárosi orvosi rendel? Elárulta a filmrendező azt is, hogy a Hotel Carbona, ahol az öregek egy éjszakára megszállnak a házassági évfordulójukat megünnepelni, olyan luxushotel, amilyenről sose hitte volna, hogy Magyarországon létezik. Volt köztünk, aki tudta, hogy egykori kiemelt bányászüdülőből alakították át. A kezdő jelenetben szereplő épület, ahol a történet szerint 1958-ban a fiatal Emil és a még fiatalabb Hédi megismerkednek, a többszintes leányfalusi Sorg-villa. Gábor is Leányfalun lakik családostól (három gyermekük van!), s már a filmforgatás előtt eldöntötte, hogy itt, ebben a szép régi épületben és gyönyörű környezetében fog kezdődni a két főszereplő története.
Végül is miről szól a történet? A fiatal Emil egy jómódú polgári család kilakoltatásának utolsó fázisában vesz 1958-ban vétlenül részt: ő szállítja a Csajka gépkocsi sofőrjeként a magas rangú rekviráló tisztet. Így találkozik - immár véletlenül - a családhoz tartozó fiatal lánnyal, aki a rekvirálók elől a padláson bújt el, majd Emil segíti további megmenekülését, s egymásba szeretnek. A történet a mában folytatódik: az idős házaspár egyedül él, egyetlen fiuk harminc évvel ezelőtti tragikus halála óta mindegyikük magába zártan, Emil a könyveivel, Hédi a gyógynövényeivel "béleli ki" menedékhelyét, csak szemérmesen adva tanújelét egymás iránti (múlhatatlan) figyelmüknek és szeretetüknek. A 82 312 forintra duzzadt gázszámla-tartozás (ügyes fogásnak minősítettük, hogy egy szabályos csekkről olvashatjuk a stáblistát) kritikus helyzetet teremt, hiába bujkálnak a díjbeszedő és a végrehajtók elől, míg utóbbiaknak Hédi, hogy mentse Emil könyvtárát, odaadja megismerkedésük és szerelmük születésének emlékét, a féltve őrzött gyémánt-fülbevalót. Ekkor szánja el magát Emil a bankrablásra a nyugdíjba vonulásakor kapott Csajka gépkocsiból "örökölt" pisztoly birtokában. S itt kezdődik a road-movie, először csak Emil, majd kettőjük groteszk rablótörténete és menekülése.
Meglehetősen abszurd, hogy 40 ezer forintos nyugdíjból élő öregek sorozatos, de nagyfokú empátiával és udvariassággal végrehajtott bankrablásra adják fejüket, s az is, hogy a "vérdíjas nyugdíjasok" mozgósítsák szimpátia-tüntetésekre a nyugdíjas-generációt, ennyi leleménnyel járjanak túl a rendőrség eszén, miközben elnyerik a rendőrök csöndes rokonszenvét, s jussanak életkoruk végén a sosem-hitt jóléthez, a sosem-látott tengerhez, együtt.
Mi az, ami még "abszurdabb" a történetben? Hogy emberségüket és méltóságukat végig megtartják, s példát adnak egymás - és a többi ember - iránti megértésből, figyelemből és szeretetből.
Rigorózus esztétánk szerint éppen ezért "műmache" ez a film. Hiszen még a jelen ismert körülmények sem kényszeríthetik az ilyen embereket ilyen cselekedetekre. Nem hát! Nem is cselekszenek az ilyen emberek ilyesmiket!
De élhetnek-e ilyen emberek ilyen méltatlan körülmények között öregkorukban?
Hohó, mondja a rigorózus esztéta: mi ez? Társadalomkritika? Zsánerfilmben? Vígjátékban? Csak úgy könnyedén?!
S itt kell megvédenünk nemcsak a rendezőt, hanem a filmnek tapsoló nézőket is: annyi ügyes kis eszközzel, hihető szituációval, hiteles fordulattal, apró nüansszal és a remek színészválasztással, valamint színészmozgatással tudják elfogadtatni a filmkészítők azt, hogy egyszer, egyetlen egyszer - mint egy váratlanul és abszurd módon valósággá lett mesében - megtörténhet mindez.
Hát ezért lehet támadni ezt a filmet.
Hát ezért lehet szeretni ezt a filmet!
"Nagy csalafinta" a mesélő. Nagyon érti a szakmát! El tudja hitetni, hogy ez a történet megtörténhet.
Persze, be vagyunk csapva, de azért jó átélni a történetet!
A filmrendező nem szociológus, nem társadalomkutató, nem reformer és nem forradalmár. Kérdés marad persze, hogy a művész felelőssége meddig tart a teljes igazság megmutatását illetően...
Ha elgondolkodunk mindezen, már akkor is tett valamit értünk.

Befejezésül azért visszatértünk a realitások talajára, s még beszélgettünk Gáborral a HD-technikáról, amivel a film készült. Ha a filmet hagyományosan filmszalagra forgatták volna, 30 ezer métert is elhasználtak volna, ami rendkívüli módon megemelte volna a költségeket - a jó minőségű színes filmnegatív és poliészter pozitív ugyanis hihetetlenül drága ma már. A képet minden korábbi digitális eljáráshoz képest magas fokú részletgazdagsággal rögzítő HD-kamerával szinte fillérekbe kerül a képanyag felvétele, rögzítése, a megtekintés, a vágás, s végül az így, digitálisan elkészített anyagot teszik át filmszalagra, ami a maga végleges, kb. 2700 - 2800 méterével már elviselhető költséget jelent.
Egy biztos: a film filmszalagon film! A filmszalag képi gazdagságát még mindig nem tudja túlszárnyalni a digitális technika, bár - s ez kicsit fájdalmas is - jó úton halad efelé.
Nagy élmény volt együtt lenni, szerethető filmet nézni és jót beszélgetni - állapítottuk meg a végén, amikor elköszöntünk Rohonyi Gábortól és kívántunk neki jó munkát további filmes pályafutásán.

A film profi fotós, Gáti György által készített képanyaga megtekinthető az interneten: [link]
be