Kalendárium 2007

Nemzeti emlékezetkiesés ellen

Nem emlékszem, ki mondta vagy írta, hogy a forradalmárok akkor halnak meg igazán, amikor hivatalos ünneppé lesznek. A nagybátyám szeme mindig bepárásodott, amikor arról mesélt nekünk, gyerekeknek, hogy Kossuth bebalzsamozott holttestének hazahozatalakor az országhatártól Budapestig, végig a vasútvonal mentén, minden talpalatnyi helyen ünneplőbe öltözött, levett kalapú férfiak és asszonyok álltak, szótlanul, mozdulatlanul, mert ha mást nem is, de legalább látni akarták a vonatot, amin Kossuth apánk teste hazaérkezik. Pedig ezt a nagybátyám is csak hallotta a szüleitől, s más öregektől, hiszen 1905-ben született, s ez a nagy esemény 1894-ben történt. Nemcsak a vasútvonal mellett, a sok száz kilométer hosszan gyászoló tömeg volt az igazi megemlékezés, hanem a nagybátyám megrendülése is ötven évvel később, s most az én megrendülésem is 2007-ben A hivatalos ünnep-csinálók kevernek-kavarnak, latolgatnak, fontolgatnak, kinek-minek kell megfelelni, kit muszáj meghívni, ünnepi emelvényre ültetni, elnöknek-alelnöknek-b izottságnak-szónoknak felkérni, kitüntetni, sajtónak nyilatkozni, a beszédet kinek kell mondani, kit kell magunkhoz emelni, kit kell finom kis trükkös célzásokkal kirekeszteni, mettől-meddig tartson az ünneplés, s aztán ad acta, csókolom, ezen is túl vagyunk.
Ezeknek semmi köze sincs az Ünnephez.
Mindez arról jutott eszembe, hogy megjelent decemberben a harmadik Kalendárium is, a 2007. évi! De előbb szóljunk az előzményekről, hátha nem mindenki ismeri.
Korábban, a múlt század első felében a kerület előd-településein, Rákospalotán és Pestújhelyen több tucat helyi újságban lapozgathattak a helyi polgárok. Monográfia jelent meg 1927-ben Rákospalotáról és 1935-ben Pestújhelyről. Képeslapok garmada csábította a vonzó helyi vendéglőkbe a kikapcsolódni vágyó pestieket. Az utóbbi kb. hatvan év alatt szinte semmi, legfeljebb az utóbbi 5-10 esztendőben a civilek és a civilek. Aztán a 2005. év nagy fordulatot hozott. Megjelent a Rákospalotai Múzeum kiadásában, az önkormányzat támogatásával az Üdvözlet Rákospalotáról és Pestújhelyről című képeskönyv az 1899 és 1945 között kiadott reprint helyi képeslapokból. A közpénzen túl régi rákospalotai és pestújhelyi többgenerációs családok, a különböző felekezetű helyi egyházközségek és civil szervezetek támogatták a megjelenést, mint a régi időkben.
És megjelent a 2005. évi Kalendárium, itt élők és civil szervezetek támogatásával, helyi művészek tervezésében, helyi lakosok írásaival. lásd A kalitka rácsait feszegető kisangyal Az első nagy tette az volt, hogy - köszönhetően Gyulai Líviusznak és Gyulai Katalinnak - rendkívül igényes külsővel kellette magát. Második nagy tette az volt, hogy három részből állt, a kerület három különböző részéről szólt, külön-külön és mindháromról - mindháromnak egyszerre. A harmadik nagy tette az volt, hogy nem hivatalos írók írták, hanem helyiek beszéltek benne elsősorban magukról, a saját történetükről, a környezetükről, az itteni életükről, a Hely eseményeiről. Végül az is nagy tette volt, hogy miközben egy igazi kalendáriumhoz illően haladt hónapról hónapra, s megemlékezett a régiekről (régi receptek, fűszerek, kertművelés, gyógymódok, időjóslások, szállóigék stb), idézett verseket, vicceket, aközben egyre inkább megismerhetővé vált a jelen.
László Tamás immár elévülhetetlen érdeme az ötlet, a szerkesztés, a számos írás és interjú, a lektorálás, a nyomdai előkészítés, a szállítás, a terjesztés, s az, hogy közreműködőnek tudott megnyerni legalább száz helybélit.
Aztán egy év múlva megjelent a 2006. évi Kalendárium!
Ez már vaskosabb volt, s világossá vált több dolog is. Egyrészt az, hogy ez most már hagyományteremtés, több szempontból is. Több száz év magyar hagyományát viszi tovább külalakjában, szerkezeti és a tartalmi felépítésében, betűiben (jegyezzük meg: Misztótfalusi Kis Miklós, a 17. század második felében élt, tragikus sorsú magyar nyomdász gyönyörű antikváit!), olykor nyelvezetében, miközben nagyon is az itteni életről akar hagyni nyomokat, jeleket, emlékeket az utókornak. Másrészt a három kerületrész sorrendje változó (lesz!), azaz hosszú távra terveződik a kalendárium-készítés, s forgószínpadszerűen kerül más helyre egy-egy kerületrész, tehát nincsenek se elsők, se utolsók, se fontosabbak, se kevésbé fontosak.
Végül szögezzük le, hogy a legfontosabb tette: megvalósítja az érdekvédő civilek elképzeléseit, koncepcióját - amit Istennek se akar megérteni a jelen kerületvezetés! Hogy ti. a három kerületrész úgy akar együtt élni, hogy közben mindegyik meg akarja tartani a maga sajátosságait, hagyományait, elképzeléseit a maga képéről, vágyairól, szükségletei kielégítéséről!
És most itt van a 2007. évi Kalendárium, s megint tudott hozzátenni valami nagyot és újat az eddigi nagy tetteihez.
A 2006. év az 1956-os forradalom 50. évfordulója. A hivatalosságok a maguk módján megtartották az ünnepségeket, hol közönséggel, hol közönség nélkül, kb. úgy, amire számítottunk.
Voltak viszont számosan, akik azt mondták, hogy itt 50 éves emlékezetkiesés történt: a hivatalos emlékezés nem arra emlékezik, amire azok emlékeznek, akiknek ez ötven év óta mindig forradalom volt, legfeljebb nem beszélhettek róla. A 2007. évi Kalendárium 1956-ról is szól, vagyis elsősorban róla szól, meg kicsit arról is, hogy mi történt velünk azóta. Arról szól, ami az utóbbi százötven év legnagyobb magyar történelmi eseménye volt, de nem a hivatalosságok magasából, hanem az itt élők visszaemlékezései alapján. Leginkább azokéin, akik csinálták, megtették, amit megtehettek, aztán bújtatták a fotókat, rejtették a relikviákat, szívükbe zárva őrizték a történteket, s most közkinccsé tették.
Külvárosi '56 - a lyukas emlékezet címmel kiállítást rendezett László Tamás az ősrákosi református templom nagytermében. Akinek az élmény kimaradt, pótolhatja a Kalendáriumból.

Nemzeti emlékezetkiesés ellen
KALENDÁRIUM