Kardos Sándor többek között Bereményi Géza (A tanítványok, Eldorádó, A Hídember), Jeles András (A 
kis Valentino, Angyali üdvözlet), Gothár Péter (Melodráma), Tarr Béla (Őszi almanach), Tímár Péter (Egészséges erotika, Mielőtt befejezi röptét a denevér...) filmjeinek operatőre, s maga is filmkészítő, a legutóbbi Magyar Filmszemlén bemutatott Résfilm című kísérleti filmje a kategóriájában fődíjat kapott. Hatalmas fotógyűjteménye van, melyek egy részét meg is jelentette Horus Archívum című könyvében, s most gyűjteményének 1956-os képeiből válogatott kiállítás nyílt az újpalotai Közösségi Házban Haris László fotóművész bevezetésével.
Te, mint képalkotó, miért kezdtél fotókat, vagyis mások, gyakran névtelen emberek által készített fényképeket gyűjteni?
Egyrészt azért, mert már főiskolás koromban rájöttem, hogy vannak képek, amik látszólag
véletlenszerűen születnek, s váratlanul kiderül róluk, hogy milyen fontos és megismételhetetlen pillanatot rögzítettek a világból. Másrészt az fogott meg, hogy hozzá nem értő emberek által véletlenszerűen olyan nagy fotográfiák születnek, mintha azokat a legnagyobbak készítették volna. Úgy éreztem, hogy professzionális képalkotó létemre én ilyen képeket soha az életben nem fogok tudni csinálni. Ezért kezdtem gyűjteni, s azt gondolom, hogy ebből a kb. millió képből van 10-15 ezer, ami nagy fotográfia. Susanne Sonntag írja, hogy fényképezni annyi, mint a világot gyűjteni. Nekem közömbös, hogy az elhatározás, hogy milyen szeletet metszek ki a világból, az exponálás előtt vagy utána akár tíz évvel jön létre. Utólag döntöm el, s így ezek az én fényképeim. Más eldobta őket, én pedig azt mondtam, hogy ez FÉNYKÉP.
Hogy és hol gyűjtötted őket?
Kukákból, pincéből, padlásról... Készítőiket elenyésző számban ismerem. Egyszerre csak
előkerültek. Mentem valakihez egy régi fotót vagy egy régi fényképezőgépet vásárolni, s váratlanul elővett egy csomó fényképet egy titkos helyről és azt mondta, hogy vigye már el ezeket is, mert félek tőlük. 1956-os képek voltak! Ezeket ma már mindenki gyűjti, de akkor nem gyűjtötte senki. Ezek történelmi értékek.
A forradalom idején te 12 éves voltál, vannak-e emlékeid?
Persze, mi, a családom is forradalomnak tartottuk, nem szerettük az oroszokat, mint a magyarok
legtöbben. Ami nagyon megmaradt bennem, az éppen november 4. előtt történt. Nagy nyugalom volt a városban, a szüleimmel a Kilián laktanya körül járkáltunk, s valami nagyon puhára léptem, mintha szőnyegen lépkedtem volna. Lenéztem, s akkor láttam, hogy egy emberen lépkedek, akit egy tank laposra taposott. A másik emlékem, hogy a harci zajok elcsendesedtek, s apámmal lementünk élelmet keresni. A csendben hirtelen iszonyú robaj hallatszott: a körúton jöttek egymás után befelé az orosz tankok, s mindegyikre oldalt halott orosz katonák voltak felkötözve, mintegy a megtorlást hirdetve. Akkor lőtték szét a körúti házak fő tartóelemeit. A lövöldözés alatt én a Mezőker nevű zöldséges cég padlókövén hasaltam, és sose felejtem el a mintázatát. Az Eldorádó 56-os képsoraiba belejátszott az, hogy én láttam embert futni és felbukni akkor...
