| Tárgy: a 46/1998 (XI. 15.) Főv. Kgy. rendelettel elfogadott
FSZKT eseti módosítása
Bp. XV. Régi Fóti út – Felsőkert utca – 98096 hrsz-ú közterület – E-VE
véderdő által határolt terület
Iktsz: 21-21-581/2006
Tisztelt Főépítészi Iroda!
Köszönettel vettük megkeresésüket a fenti tárgyban, egyben elnézésüket
kérjük, hogy nem a törvény által előírt határidőn belül juttatjuk el véleményezésünket
Önöknek, de az Egyesület vezetőségének egyéb irányú elfoglaltsága miatt
erre csak most nyílt hetőségünk!
Reméljük, jelen esetben ez nem képezi gátját eddigi zökkenőmentes együttműködésünk-nek!
A Rákospalotáért Közhasznú Egyesület hozzájárul a tervezett
keretövezet módosításhoz a következő feltételek előzetes teljesülése esetén,
és az alábbi észrevételeket kívánja megtenni:
1. A tervezett módosítás, a hatástanulmány alapján, szükségszerűen
teret ad a tradicionális városszövetben nem kívánatos létesítményeknek
- logisztikai funkció, könnyűszerkezetes raktárépületek (?) – is.
-
Rákospalotát 1950-ben csatolták Budapesthez. Mára
az akkori mezőváros e jellegzetességét szinte teljesen elvesztette,
és a belső kerületek „kiszolgálójává” vált mind közlekedési, mind
ipari/kereskedelmi szempontból, de ettől még (sőt éppen ezért!) a
tradicionális városszövet részét képezi!
-
Rákospalotán belül a Kertvárost, ahol a tervezett
fejlesztési terület található, a fentiek okán ipari létesítmények
gyűrűje szorongatja, nem kínálva vonzó perspektívát a lakosoknak.
Feltétel:
A Bp. XV. Ker. Önkormányzat szándéknyilatkozatban előzetesen
szabályozza le a tervezési területen telepíthető létesítmények körét,
és fektesse le a területen emelhető épületek építészeti kritériumait,
figyelembe véve Rákospalota és ezen belül is a Kertváros jellegzetességeit!
2. A hatástanulmány alapján a Szántóföld út gyűjtőút,
amely a tervezési terület megközelítése szempontjából bírhat jelentőséggel.
-
A Szántóföld út sajnálatosan valóban gyűjtőút,
mert még mindig nem épült meg a Kertváros lakóövezetét elkerülő, a
lakosok és az Egyesület által hosszú évek óta kért összekötőút a Dunakeszi
úttal a Visonta vagy a Harsányi Kálmán út folytatásában.
Feltétel:
A Bp. XV. Ker. Önkormányzat előzetesen építse meg ezt
az elkerülőutat annak érdekében, hogy a tervezési terület és a Székely
Elek út – váci vasútvonal – Dunakeszi út – fóti vasútvonal által határolt
terület között az esetleges ipari jellegű forgalom a lakóövezetet
elkerülje és a Dunakeszi, valamint ennek folytatásában a Felsőkert
utat vegye igénybe!
3. A hatástanulmány felmérése alapján a Régi Fóti út
várható forgalomnövekedése elenyésző, ~1%-os mértékű a tervezett fejlesztés
következtében.
-
A tervezett területen a tömegközlekedés hiányos
(24-es autóbusz a Bosnyák tér felől), így gyakorlatilag a munkahelyi
terület csak személygépjárművel közelíthető meg a belső kerületek
felől.
Feltétel:
Bp. Főváros Önkormányzata előzetesen vizsgálja meg a tömegközlekedés
fejlesztésének lehetőségét és tegyen erre javaslatot, annál
is inkább, mivel a tervezési terület közvetlen szomszédságában található
Palota Újfalu tervezett területe, mely kivitelezése szintén igényli
a tömegközlekedés fejlesztését!
Kérjük, a KSZT módosításakor vegyék figyelembe véleményünket a fentiek
alapján!
Tisztelettel:
Matolcsiné dr. Szimon Ildikó
Makayné Losonczki Beáta
Budapest, 2006. június 29. |