Újpalotának nincsen Fő tere!

            Ne kerteljünk, ez az un. Fő tér (a nevet is hosszú tusakodás után vállalta fel az önkormányzat, vajon kiről akarta volna elnevezni?...) harmincöt éve közönséges közlekedési csomópont, amely egyre pusztul! Ezt kaptuk a 25 éve ígért, de meg-nem-valósított városrészközpont helyett. Az utak betonja kitöredezett, a száz évvel ezelőtti falusi szatócsboltok ízlését idéző pavilon-dizájn (lásd: www.talaljuk-ki.hu/városi rémképek) s hátsójukon a graffitik minden egészséges, szépérzékű látogatót elriasztanak, a városépítészek által csak "lepény-objektumnak" nevezett Profi, cukrászdaüzem és a Közösségi Ház számunkra Európa hátsó udvarát testesíti meg (kivéve, bocsánat, a Közösségi Ház valóban európai szellemiségét!)
"Egy nájlonszatyros civilizáció a Baltikumtól le az Al-Dunáig, Alpok-aljától Olténiáig. Lakótelepi dzsungelek. Beépített bútorok farostlemezekből. Egyenkonyhák. Egyenfürdőszobák. A lépcsőházak, amelyekben ütemesen alszik ki a világítás. A televíziók, amelyeknek műsorai azonos licencek alapján készülnek... a rituálék szinte közösek, a kölcsönös nyelvi, ideológiai káromlások skálája igencsak tág. A dolgok rendezhetetlenek, a bánat csak ivással orvosolható" - írta Dániel Ferenc irodalomtörténész egy mostanság bemutatott, térségünket s lakóit zseniálisan ábrázoló, a Lazarescu úr halála című román filmről.
            A városvezetés némán, egyetlen szó elismerés vagy kritika nélkül szemlélte végig második éve a civilek, köztük városfejlesztők, művészettörténészek és építész szakemberek önkéntes, szabadidejüket rövidítő, időt, fáradságot, munkát nem kímélő kerekasztal-beszélgetéseit, lakossági fórumait, kiállításait, a kérdőíveikre kapott válaszok nyilvánosságra hozását, a pályázataik útján szerzett pénzekből készült különkiadványaikat stb, s aztán meghozta a zártkörű döntést a Fő térről.
            Csak véletlenekből értesülhettünk arról, hogy mit határoztak sorsunkról, rólunk: feltérkövezik az utakat az újsematizmus szimbólumából, viacolorból, esetleg letesznek valahová egy, az óbudai kertitörpe- és kerámia-kereskedőknél készen kapható egyen-szökőkutat, s ha nagyon jók leszünk, kapunk új padokat, esetleg sokat, a térköves utak mentén.
            Nem akarjuk elhinni, hogy a véleményünk a világért sem érdekli őket.
            Lassan mondjuk, hogy megértsék: nincs joguk azt hinni, hogy nincs közünk hozzájuk, a saját városunkhoz, a saját dolgainkhoz!

Báthory Erzsi