
Húsvét után a báránysütésről
Ilyenkor tavasszal jön el az ideje a zsenge, szopós báránynak. Nemzeti eledelként fogyasztják Írországtól a Mediterrániumon át Törökországig és még tovább. Csak nálunk ment ki a divatból. Pedig a régi híres magyar konyha büszkén vállalta a birkából készült ételeket - hiszen a juhászat a magyarság ősfoglalkozásaihoz tartozott.
A bárányból-birkából készült ételek könnyen emészthetők, nem nehezek, mint a zsíros disznóhús, és jól elkészítve nagyon finomak. A probléma már ott kezdődik, hogy ritkán lehet hozzájutni, és néha becsapják az embert. Szegény bátyám a minap vett egy „báránycombot”. Háromórás sütés után felhívott, hogy még mindig kemény. Mert tavalyi bárányt vettél - mondtam neki. Tehát megbízható helyen vásároljunk, és nehogy azt higgyük, ha kicsi a comb, akkor biztosan bárány. Nekem húsvétra sikerült vennem egy fél bárányt, volt vagy 6-7 kg, belsőséggel, fejjel. Jó nagy volt, meg is ijedtem, de vajpuhára sült. Az igazi bárányt egyben, faszénen sütik, nyársra húzva 6-7 órán át. Akinek nincs rá módja, marad a gázsütő. Én a bárányomat szétdaraboltam. A fejből készíthető tárkonyos leves, ami Erdélyben is nagyon kedvelt.
Az alsó lábszárakat, a belsőségeket, a csontos nyakrészt, a farrészt lefagyasztottam egy későbbi paprikás számára. A lapockát és a combot lefejtettem, a karajt és a bordát felszeleteltem. A fele karaj-borda a lapockával ment a fagyasztóba. Felvághatjuk őket nagyobb darabokra, így kevesebb helyet foglal.
A combot kicsontoztam, majd kívül belül bedörzsöltem sóval, borssal, oreganoval, rozmaringgal, apróra vágott fokhagymával. Használhatjuk a készen kapható balkán vagy görög fűszerkeveréket. A combot visszahajtottam és átkötöttem a sótól jól kiáztatott sertés béllel, de használhatunk cérnát vagy hústűt is. Én a húson lévő hártyákat rajta hagytam és ha a faggyú soknak tűnik, csak akkor szedem le. Tepsibe téve a fentiek szerint fűszerezett bordákkal együtt meglocsoltam olajjal és kevés vizet öntve alá, alufóliával lefedve egy órát pároltam 180-200 fokon. Majd a fóliát levettem, a húsokat megforgattam. A tepsit feljebb helyezve kicsit magasabb hőfokon kb. fél órát pirítottam. Ha a leve jól besűrűsödik és a hús szépen megpirult, akkor jó.
Citrommal meglocsolva tálaljuk. Köret: sült krumpli, kenyér, és főleg sok-sok saláta. Lehet fejes saláta, uborka, paradicsom, vagy mindezek keveréke hagymával, vagy fokhagymás joghurttal leöntve.
Jó étvágyat!
Öcsi |