
Tőkehal és egyéb tengeri finomságok
Nyakunkon a Húsvét, és lassan mögöttünk a nagyböjt. Én most olyan ételt ajánlok, amit a böjtölők és az enni szeretők is fogyaszthatnak.
A nagycsarnokban végre lehetett kapni sóban eltett tőkehal-szeleteket. Az ibéreknek nemzeti eledelük, a portugálok több mint 300 tőkehal-receptet tudnak: minden napra mást. A portugálok Amerika felfedezéséig azt hitték, hogy a világ végén laknak – hiszen az eurázsiai kontinens legnyugatibb pontja náluk van, utána néhány szigetet leszámítva a nagy semmi. Bigott elképzelések szerint a lapos földnek széle van, ahonnan leesünk. Így feltalálták a melankóliát. Hallgassuk csak a zenéjüket! Bánatukat ráadásul finom vörösborokba és fantasztikus ételekbe fojtották.
Szóval a halszeletek vastagon sózva vannak, így gyakori vízváltással, órákig áztassuk, hogy kimossuk a sót. Ezután lecsepegtetem, kockára vágom és fokhagymás tejben előfőzöm – kb. fél óra – , szűrőben újra lecsepegtetem, majd kukoricalisztbe (más liszt is jó) forgatom.
Hozzávalók:
- fél kiló tőkehal
- negyed kiló garnélarák vagy „tenger gyümölcsei” keverék (rák, polip, tintahal, kagyló stb. darabok)
- 1-2 darab kisebb cukkini
- 1 darab póréhagyma
- marinált pirospaprika konzerv, vagy 1-2 kaliforniai paprika
A zöldségeket felszeletelem, darabolom. Forró olajban tepsiben pár percig sütöm. A lényeg, hogy ropogósak maradjanak. Kiszedem őket és a maradék olajban a hal darabokat, majd a tenger gyümölcseit ropogósra sütöm. Egy nagyobb tálba rétegezem őket – középen haldarabok, széle felé a zöldségek ízlés szerint. Meglocsolom egy citrom levével. Ha a vendégek késnek, szójaszósszal meglocsolva a sütőben újra melegíthetem.
Jó étvágyat!
Öcsi |