„De Ő harmadnap hajnalban feltámadott, s nem tarthatta fogva a halál...”
Az élet minden tantárgyából csak kegyelem kettes?!...
- őszintén a drogról -
2006. február 26-án vasárnap a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon Victorné Erdős Eszter református lelkésznő vezetésével felkereste gyülekezetünket. Látogatásuk célja az volt, hogy bemutassák az Otthon működését, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió célját, valamint képet adjanak az ott élő és dolgozó emberek emberfeletti erőfeszítéseiről is.
A lelkésznő előadását követő szeretetvendégség során lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre az Otthonból hozzánk látogatott néhány fiatallal, akik a „leszokás” nehéz fázisait élik meg.
Riportomban láncot fűztem Victorné Erdős Eszter előadásának részleteiből, valamint két bentlakó, a leszokással küzdő fiú, Zsolt és Csaba vallomásaiból...
Ami engem illet, bár a drogokról szerettem volna irni, szinte semmit sem tudok róluk. Egyetlen hiteles információforrás számomra a „Trainspotting” című film, melyet évekkel  ezelőtt láttam. Ez a film a drogra rászokott fiatalok mindennapi életéből mutat be különféle mulatságos vagy éppen szörnyűséges jeleneteket. Közülük egyre emlékszem nagyon élesen. Egy fiatalember belőtt állapotában véletlenül megölt kisbabáját látta mászkálni mindenütt: a szőnyegen, a kiságyban, a falakon, még a plafonon is. A baba le nem vette volna róla vádló, halott, fekete szemeit, hiába akart még több drogtól elkábulni ez a fiatalember. Sehogyan sem tudott szabadulni ettől a kisérteties, mégis hátborzongatóan valóságszerű képtől. Lelkiismerete gyötörte őt meg nem szűnő módon!
Victorné Erdős Eszter: „A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) 1983-ban alakult. Az első években Budapesten a Városligeti fasor esperesi hivatalában tartottunk bibliaórákat, lelkigondozói-, tanácsadói alkalmakat kallódó, főként drogfogyasztó fiatalok számára. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon kábítószeres fiatalok gyógyítására, kezelésére, érdekképviseletére és segítésére jött létre 1986-ban.”
Zsolt: „Belül mindig jó embernek éreztem magam, annak ellenére, amit tettem és ami történt velem az életben.”
A szeretetvendégség oldott, kötetlen légkörében nem volt nehéz beszédbe elegyedni ezzel a hosszú hajú, barátságosan csillogó szemű fiúval.
Mintegy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem tőle, hogy nem gitározik-e véletlenül, mire Ő, mintha csak erre a kérdésre várt volna, megnyílt és mesélni kezdett.
„Mindig is szerettem volna hangszereken játszani, de ahogy elkezdtem valamelyiken tanulni, a próbálkozásaim sorra kudarcba fulladtak. Apám hires zenész volt, vadászkürtön játszott. Az ő példája ösztönzött engem is, de csak addig jutottam el, hogy hallgatója legyek a zenének. Érdekes, mindig meghallom, ha egy hang hamis, de én magam sosem váltam zenésszé.”
Kérdésemre, hogy vajon ez lett-e az oka annak, hogy a drogokhoz menekült, tagadólag válaszolt.
„Nézd, nekem nem voltak olyan nehézségeim az életben, mint a legtöbb srácnak, aki drogozni kezdett. Egyszerűen szeretethiány miatt nyúltam a „mágikus szerhez”, az apám ugyanis tudomást sem akart venni rólam.”
Victorné Erdős Eszter: „A drogozás egyik tipikus oka a szeretethiányban keresendő. Ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy a fiatalok a testi méregtelenítő kúrával együtt lelki „kezelést” is kapjanak. Az első pillanattól fogva, amikor az otthonba kerülnek, átérzik,  hogy a gondozók és sorstársaik empatikus szeretettel, emberséggel és elfogadással közelítenek feléjük. A stábot terápiás munkatársak, foglalkoztató, adminisztrátor, spirituális és otthonvezető alkotják. Van köztük lelkész, mentálhigiénés szakember, szociális munkás, volt szenvedélybeteg és segítő alapállásból ott dolgozó, más végzettségű munkatárs is. A terápiás koncepció fő gondolata az emberi értékek bemutatása és átadása. Legfőbb érték a szeretet, tisztelet és elfogadás, melyeket a stáb közvetít a lakóknak.”
Zsolt: „A börtönt is megjártam. Ott kényszerű méregtelenítési folyamaton estem át, hiszen hosszú ideig nem lőhettem be magam. Fizikailag nagyon szenvedtem a szer hiányától. Legrosszabb élményem azonban az volt, hogy meg kellett élnem az emberek elutasítását. Érdekes, hogy amíg az idősebb generáció meglehetősen toleráns módon viselkedett velem szemben, a velem egykorúak megdöbbenve és szörnyülködve elhúzódtak tőlem, amikor megtudták, hogy drogos vagyok.”
Victorné Erdős Eszter: „A drogfüggőséget olyan betegségnek és rabsági helyzetnek tartjuk, amely az ember egész egzisztenciáját érinti, s messze túlmutat a drog biokémiai hatásmechanizmusain. A drogprobléma jelzést ad arról, hogy a személyiség beteg. Ha csupán leszoktatjuk és méregtelenítjük a függőségben szenvedőt, de nem tanitjuk meg egy teljesen új életvitelre, akkor csak időlegesen segítettünk. Egy ember élete több, mint hogy drogokat használ: a test és lélek gyógyítása ugyanis elválaszthatatlan egymástól!”
Az előadás után, mihelyst megláttam, hogy egy pillanatra egyedül maradt, odamentem Csabához is. Megkérdeztem tőle, hogy kér-e sütit, mire nevetve megrázta a fejét.
„Köszi, nem, mert fogyókúrázom!”
Nevetős szemei humorról árulkodtak. Udvariasan, figyelmesen hallgatott és nagyon nyíltan válaszolt kérdéseimre.
Csaba: „Szüleimet kisgyerekként veszítettem el. Kamaszkoromban a haverok jelentettek mindent. Meg a szerencsejáték. Élettársam elhagyott a drog miatt, s vele együtt elvesztettem két gyermekemet is. Csak játszottam és játszottam, féktelenül és szenvedélyesen. Drog és szerencsejáték, szerencsejáték és drog... Mindent feltettem, hogy nyerjek. De csak vesztettem. Először keveset, majd egyre többet. Egy nap a házamat is eljátszottam a fejem fölül...”
Victorné Erdős Eszter: „Programunkat négy pillérre építjük, melynek első, fő része az evangélium szabadító üzenete. A többi pillért a szakmai ismeretek és tapasztalatok egésze, az emberiesség és a szeretet kötelező parancsa, valamint a terápiás közösség megtartó ereje alkotják. Az otthon magát drogmentes közösségként értelmezve szakmai és emberi segítséget nyújt az oda jelentkezőknek abból a célból, hogy a lakók saját életdöntésük alapján megszabadulhassanak a kábítószer szenvedélybetegségéből. Célunk a teljes értékű, drogmentes életvezetés kialakítása.
A terápiás szerződés 14 hónapra szól. A program próbaidőből és három fázisból áll, amit az un. kiléptetési szakasz zár le.
A próbaidő után a lakó a munkatársi körből mentort kap, aki a terápia alatt legszemélyesebb segítője, támogatója és érdekvédője.
A lakók a kompetenciák elsajátításával lépnek előre a négy terápiás szakaszban és kapnak egyre összetettebb és felelősségteljesebb feladatot. A terápia végén levő lakók feladata a napi összejövetelek szervezése, a folyamatok megfigyelése, irányítása, döntéshozatal a rájuk háruló feladatokban és hatékony kommunikáció biztosítása.
A stáb feladata, hogy biztonságot nyújtó háttérként működjön, miközben összes tudását átadja a lakóknak, és segit nekik jó döntéseket hozni.
A teljesség igénye miatt azonban hozzá kell tennem azt is, hogy nem vagyunk idealisták a fiúkat illetően. Szinte kivétel nélkül nyomós indokkal kezdtek kábítószerezni, mégpedig megdöbbentően korán, sokszor már tizenéves korban. Amilyen szörnyűségeken mentek át, az lenne kész csoda, ha nem nyúltak volna drogokhoz! Néhányan közülük az Otthonba is csak azért jönnek be, mert az életben már minden más lehetőség megszűnt számukra. A terápia csak ürügy, valójában az a motivációjuk, hogy az első adandó alkalommal újra „szer”-ezhessenek.”
Csaba: „Öngyilkos akartam lenni. Hiszen mindent elvesztettem.”
Csaba szavaira eszembe jutott az az ének, melyet gyülekezetünk kórusa énekelt Eszter lelkésznő előadása előtt. Ez a dal egy emberről szólt, aki egzisztenciálisan lesüllyedt és mindenét elvesztett, ami fontos volt számára. Amikor már senkije és semmije sem maradt, egy este fekete ruhában kifeküdt az országútra, hátha elgázolják. De sokáig egyetlen autó sem jött arra. Erre az ember nekikeseredve felkelt és elment onnan, arra gondolva, hogy neki még az öngyilkosság sem sikerül. Abban a pillanatban, ahogy felkelt az országútról, egymás után érkeztek arra a helyre az autók...
Victorné Erdős Eszter: „Miért is nem tudnak könnyebben leszokni a drogról a fiatalok?
A válasz egyik része a motiváció hiányában keresendő. Vajon miért szokjanak le a drogról, ha ezen a világon nincs semmi, ami nagyobb örömet tudna nyújtani nekik? Miért dobják el a drogot, ha nem kecsegteti őket sem lakás-, sem pedig álláslehetőség? Sajnos, előfordul, hogy a terápia elvégzése alatt sem mindenkinek sikerül „megtisztulnia”. Egyszer például egy lány terhesen kiugrott az ablakon.”
Zsolt: „Öngyilkos akartam lenni. Valahogy mindig úgy éreztem magam, mint az a diák, aki tornaórán túl nehéz feladatot kap. Tegyük fel, hogy nem sikerül neki a gerendagyakorlat, erre kap egy kegyelem kettes osztályzatot. Én ugyanígy vagyok ezzel, az élet minden tantárgyából csak kegyelem kettest tudtam kapni...”
Victorné Erdős Eszter: „Képzeljük csak el, milyen emberfeletti erőfeszítéseket tesznek az Otthonban a fiúk, hogy kimeneküljenek a kábítószer örvényéből! Elég, ha arra gondolunk, hogy nekünk, hétköznapi embereknek még a kis kényelmetlenségek vállalása is gondot okoz! Ugye, milyen nehéz leadni öt kilót? Soha ne mondjuk a fiúknak azt, hogy szokjanak le a drogról! Ezzel ugyanis arra kérnénk őket, hogy bújjanak ki a bőrükből!!!
A szenvedélybeteg akkor gyógyul meg, ha sikerül önmagát meggyőznie, hiszen a kezelés erről szól. Ezért a drogosok kezelésében törekedni kell a motivációt támogató önsegítő elemek minél hangsúlyosabb alkalmazására.
A foglalkoztatás, a munkaterápia pillére elsősorban a házi- és ház körüli munkákat foglalja magában. Az Otthonnak technikai személyzete ugyanis nincsen.
 Nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi életre, az ún. életforma-műhelyre is. Beszélgetéseket szervezünk mind egyénileg, mind pedig csoportosan, a közösségi programok keretében is. Egyéni alatt a négyszemközti beszélgetéseket értjük, melyeket a lakó a mentorral, lelkésszel, otthonvezetővel vagy pszichiáterrel folytat. A beszélgetések célja a feltárás, érzelmi támogatás, önismeret elmélyítése és a gyógyulás segítése. A csoportos közösségi programok alatt pedig a reggeli, délutáni és esti találkozásokat értjük, melyek egyben a napok szerkezetét is megadják. Délutánonként heti órarend szerinti csoportfoglalkozások vannak. Ilyenek például a bibliaórák, szemináriumok, lakótársi megbeszélések, lakógyűlés, visszaesés-megelőző csoport, alkalmi csoportok (konfliktuskezelő, problémamegoldó stb.) és sportfoglalkozások. A napot az esti áhítat és az azt követő esti találkozás zárja le. Hétvégén kimenők, illetve közös kirándulás, uszoda, vasárnap pedig istentisztelet színesíti a fiúk programjait.”
Kíváncsian kérdeztem meg Zsoltot, hogy hisz-e Istenben.
Zsolt: „Még csak kóstolgatom a hitet, nagyon az út elején járok. Nem akarok magamra erőltetni semmit, lehet, hogy nekem több időre van szükségem, de remélem, Istennek lesz ideje várni rám.”
Victorné Erdős Eszter: „A terápia alappilléreinek egyike a keresztény program. Az Otthont keresztény emberek hozták létre és működtetik. A program a munkatársak természetes életvitelét és értékrendjét tükrözi. A vallási hovatartozás vagy életgyakorlat azonban természetesen nem feltétele sem a felvételnek, sem a programban maradásnak. A keresztény hit a Nagy Lehetőség, de nem kötelezvény. E kérdésben teljesen szabad utat hagyunk nekik. Az otthon segítői azonban minden erejükkel azon vannak, hogy a fiúk érezzék a feléjük áradó szeretetet és megbecsülést. Hiszen Jézus is erre tanított minket.”
Csabát arról faggattam, hogy mit fog csinálni, ha véget ér a terápia?
Csaba: „Szeretnék lakáshoz és munkához jutni. És a gyülekezet? Hát igen, szeretnék járni egy befogadó, keresztény közösségbe. Nálatok például mikor van istentisztelet és ifjúsági alkalom?”
Victorné Erdős Eszter: „Arra törekszünk, hogy a tizennégy hónapos terápia befejeztével a srácok nemcsak lakás– és álláslehetőséghez juthassanak, de egy befogadó gyülekezetet is találjunk számukra. Lehetőleg nem abban a kerületben, ahol előtte drog-dealerként „dolgoztak” vagy valamiféle kapcsolatba kerültek a kábítószerrel. Ez sem lelkileg, sem pedig biztonsági szempontokból nem lenne előnyös számukra.
Kit tekintünk úgy, mint aki lezárta a programot? Azt, aki sikerrel elvégezte a terápiát, önreflexióra képes, munkahelye és lakhatása megoldott, közvetlen hozzátartozóival lehetőség szerint hordozó viszonyt alakított ki, kapcsolatot talált a helyi gyülekezettel vagy más támogató környezettel.”
Kissé félve tettem fel Zsoltnak azt a kérdést, hogy szerinte sikerül-e idővel kiszabadulnia a kábítószer borzalmas fogságából? Ám Ő komolyan, magabiztosan válaszolt.
Zsolt: „Egészen biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog! Egyszer pedig majd, meglátod, találkozni fogunk a Mennyországban!”
Utoljára pedig hadd idézzem Zénó szavait, aki végigcsinálta a drogterápiás programot, majd a drog fogságából végleg megszabadulva a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonnak szentelte idejét, hogy mentorként dolgozzon és segítséget nyújtson azoknak, akik még csak most indultak el ezen a nehéz, küzdelmekkel és szenvedésekkel teli úton.
Zénó: „Most már teljesen tiszta vagyok. Megnősültem, feleségem pocakjában pedig már a második gyermekünk rugdalózik. Magam is segítője vagyok az Otthonnak, mentorként dolgozom. Talán így hitelesnek tűnök a fiúk szemében, hiszen egyszer én is jártam abban a pokolban, amelyben ők.”
Egyszerű szavait hangos taps fogadja. A fiúkon látszik, hogy tiszta szívből tisztelik és szeretik Zénót.
„Ó, Mester, add, hogy vigasztaljak mást,
És ne csak magamnak keressek vigaszt,
Legyek megértő, ne csak megértett,
Szeressek, ahogy Te szerettél minket!”
Riportom végére szeretném leírni az Otthon elérhetőségét, valamint adó- és bankszámlaszámát, hogy ha valakit arra indít az Úr, támogatni tudja működésüket.
Cím: Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió
Ráckeresztúri Drogterápiás Otthona
2465 Ráckeresztúr, Rákóczi Ferenc u. 45.
Tel: 06 – 25 - 522 -100
Honlapjuk címe: www.kimm.hu
E-mail: kimm@freemail.hu
Az otthonba való jelentkezést a Válaszút Misszió Drogkonzultációs Irodája végzi:
Budapest, 1122 Csaba u. 3.
Selmeczi Lajos intézményvezető
Telefon: (1) 224-0122
06-30-6-395-362
E-mail: valaszutiroda@freemail.hu
Adószámuk: 18492415-1-07
Bankszámlaszámuk: OTP 11742111-20045278
Köszönjük segítségüket!
|
