Helytörténet civilközelben
 Álmélkodva
vettem kezembe a Budapesti Helytörténeti Emlékkönyv II. kötetét, mely
nemrég jelent meg a Budapesti Honismereti Társaság kiadásában, országos,
fővárosi és kerületi közgyűjtemények, a Budapest Bank, a Fővárosi Közgyűlés
Kulturális Bizottsága, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma támogatásával, ünnepélyes keretek között bemutatkozva.
Mint olvasom, a kiadvány célja volt: "...főként a szűkebb pátriájukban
(kerületükben) eredményesen tevékenykedő, a lakóhelyük történeti múltjának
megőrzése iránt elkötelezett, hazájukért és a városrészükért tenni akaró
csoportok és egyének megismerhetősége, egymáshoz közelebb hozása..."
Le a kalappal!
A Budapesti Honismereti Társaság 2002 óta rendezi meg Budapesti Históriák
című sorozatát, melynek során havonta más-más kerületben tartják ülésüket,
ahol az ottani helytörténettel (is) foglalkozó civil szervezet, rendszerint
a helyi múzeumban, bemutatkozik. Ezek valóban kiváló alkalmak arra, hogy
lépésről lépésre feltáruljon Budapest eleddig talán ismeretlen múltjának
és még kevésbé ismert jelenének története. Így került sor 2004 áprilisában
a Rákospalotai Múzeum meglátogatására, s az Újpalotaiak Baráti Köre Művelődési
és Érdekvédelmi Egyesület bemutatkozására. Ebben a most megjelent kötetben
olvasható Mojzes Ildikó múzeumigazgató Rákospalota és Pestújhely kulturális
élete, szórakozási lehetőségei a 20. század első felében című tanulmánya,
valamint Báthory Béla elnök előadása a Kádár-korszak első, kerületi civil
egyesületének megalakulásáról, annak "krimibe illő" fordulatairól
és működésének első, viharos és jelentős évtizedéről.
A Budapesti Honismereti Társaság kiadásában megjelenő Városunk című ingyenes
(a kerületi múzeumokban és a Főváros Szabó Ervin Könyvtár kerületi fiókkönyvtáraiban
beszerezhető) havilap januári száma pedig elismerő szavakkal méltatja
az Üdvözlet Rákospalotáról és Pestújhelyről című, az 1899 és 1945 közötti
évekből származó, képes üdvözlőlapok reprodukcióiból készült XV. kerületi,
igényes kiadványt is. Egyetlen hiányt kell szóvá tennem. A recenzió írója
elfeledkezett arról, ami manapság ritkaság számba megy: az önkormányzat
támogatásán túl a régi rákospalotai és pestújhelyi családok ma élő nemzedékei
és a helyi civil szervezetek nem csekély hozzájárulásáról a megjelentetéshez.
Biztos vagyok benne, hogy az illusztrációul felhasznált, a Brunovszky-vendéglőről
készült képeslap bárki számára nosztalgikus vágyat ébreszt a valahai Rákospalota
színes és otthonos kisvárosi világa iránt.
Előljáróban mindjárt leszögezem: az emlékkönyv letehetetlen.
Már Csepel és a Weiss-család története lenyűgöző, de ezt követi a Tabán
török fürdőinek bemutatása, majd Józsefváros hihetetlenül izgalmas múltjának
megidézése. Itt le is cövekelnék kis időre, mert ki hinné, hogy a mai
Orczy-kert, a Fűvészkert, illetve a mai Illés,Tömő és Práter utcák környékén
lehetett egykor Mátyás királyunk vadaskertje. A lebontott Nemzeti Színház
helyén, a Hatvani kapu után a törökök temetője feküdt, s ezen túl vadon
és homokos pusztaság terült el. A XI. században itt élő pestiek temetőkápolnájának
romjaira épült a Szent Rókus kápolna, egyben Pest első fogadalmi temploma.
Ugyanis 1710-11-ben pestisjárvány pusztított a városban, s a kápolnát
a járvány további csapásának kivédésére tett fogadalomból építették, majd
ünnepélyes körmenettel avatták fel 1711. szeptember 4-én. Bővítésére 1739-40-ben
került sor. Izgalmas azt is elképzelni, hogy a mai Józsefváros területét
öt országút szelte át az ország különböző irányaiba, s a pesti városfalaktól
a mai József körútig csak kertészetek és szőlők terültek el. 1690-től
kaptak először telepesek engedélyt építkezésekre ezen a területen, s a
mai Illés utca vonalában alakultak az első majorságok. Az 1718-as összeírás
33 szántót említ... Abba is hagyom ennek az egyik legérdekesebb fejezetnek
a citálását, mert szívem szerint az egészet ide másolnám.
Nemkülönben lekötött Mojzes Ildikó leírása az egykori Rákospalota kulturális
életéről és szórakozási lehetőségeiről. Nem mesélem el aprólékosan, csak
néhány számadattal szeretnék elképeszteni minden olvasót: 1930-ban százhatvan
vendéglő, étterem, szórakozási lehetőség működött a kisvárosban, és 1939-ben
hatvan civil szervezetet tartottak számon nyolcvanezer bejegyzett taggal,
ti. egy-egy lakos akár 3-5 civil szervezetnek is tagja lehetett. A történetíró
harminc lapkiadói tevékenységről tud, s számos iskolai, egyesületi és
magánkönyvtárról a többszáz kötetes közkönyvtáron kívül. Már a tízes évek
elején két mozi működik Rákospalotán...
Mégsem lett igazi várossá. A miért-re Mojzes Ildikó válasza: erre mindössze
tizenöt éve volt a településnek, hiszen jött a háború, majd az 1950-es
nagy közigazgatási átszervezés, minek következtében beolvadt a külső kerületek
egyikeként Nagy-Budapestbe. Mostoha sorsa többek között kiolvasható az
önkormányzat évi jelentéseiből is: bár számuk jelentősen lecsökkent, még
mindig van aszfaltozatlan és csatornázatlan utca a kerületben.
A fentiekhez hasonlóan lenyűgöző olvasmány a soroksári svábok története,
az V. kerületi hagyományőrzők módszerei, nem beszélve a Svábhegy ostromának
érzékletes leírásáról. A kötet végén Gábriel Tibor szerkesztő bemutatja
a Budapesti Honismereti Társaságot, majd listát is találhatunk az egyes
kerületekben működő, honismereti szempontból jelentős civil szervezetekről.
Szőllősy Marianna a budapesti közgyűjteményekről ad tájékoztatást, valamint
böngészhetünk a budapesti helytörténeti bibliográfiában is.
Akit érdekel, keresse, s megtalálja a kiadványt az újpalotai Közösségi
Házban és az újpalotai könyvtárban is.
Jó olvasást, jó szórakozást, jó kikapcsolódást és hasznos ismeretszerzést
kívánok Mindenkinek!
A Budapesti Honismereti Társaságnak pedig tisztelettel köszönjük a kiadványt!
Kispéter István,
néprajz szakos hallgató
|
