A helyi nyilvánosság megteremtése a városvezetés
számára kötelező
és nem megfontolás kérdése
Folt a jó hírnéven?
Valaki azt írta a kerületi honlap fórumán, hogy a fórumon
leírt esetek a jó hírnévnek ártanak, ezentúl azt is kijelentette, hogy
a fórumon nem kell konkrét eseteket felvetni, hanem szépen írni kell a
hivatalnak zárt levélben, és az majd kellően intézkedik.
Most erre a két felvetésre válaszolnék. (Hosszú lesz
és hiányos is egyben, sajnos.)
A második állítást az egyszerűbb és a rövidebb cáfolni.
Mivel az EU egyik tagállama vagyunk (aminek működéséről mindenkinek meg
lehet a saját véleménye) az állami és közszféra működése és pénzügyi ügyletei
NYILVÁNOSSÁGOT KELL KAPJANAK. Vagyis a nyilvánosságra hozás a döntések
folyamatában, minden szakaszában kötelező, nem pedig adomány.
Másrészt a döntések befolyásolására a lakosságnak joga van. Erre találták
ki tehát az e-önkormányzatiságot, aminek hivatalosan lefektetett működési
elvei vannak. Szerencsére a XV. kerület vezetői ezt ismerik, és nem hiszik
el fórumtársunknak, hogy csak a zárt borítékban, vagy az ügyintézőkkel
folytatott személyes, négyszemközti (!) ügymenet a törvényes. Hozzátenném,
de ez tényleg kitérő, hogy a négyszemközti, zárt ajtós tárgyalás más helyeken
TILOS! (Olyannyira, hogy pl. az egyetemen sem lehet úgy vizsgáztatni,
hogy nincs jelen harmadik személy. Ez már nálunk is így van.)
Tehát a honlapon konkrét problémák felvetésére nemhogy lehetséges, de
KÖTELEZŐ lehetőséget adni. Egyes osztályok működése ebből a szempontból
példaszerű. És lassan a többi osztály is felveszi a tempót, és a honlapon
tett bejelentésekre hellyel-közzel reagál. A kérdések és válaszok nyilvánossága
pedig fontos eleme az e-önkormányzatiságnak. Mert a kerület többi lakói
egy sor dologról máshonnan nem is értesülhetnek. (Pl. az utcai nyomós
kutak számának csökkentéséről nem olvashattunk a Városházi Naplóban, holott
az ott élőket erről meg kellett volna kérdezni.)
Az információk közzététele tehát alapvető elem a jogszerű működéshez.
Viszont az ügyintézőkkel, képviselőkkel való négyszemközti "tárgyalás"
ellentmond az EU-s normáknak.
A fórumon felvetett kérdések (közlekedés, közterület, ügyintézés, kultúra
stb ügyekben) KÖZÉRDKŰ KÉRDÉSEK. Az erre adott válaszok közérdekű válaszok.
Pl. egy utcai sorfa csonkolása lehet hogy tetszik a mögötte lakónak, de
a sorfához mindenkinek köze van, mert a levegő állapota közügy. Az utcák
esztétikai állapota is közügy. Ahogy az újpesti polgármesternek köze volt
a szemétégetőhöz, úgy pl. nekem is közöm van a bármelyik utcán álló bármelyik
sorfához, sőt még a Duna-parthoz is...(Ki az ügyfél? Lásd az Ombudsman
állásfoglalása a kecskeméti Malom-center ügyében!)

Az első felvetés: mi az, ami árt a jó hírnévnek, jelen
esetben egy kerület jó hírnevének?
Szerintem a TÉNYEK, ezek pedig a következők:
- hogyan lehetséges, hogy még mindig nincs az M3 autópálya mellett készen
a zajvédő fal, az ott élők rendszeres felszólamlásai ellenére sem,
- hogyan lehetséges, hogy több mint 2500 tiltakozó aláírás ellenére mégis
benzinkút és Penny market van a sportpálya helyén, szemben 4 műemléki
templommal a Régi-fóti úton. Na ez biztosan rossz hírét kelti a kerületnek!
Akárhányszor szóba kerül a Fővárosi Tervtanácsban a mi kerületünk, az
első mondat: ja ez az a hely, ahol 2500 tiltakozó aláírás ellenére is
benzinkutat csináltak a sportpályából?!,
- hogyan lehetséges, hogy több mint 850 tiltakozó aláírás, lakossági fórumok
sora, fővárosi tervtanácsi elutasítások sora ellenére elfogadták a Rákospalota
Városrészközponttal foglalkozó rendeletet? Aminek törvényességi felülvizsgálata
azóta is tart. Jelenleg már Alkotmánybírósági beadvány is foglalkozik
ezzel,
- hogyan lehetséges, hogy az Újpalotán élők életkörülményei romlanak,
a felépült városközpont-pótló bevásárlóközpontok árufeltöltése a lakótelepen
keresztül folyik,
- hogyan lehetséges, hogy a zöldterületek rohamosan csökkenek, a közterületek
egy részét először lerohasztják, majd építési telekké nyilvánítják, a
környéken lakók tiltakozása ellenére,
- a Károlyi Sándor utca környékén élők tudnak sokat mesélni a szemétégető
körüli ügyekről. Most csak annyit: 30 évig hallottuk hogy nincs káros
anyag kibocsájtás (érdekes, közben Újpest mégis pert nyert a szemétégető
ellen), most meg azt halljuk, hogy most szűnt meg a káros anyag kibocsájtás.
Ez azt jelenti: no rendben, eddig mondtuk amit mondtunk, nem az igazat
mondtuk, de majd mostantól igazat mondunk? És ki fogja EZT elhinni?
- A Pestújhelyi Munkáskórház: 12 évig volt a főváros és a kerület közös
tulajdonában. Ami megmaradt belőle, az a fővárosnak köszönhető, mert a
kerület szinte semmit nem tett, még a parkot sem látogathatták az itt
élők. Most mi lesz belőle? Információ nincs, és a legjobb esetben ez lesz
a beígért kínai kórház, de az is lehet hogy lakópark wellness-központtal,
amit a befektető óhajt, a kerületi lakosokat nem kérdezték meg, fórum,
közmeghallgatás ez ügyben már másfél éve nem volt!
-
hogyan lehetséges, hogy a kerületi értékek, műemlékek állapota siralmas:
a kerületi vezetés és a szakmai testület nem védi az értékeket. Hogyan
lehetséges, hogy pl. a kórház felméréséről szóló anyagban felhívják a
figyelmet az építészeti kincsekre, az erre hivatottak azonban bontási
terveket dédelgetnek magukban? Hogyan lehetséges, hogy a műemlékvédelmi
eljárást magánszemélyeknek kellett kezdeményezni? Majd ezeket a magánszemélyeket
"felkért" fórumtársak álnéven kezdik mocskolni?
- hogyan lehetséges, hogy a kiváló iskolák tönkrementek, használaton kívül
vannak?
- hogyan lehetséges, hogy "fejlesztés" címén rombolás folyik,
hogy utcaképvédelmi eljárást kellett indítani - ugyancsak 4 kerületi magánszemélynek
és civil szervezeteknek - hogy a hagyományos kertvárosi utcákban ne 4
budi-ablak legyen az utcai homlokzat jellemzője (l. Bocskai utca, Dugonics
utca stb)?
- hogyan lehetséges, hogy a KTV nyilvánossága előtt nevezik 100 éves tágas
otthonainkat penészes odúknak? Nézzék meg a Fő utcai 170 éves vert falú
vályogház helyreállítását!
- hogyan lehetséges, hogy a családi házak tulajdonosait kiszolgáltatták
a maffia-módszerekkel működő spekulánsoknak?
- hogyan lehetséges, hogy a parkolásra nincs koncepció, a zöldfelületen
állhatnak a kocsik, de aki nem a híd alá dobja a szemetét, hanem konténert
rendel, azt azonnal megbüntetik? Miért nem lehet a közterület-foglalást
az interneten intézni?
- hogyan lehetséges, hogy a temető és a templomok közvetlen közelében
bugyi-reklámok és buzera-plakátok jelenhetnek meg? Ez ellen a hivatal
felléphetne, mert van rá jogosítványa,
- hogyan lehetséges, hogy a palotai temetőben a ravatalozóban a szertartások
nem hallhatók, mert a Szentmihályi utat rányomták a temetőre, amit gyalog
már meg sem lehet közelíteni?
- hogyan jöhetett létre ez a kegyeletsértő állapot, ami még az építési
szabályozásokról szóló törvénybe is beleütközik?
- hogyan lehetséges, hogy az Újpalotán élő több mint 35 000 embernek egy
70 fő befogadására alkalmas terem a legnagyobb közösségi terme, ahol istentisztelet,
lakossági fórum mind egy teremben zajlik le?
- hogyan lehetséges, hogy több mint 80 000 lélek számára nincs ügyeletes
gyógyszertár, nincs gyermek-szakrendelő, nincs tűzoltóság?
Hogyan lehetséges mindez egy olyan kerületben, ahol a
polgármesterünk egyben PARLAMENTI KÉPVISELŐ is, a másik parlamenti képviselőnk
pedig jelenleg KANCELLÁRIA-MINISZTER, egy korábbi kormányban pedig munkaügyi
miniszter volt! Nincs más ilyen magas pozíciókkal bíró kerület a fővárosban!
Micsoda lehetőség lenne pedig! Hogyan szalaszthatták el, hogy tegyenek
valamit?
A sort lehetne folytatni. Ezek a dolgok mind foglalkoztatják a kerület
lakóit.
Lakossági fórum, közmeghallgatás, kerekasztal, civil szervezetek beadványai:
semmi nem számított. Ezért lesz most az aláírásgyűjtés a helyi népszavazás
kiírására. Ilyen még nem volt a fővárosban. Egyes fórumtársakat, és nagyon
sok kerületi lakost zavarnak a fenti dolgok, és nem szeretnének belenyugodni
a hatvanas éveket idéző megoldási módszerekbe. Másokat meg az zavar, ha
beszélnek-írnak az ügyekről. Szomorú, ha valaki azt hiszi, hogy mások
azért írnak ezekről, vagy tesznek a fenti anomáliák ellen, mert maguk
is hatalmi pozícióra törnek. Aki így gondolkodik, valószínűleg akkor tesz
bármit, ha abból közvetlen anyagiak, vagy pozíció haszna van.
INGYÉR' SEMMIT, PÉNZÉR' MINDENT...?
A legszomorúbb az, hogy sok ember el sem bírja képzelni, hogy ennél egyszerűbb
a dolog: tudni, merni, tenni nem csak pártnak lehet, hanem egyes embernek
is. Ha valamiről van ismeretünk, tudunk róla, merjünk véleményt mondani,
és ha lehet ,tegyünk az ügyek érdekében. Az önkormányzati honlapon található
fórum pedig ennek jó, de még kevéssé hatékony eszköze.
Ha valaki ezeket a dolgokat olyan alantasnak tartja, amilyen mélyre ő
nem is tudna süllyedni, lelke rajta, demokrácia van. A hír szent, a vélemény
szabad, gondolhat szabadon bármire.
Átgondolhatjuk tehát még egyszer!
Mi árt a jó hírnévnek? A tények, a látható közállapotok?
Szerintem a fent felsorolt tények, és nem az, ha beszélünk róla és a rossz
dolgok ellen teszünk is. Mert az már a javítás felé visz.
Ez pedig az én véleményem, és ez is szabad.
Novák Ágnes |