„A lefegyverzett ország igazi honvédelmi tárcája a közoktatásügyi tárca”

A kultuszminiszter

Még mindig van, aki azt mondja róla, hogy „fasiszta volt”.
Szerencsétlen korban élt.
Az I. világháború elvesztése, a mérhetetlenül igazságtalan trianoni békekötés után lett kultuszminiszter. A lemetélt országrészekből menekültek ide, az anyaországba mindazok, akik nem bírtak ott maradni, idegen állam állampolgárai lenni, főleg diplomások, értelmiségiek, nekik munkát, otthont kellett teremteni. A békeszerződés levágta a történelmi Magyarország ásvány- és természeti kincsekben gazdag vidékeit, a jóvátételt úgy kellett megfizetni a győzteseknek, hogy nem volt miből kitermelni. A megcsonkított ország lakossága kénytelen volt szembenézni a háború szörnyű évei, a román megszállás rémülete után a kilátástalannak tűnő jövővel is.

Klebelsberg Kunó azt mondta, hogy egyetlen esélyünk van: a tudás, a szellem gyarapítása. Ehhez nem kellenek bányák, ásványkincsek, energiaforrások, csak iskolák és tanítók és tanárok és műhelyek.
Létrehozta a népiskolákat a legkisebb falvakban is, 5000 tantermet építtetett minisztersége alatt. Létrehozta a budapesti testnevelési, a szegedi tanárképző és a soproni erdészeti főiskolát. A három magyarországi egyetem, a pécsi, a szegedi és a debreceni mellett tudományos intézeteket alapított, ahol a kutatások számára biztosította a legkorszerűbb feltételeket. Szent-Györgyi Albert, Bay Zoltán, Straub F. Brunó, Hajnal Imre és még sokan mások indulhattak ezekből a tudományos műhelyekből, s tanulhattak tovább a szintén Klebelsberg által létrehozott külföldi magyar intézetekben, a Collegium Hungaricum-okban (melyek mindmáig léteznek és működnek).
A győztesek némelyike által is elismerten igazságtalan békeszerződés után a magyar politika és külpolitika mintegy tragikusan sodródott azok oldalára, akiktől remélhette a revíziót, vagyis hogy az elszakított országrészeknek legalább egy részét visszaszerezheti. Igen: Olaszország és Németország oldalára. Nem lehet kellőképpen elítélni, amiért e fasiszta államok oldalán ismét belesodródott egy világháborúba, de e választás kényszerpályáját, kegyetlen sorsszerűségét sem tudjuk tagadni.
Felróhatjuk-e Klebelsberg Kunónak, hogy miniszter volt egy olyan korban, amikor a mesterségesen is felfokozott magyarság-védelem miatt életbe lépett a numerus clausus, azaz a származás szerinti megkülönböztetés (a zsidó származású fiatalemberek korlátozott számú felvétele a felsőoktatási intézményekbe), a normálishoz képest eltúlzott volt a magyarság szellemi kincseinek, hagyományainak, örökségének felértékelése, miközben bénította a magyar társadalmat a feudális-félfeudális hierarchia maradványrendszere, a nemesi előjogok önpusztító érvényesülése?
Tette, amit tehetett: iskolákat épített, tudományos műhelyeket alapított, világhírhez segítette a tehetséges magyar fiatalembereket. Esélyt teremtett egy reménytelennek tűnő korban a saját erőből való nemes kilábalásra, a tudás, a szellem gyarapításával.
Még mindig van, aki azt mondja róla, hogy „fasiszta” volt?

Erdős Bálint