Leszerelni könnyű
Szeptembertől a Tóth István utcai Huncut Oviba jár a fiam. Mert már ilyen
nagy. Tőlünk viszonylag messze van ugyan, mégis rájuk esett a választásunk.
Tavalyelőtt még unokahúgom is ott volt óvodás, és igen elégedettek voltunk.
Kis létszámú és családias. A két vegyes csoportba legfeljebb ötven gyermek
jár.
Nyáron meglepődve tapasztaltuk, hogy eltűnt a csúszda a homokozóból. Azt
gondoltuk, hogy a barbároktól való félelem miatt szerelték le a szünet
idejére. Naiv elképzelés és bizony költséges is. De hát sosem lehet tudni.
A szünetnek vége, és a csúszda nem került vissza. Mint kiderült, nem szabványos.
Az amúgy is szegényes udvarból ezzel az indítékkal szereltek le több,
a gyermekek számára igen fontos játékot. Így jóformán semmi nem maradt.
A régi, sátor formájú mászókát is el akarták vinni, de mivel az óvónők
megígérték, hogy inkább befedik – szóval mászhatatlanná teszik – így maradhatott.
A hintát korábban kétülésesnek vásárolta az óvoda, mivel azonban a két
ülés túl közel volt egymáshoz, mára már csak egyetlen gyermek használhatja.
Van tehát ebben a szomorú udvarban két homokozó, egy hinta, egy mutatós
„mászókütyü”, és az a bizonyos sátor. Sem új csúszdát, sem ígéretet nem
kaptak a régi játékok helyébe.
Furcsa,
hogy némelyik kerületi óvoda udvarán többmilliós, hatalmas játékokba ütközünk
lépten-nyomon, máshová pedig érdekes módon semmi sem jut.
Gondoltam egy merészet, és mint a szülői munkaközösség aktív tagja, az
óvoda és legfőképpen a gyermekem érdekeit képviselve billentyűzetet ragadtam.
Hosszas piacfelmérés után az óvónénik szakmai szempontjait figyelembe
véve kiválasztottunk egy csúszdás-hintás-mászó kombinációt, mely szabvány
szerinti és feltétlen az olcsóbb, magyar játékok közül való. Levelet gépeltem
a polgármesterünknek, melyben kértem az önkormányzat anyagi támogatását
a beszerzéshez és telepítéshez.
Sokat nem reméltem, hiszen mindannyian ismerjük a dolgok menetét minálunk.
Az aktatologatást, az időhúzást, az ujjal mutogatást, a „személyeskedést”
amire annyiszor halljuk a hivatkozást a kerületi tévében. Vajon ki a hibás
azért, hogy ennek a szülőnek volt bátorsága
beleszólni a nagyok dolgába? Itt tényleg csak akkor történik valami, ha
érdekük úgy kívánja és soha nem kérdezik meg a helyieket, hogy ők mit
szeretnének. Leszerelik a játékokat, hogy ne büntessék meg őket, de nem
gondoskodnak a pótlásukról, míg a kerületi játszóterekre számolatlanul
költik a tízmilliókat. Félreértés ne essék, ennek is örülünk, csak nem
sokáig. A játszóterek bekerítetlenek, kivilágítatlanok, gazdátlanok, őrizetlenek.
Pillanatok alatt lepusztítják őket az unatkozó tinédzserek. Ami mindenkié,
annak itt nincs értéke. Ezzel szemben az óvodai játékokra tudnánk vigyázni,
óvnánk őket, és sokkal tovább lennének javítások nélkül is használhatók
és élvezhetők, mint a játszóterek.
A lényeg az, hogy megjött végül a válaszlevél, melyben közölték, hogy
jövőre irányozták elő az óvodaudvarok fejlesztésének megkezdését. Ez tehát
azt jelenti, hogy az óvodáknak ide is, oda
is elkezdenek juttatni valamicskét, aztán a mi ovink vagy bele fog férni
a következő évbe, vagy nem. Még az is lehet, hogy a mi ovinkat évekig
nem éri el a fejlesztés. Erre ugyanis semmi garanciát nem kaptunk. A három-négy-öt
éves gyerekeknek egy nap is örökkévalóság tud lenni, évekről nem is beszélve.
(És itt még bosszúságként megjegyezhetem, hogy Újpalota 30 éve vár tisztességes
könyvtárra és kulturális központra. Azt is megígérte az önkormányzat,
a tanács.)
Bíztató fordulat, hogy az önkormányzatnak nincs ellenére, hogy erre a
célra az óvoda alapítványa pályázati lehetőségeket keressen. Ez a nagylelkűség
netovábbja részükről. Ha már itt tartunk: tudják mennyit kap az ovi éves
szinten játékokra? Nincs 50.000,- forint. Mint a koldusok gyűjtik a papírt,
hogy a Méhbe vihessék, és ezernyi fondorlatot ragadnak meg a pénzgyűjtésre.
De nincs más választásuk. Sajnos.
Még az a szerencse, hogy a gyerekek egy fadarabbal is el tudnak játszani…
ha el nem veszik tőlük azt is…
Szabori
Huncut Ovi, 1155 Budapest, Tóth I. u. 98.
Telefon: 1/418-1527
Számlaszám: 11715007-20430210 (Lurkó II. sz. összevont óvodák Alapítvány)
Tagóvodavezető: Kissné Zachar Piroska
A közlemény rovatba írják be: Huncut Ovinak!
|