Wekerle Sándor
és a Wekerle-telep

A százötven évvel ezelőtt, 1848. november 15-én született Wekerle Sándor három alkalommal volt Magyarország miniszterelnöke, a millennium korának számos alkotása, reformja és eseménye fűződik a nevéhez.

„Jóváhagyatik a pénzügyminiszternek az az intézkedése, amellyel néhai Sárkány József örököseinek a Kispest község határában fekvő 472 ezer négyszögöl kiterjedésű ingatlanait négyszögölenként 6 korona 50 fillér vételár kikötése mellett a királyi kincstár részére megvásárolta. ... Felhatalmaztatik egyúttal a pénzügyminiszter, hogy 12 millió korona erejéig egyszerű kivitelben munkáslakásokat építhessen, és azokat az állami és más üzemek munkásai, esetleg alkalmazottai részére bérbe adhassa.” Az 1908. évi XXIX. törvény miniszteri indoklásában Wekerle kifejtette, hogy a kormány gazdasági intézkedéseivel a nemzet egyetemes érdekeit és a nép jólétének emelését tűzte ki célul.

Lakáskérdés a századfordulón

A Wekerle-telep Kogutovicz Manó 1922-beli térképén

A munkás- és tisztviselőtelep építése során Wekerle Sándor új városépítési koncepciót

valósított meg. Pénzügyi-városfejlesztési terve a kiegyezés utáni fellendülésre épült. Megélénkült a nagyipar fejlődése, üzemek létesültek, s a polgári fejlődést szolgáló jogi, oktatási, egyházi, egész- ségügyi, közlekedési, népjóléti, kulturális, gazdasági, pénzügyi és katonai intézmények kezdték meg működésüket. A múlt század utolsó huszonöt évében Budapest lakosságának száma a két és félszeresére nőtt. A századforduló után a vidéki kisvárosokból és a falvakból az ipari településekre – elsősorban a fővárosba és környékére – özönlött a földjét elvesztő, munkalehetőséghez a lakóhelyén nem jutó, nincstelen parasztság tömege. (Ugyanebben az időszakban alakult át a magyar mezőgazdaság termelése és birtokrendszere, amiről ez évi 40. számunkban írtunk. Lásd: Kurucz György: Akadozó modernizáció. – A szerk) Az ipari munkásoknak és családtagjaiknak lakásra volt szükségük. Budapesten és környékén a nagymérvű lakáskereslet következtében üzletággá vált a lakások bérbeadása, miközben a századvégi infláció nyomán visszaszorult a házépítési vállalkozás. Nagy Gergely építésztörténész szerint súlyosbította a helyzetet, hogy az építőanyagárak és a munkabérek folyamatos emelkedése miatt az építőipar teljesen kivonult a lakásépítésből. Mindez határozott intézkedéseket követelt a főváros vezetőségétől és a kormánytól.

Egy városrész központjának meghatározó szerepe volt és van egy polgári település közösségeinek kialakulásában. A főtér kiépítésére

Wekerle-telepi kislakások az 1930-as években

külön pályázatot írtak ki, s Kós Károly mint meghívott építész terve nyert. A teret körülvevő utcák sugaras rendszerét a központba vezető nyolc befutóút kötötte össze. A teret a Heintz Béla által jóval később, 1930-ban tervezett katolikus templom zárja le, a tornya messziről jelzi a központ helyét. A főtér 2. és 3. számú épületét és a kapuépítményt szintén Kós Károly tervezte. A kor neves építészei közül különlegesen szép épületet tervezett még Schodits Lajos és Éberling Béla, s figyelmet érdemel az 1912-ben felépült rendőrségi épület. A központban – ahol főleg a tisztviselők laktak – üzletek sorakoztak, s ott épült meg az akkori idők legnagyobb élményét, szórakozását nyújtó mozi is. A befutó utak a Fő térre irányították az ügyeiket intézőket vagy a szórakozni és pihenni kívánókat.
Az építészek számára a Fő tér megformálása jelentette a legnagyobb gondot. Erre a problémára még akkor sem volt kézzel fogható javaslat, mikor a telep legnagyobb része már felépült. Az idő tehát rettentő mód sürgette őket, és bonyolította a helyzetet, hogy a központi tér sorsát különösen a szívén viselő Wekerle Sándornak az ötletek jelentős része nem tetszett, így mindig újabbakkal kellett előállni. Hagyományos tervpályázatra nem volt idő, ezért meghívásos pályázatot hirdettek, melyre Kós Károly is felkérést kapott. A tér rendezésére szánt elképzelése teljesen egyedi volt, addig egy építész sem tett javaslatot ilyen jellegű beépítésre. Kós zárt teret javasolt kétszintes tisztviselőházakkal, melyek aljában olyan, a lakosság életkörülményeit javító helyiségek kaptak volna helyet, mint például patika, hentesüzlet, posta, élelmiszerbolt. Végül Kós terveit ítélték a legelfogadhatóbbnak. Az egyhangúság elkerülése érdekében azonban úgy határoztak, hogy a Fő tér épületeit több építész tervezze (egy építész legfeljebb kettőt), így készült Kós tervei alapján a Fő tér 2-es és 3-as számú tisztviselő-épület, az utcaáthidalással. Kós egyik 1974-es leveléből (melyet Kerényi Józsefhez írt, Wekerletelepi munkásságáról) lehet tudni a tér többi építészének nevét.

Az erdélyi kisvárosok hangulatát idéző tágas tér épületeinek és terének esztétikuma kilencven éve nemzedékeket köt Kispesthez. Fővárosunknak ez a példaértékű alkotása a Wekerlei Társaskör alapszabályzatában leírtak szerint „olyan nemzeti és európai kincs, melynek őrzése, fejlesztése és az alkotó iránti tisztelet ébrentartása Társaskörünk megtisztelő feladata”.
Wekerle beszédeiből, a telep építése során tett megállapításaiból kiderül, hogy tudatosan a jövőt (a hazát) akarta megteremteni, ez pedig az ő felfogásában együtt járt a polgári életformával, az egzisztenciális biztonsággal, a nyugodt és dolgos élettel, az ésszerű életvezetéssel. Ehhez alkalmasnak bizonyult az ilyen civil „kisvilág”-ok kiépülése.

Forrás: http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1998/9847/wekerle/wekerle.html