A Coronel Kft. koncepciója
Újpalota Városközpont kiépítésére
Gruber
István, az osztrák-magyar vegyes tulajdonú Coronel Kft. ügyvezetője azzal
kereste fel az újpalotai könyvtár vezetőjét, majd a Szabadidő Központot,
hogy cégük megvásárolná a Zsókavár utcai volt Pajtás-étterem egykori konyhai
traktusát, sőt gondolkodnak a két emeletes szolgáltatóház teljes felújításával,
illetve városközponttá alakításával. A hír természetesen gyorsan terjedt,
s így történt, hogy a Közösségi Házban leültünk Gruber Istvánnal s arról
beszélgetünk, hogy hogy is képzelik ezt
a városközpontot, s hol tartanak a tárgyalások az önkormányzattal. Gruber
úr elmondta, hogy konkrétan a Zsókavár utcai un. „csigaház” földszinti
traktusának eladásáról volt szó, a cég azonban két ajánlatot tett le az
asztalra: 1. Reális értékbecslés alapján, piaci áron megveszik a földszinti
helyiséget, 2. Reális piaci árat alapul véve, a vételár nagyságrendjében
felújítják a teljes kétszintes épületet és környezetét, s erről terveket
is készíttettek.
Gruber
István Pestújhelyen, a Gergő utca 60. szám alatt született és nőtt fel,
a PÖSÖC pályán focizott, ifjúkori emlékei kötik a kerülethez. A cég, amelynek
ügyvezetője, jelenleg a Duna-Ipoly völgyében indít nagyberuházást Gastroland
néven: az adott területen, amely vízi úton is megközelíthető, az európai
konyhaművészet univerzumát hozzák majd létre szándékaik szerint.
A Zsókavár utcai csigaház alsó traktusában (a Pajtás egykori konyhai területén,
amely cca. 320 nm) terveik szerint egy svájci franchaise (ejtsd :frencsájz,
azaz egy nemzetközi üzletlánc egyik egységeként, mint pl. a La Halle,
vagy a McDonalds vagy a Kentucky Frieds Chiccken stb) egy világszínvonalú
üzletet hoznának létre.
A földszintből megmaradt cca. 260 nm területen, a Zsókavár utca mögötti,
a lakótelep felőli és a ház alatti „átjáró” területen hat kisebb üzletet
létesítenének. Az így kialakított üzletsort körüljárhatónak, sétálóutcának
képzelnék, előtetővel védve a szélsőséges időjárás ellen. A jelenlegi
átjáró passzázs lenne, innen nyilna a svájci üzlet főbejárata és két kis
üzlet is.
A kicserélt álmennyezet és a díszburkolat, valamint az idehelyezett padok,
csobogó, kandeláberek stb egy új városközpontnak megfelelő miliőt teremtenének.
Az épület bejárata és a lakótelepi utca kereszteződésében lévő - kizárólag
egy kazánház világítását szolgáló - öt hatalmas, évtizedes madárürülékkel
teli ablak jelenleg a városrész szégyene - mondta.
Ezt úgy alakítanák át, hogy funkciót adnának az ablakoknak: iparművészek
által tervezett üvegmozaik tenné színessé, s csobogó tenné mozgalmassá.
A spirál-feljárót pedig a városközpont jelképévé tennék: felújítanák,
körbefutó fénnyel tennék látványosság, órát tennének a tetejére, illetve
körbe reklámokat.
A Coronel Kft. ehhez igénybe venne Európai Uniós ROP-pályázati pénzt,
amihez elengedhetetlen az itt élő civilekkel való együttműködés. Nem véletlenül
keresi tehát a kapcsolatot a helyi civil szervezetekkel, ismeri a Toronyhírt,
az ÚjPalota2000-et, s munkatársai figyelemmel kísérték a Nyírpalota Társaságnak
a Fő tér átalakításával, s szerves városközponttá fejlesztésével kapcsolatos
lépéseit, kiadványait, kérdőíveit, rendezvényeit.
A szerződés megkötése a Coronel Kft.-vel az önkormányzat hatásköre.
Azok a civilek, akik harmadik éve igyekeznek a helybeliek mozgósításával
Újpalotát élő és
élhető városrésszé fejleszteni, szívesen támogatnak minden olyan kezdeményezést,
ami Újpalota – különösen nagyon lerobbant részei, mint az egykori Pajtás
étterem és környéke – rehabilitációjához visz közelebb. Ugyanakkor elképzelhetetlennek
tartják a városrészközpontot kulturális funkció nélkül, vagyis egy többfunkciós
közkönyvtár nélkül, amelynek kávézója, videotékája, olvasóterme, netán
emeleti terasza, pláne zöldtetős kiegészítése kulturált találkozóhelye
is lehetne az ittenieknek.
Gruber úr mindezt megértette. A labda az önkormányzat és a vállalkozó
kezében van. Várjuk a további fejleményeket.
Báthory Erzsi |