Olaszország - Castelfranco Veneto

Úgy adódott az alkalom, hogy a nővérem (Anna) elvállalt egy önkéntes munkát félévre Olaszországban, és megkért, hogy vigyem ki Őt kocsival. Én természetesen az ellenkezés legkisebb szikrája nélkül mondtam neki igent, mert hát ki utasítana vissza egy ilyen lehetőséget. Hogy a visszafele úton ne érezzem túl magányosnak magamat, elhívtam egy haveromat.

Csütörtök reggel 8 órakor indultunk volna, de ez természetesen másfél két órás csúszással történhetett csak meg. Szóval elindultunk 10 óra tájban a szlovén határ felé. A nagyon unalmas autópálya után végigmentünk a Balaton déli partja mentén, majd pedig Rédics felé vettük az irányt. Zala megyében kisebb kalandok vártak ránk "hóátfúvások" formájában, amik rendkívül izgalmassá - és még ennél is lassabbá - tették utunkat.

Egy kb. 11 órás út után este 9 körül megérkeztünk Castelfranco Venetoba. Némi vitatkozás és bolyongás után megtaláltuk a szállásunkat. Ez egy háromszintes ifjúságiház szerűség, ahol rendezvényszervezőként dolgozik Anna. A házban éppen akkor még két másik (egy helybéli és egy svéd) önkéntes volt, akik megérkezésünk örömére spagettikészítésbe kezdtek. Hát nagyon finom volt... Még aznap este kimentünk a haverommal a városkának a központjába, ahol egy nagy várfallal és árokkal körbe vett "erődítmény" volt. A falakon belül lakóházak és hangulatos kis utcák voltak. Csináltunk néhány fényképet, majd pedig visszatértünk a szállásra, hogy eltegyük magunkat másnapra.

Másnapi programként Velence meglátogatását tűztük ki célul. Ez normális esetben kb. 50 km-nyi utat jelentett volna, ha az olaszok rendelkeznének azzal a képességgel, aminek segítségével táblákat raknak ki a megfelelő helyre, a megfelelő felirattal. De sajnos ez még nem kiforrott náluk. Azért nagy nehezen leértünk Velencébe, és bementünk az első parkolóházba, ahol közölték velünk, hogy ugyanannyit kell fizetni 1 óráért, mint 24 óráért, ez pedig 20 Euro volt (kb. 5000.- Ft). Úgy döntöttünk, hogy jól kiszúrunk velük, és nem megyünk be. Így hát visszamentünk a szomszédos Mestre városába, ahol némi kanyargás után találtunk egy parkolóhelyet. A parkoló tábla feliratából csak annyit tudtunk kivenni, hogy fél óra 0,5 Euró, egy óra 1 Euró. Mivel egy darab parkolóórát sem láttunk a közelben, ezért elkezdtem kérdezősködni, hogy hol kell ezt kifizetni. Nagy megdöbbenésemre senki nem tudott angolul. Hosszú kérdezgetések után egy angolul csak kicsit beszélő pasi megmondta, hogy talán a mögöttünk lévő étteremben kell megvenni a jegyet. Ez így is volt. Vettünk 5 db jegyet, mert csak egy órára szólt mindegyik, és 10 percnyi kapargatás után bejelöltük rajtuk a pontos dátumot és időt. Ezek után busszal bementünk Velencébe.

A haverom, akivel mentem fényképész, úgyhogy nem volt sok időnk unatkozni, mert megállás nélkül kattogtak a fényképezők (csipogtak a digitfényképezők). Négyórányi mászkálás és kb. 150 kép után visszamentünk Mestrébe a kocsihoz, ahol indulás előtt még ellátogattunk egy pizzériába. Itt sajnos senki sem beszélt angolul, de azért csak sikerült két pizzát rendelnünk. Mindezek után beszálltunk az autóba, majd pedig tettünk 3 kört a városba, mire megtaláltuk a helyes irányt. Mire visszaértünk a szállásra, ott már nagyban ment a bulizás, mivel a ház földszintjén egy bár, a pincében pedig egy koncertterem található. Miután a házigazdák kellőképpen leitattak minket, álomra hajtottunk a fejünket.

A másnap reggeli hazaindulásból délután egy órai indulás lett. A szokásos plusz 10-20 km bolyongás után megtaláltunk a helyes irányt a határ felé. A magyar határ átléptével felszabadultan jöttünk haza. Még útközben voltak némi kalandjaink a vadállatokkal, ugyanis lépten-nyomon átszaladtak a sötét országúton, de mindenki megúszta sérülés nélkül. Végül éjjel 1 óra tájban begördültünk Újpalotára, és minden úgy folytatódott, ahogy azelőtt volt...

P. B.