Archívum


Február: a Halak hava


A tél még tart, jó esetben esik a hó, de fagyok már talán nem gyötrik az élőlényeket. Szürke, álmatag minden, de itt-ott megjelennek a hóvirág-árusok, a kis előkerteket pedig kezdik színesíteni a krókuszok. A Halak szülöttek is, mint ez az időszak: álmodozók és bizakodók. A feltétel nélküli, krisztusi szeretetet e jegyhez társítják. Különbség a Vízöntő jegy és Halak szülöttei között, hogy az utóbbi elsősorban lelki segítséget nyújt a bajba jutottnak, s nem kézzel foghatót. Mély átérzéssel tud együtt sírni, és magáénak érzi a hozzá közelállók örömét is.
Célkitűzései gyakran irreálisak. Vonzódik a megfoghatatlan, szürreális dolgokhoz. A filmszínészek között sok a Halak szülött, például Elisabeth Taylor. A művészetek közül a festészet, a zene, a fényképezés érdekli leggyakrabban. Hivatásként pedig szívesen választ valamilyen karitatív, humánus jellegű pályát, pl. az orvosit, szociális gondozóit, pszichológusit. Ápolónő és óvónő is könnyen lehet belőlük. Ha ezek valamelyike mégsem sikerülne valami miatt, akkor hasonló célú civil szervezet aktivistájaként dolgoznak szabadidejükben.
Népes, nagy családot terveznek. A nők szinte állandóan termékenyek, és gyakran nagycsaládosok. Gyerekeiknek a gondolatát is előbb megérzik, mint ahogy azokban az tudatosan megfogalmazódik. Toleránsak, alkalmazkodók, de a problémák elől gyakran igyekeznek kisiklani.
Figyelniük kell az élvezeti cikkek túlfogyasztásának veszélyére, ugyanúgy, mint az altatók, nyugtatók szedésére, mert könnyen túlzásba eshetnek mindkét irányban.

A Halak aszcendensű ember

Hízásra hajlamos, vizes húsú, magas, hosszú lábú típus. Jellegzetesek kissé dülledt szemeik, s duzzadt szájukról is meg lehet könnyen ismerni őket. Haj- és szemszínük világos, bőrük gyakran sápadt. Nagyon fotogének. Például Uma Thurman is Halak szülött.
Kiemelt testrészük a lábfej. Valami szabálytalanság mindig felfedezhető a lábfejükön, ami életük során egyre több kellemetlenséggel jár, pl: szabálytalan lábujjai miatt lábfejét állandóan feltöri a cipő.

Gyógytea

Ebben az időszakban fontos a felfázásokat megelőzni. Eukaliptuszos ülőfürdőben kortyolgassunk kamillateát!

Kozmo jóga

A vizelet-kiválasztási rendszerre kell ilyentájt fokozottan ügyelnünk. A záróizom erősítésére ajánljuk a heti egyszeri, koncentrálás közben végzett, szakaszos vizeletürítést.

Lavendel

(Asztrológusunk cikke először a Toronyhír 2002. évi februári számában jelent meg. Mivel sem a csillagjegyek, sem a jegyek szülötteinek jellemző tulajdonságai nem változtak az elmúlt évek során, reméljük, jól szórakoznak most is Lavendel írásának olvasása közben.)

 
     

© Toronyhír Újpalotai Média Alapítvány