A víz nem hagyományos kereskedelmi áru,
hanem értékes örökség
A Nyírpalota Társaság és a Nyitott Gondolkodók Egyesülete
január 11-én az újpalotai Közösségi Házban a Víz az élet címmel előadást
hallgatott meg dr. Gayer József vízügyi tudományos főmunkatárstól, aki
az Európai Bizottság 2001-ben elfogadott un. Víz Keretirányelvét ismertette
és tette közérthetővé a jelenlévők számára. Népszerűsítő és tájékoztató
füzetecskéket is hozott, a Közösségi Házban talán még átvehető belőlük
néhány.
A víz olyan természetes számunkra, hogy csak akkor válik fontossá, sőt
nélkülözhetetlenné, sőt mindent háttérbe szorító tényezővé, ha nincs,
vagy ha szennyezett, vagy ha túl sok van belőle...
Tudtuk-e,
hogy a víz a második legkorruptabb ágazat a világban (az első a fegyver!)?
Mivel a víz az élet alapvető eleme, nem ismer határokat, vízkészleteink
sérülékenyek, fogyóban vannak, ezért nem mindegy, ki birtokolja. A finn
modell jelenleg a legnormálisabb a világon: a Vízművek állami és önkormányzati
tulajdonban van, az üzemeltetése viszont köztulajdonban, a Finn Vízművek
nem privatizálható, ezért felhasználására, a szolgáltatások ellátására
beszállítókat alkalmaz.
Tudtuk-e, hogy a Duna vízgyűjtőjén 18 ország osztozik, s ezek között Magyarország
van középen és a legmélyebben? Nem véletlen tehát, hogy hozzánk zúgnak
le az árvizek, minket sújt az aszály, a mi vizeinket szennyezik a szomszédok
mérgei, mi kapunk betegségeket, a mi halaink pusztulnak...
Nagyon érdekes volt az előadás is, az azt követő kérdésfeltevések is,
hát még a válaszok. Tartalmas, jó beszélgetés volt, százszor jobb, mint
az unásig ismert tévéműsorok.
A Nyírpalota Társaság tagjaink kívül csak a Nyitott Gondolkodók tagsága
képezte a hallgatóságot, utóbbiak is mind rákospalotaiak vagy pestújhelyiek.
A többszáz kiosztott felhívás ellenére néhányunkon kívül a 36 ezer fős
Újpalotáról senki sem tartotta fontosnak, hogy eljöjjön.
Egyszer meg kellene próbálni eljönni, s akkor talán kiderülne, hogy tényleg
érdekesebb és hasznosabb, mint a tévéműsorok többsége!
Na, talán a február elsejei összejövetelünkre!?
A téma nagyon is a miénk lesz: Milyen főteret szeretnénk? címmel kerekasztal
beszélgetésre hívtunk építész szakembereket és helyben lakókat.
MILYEN FŐTERETSZERETNÉNK?
Tessék, tessék, lehet álmodozni, tervezgetni, ötleteket adni és cserélni.
Mi lenne, ha egyszer MI mondanánk meg, hogy milyen feltételek, körülmények
között szeretnénk, akarunk élni?!
Jöjjenek el, mondják el! Hátha sikerül!
Báthory Erzsi
|