Archívum


„Kicsi is, savanyú is, de a miénk”
Bacsó Péter: A tanú (1968)


Az újpalotaiak első, közös Karácsonya
1. rész

 

Hát az első, hagyományteremtő Karácsony indulása nem sikerült valami fényesen, pedig mindenki megtette, amit megtehetett, s ami erejéből telt.
A Répszolg elkészítette a Nyírpalota Társaság által elképzelt és a Városüzemeltetési Osztály illetékese által jóváhagyott helyre a szakszerűen bélelt, profi gödröt, amibe az érkező fenyőfa hosszú és vastag törzse biztonságosan elhelyezkedik majd. Csurgó városa határidőre felhozta a fenyőfát, csak hát... hogy is mondjuk: a várt hatalmas helyett egy kb. 5 méteres érkezett, picinyke és rövidke törzzsel, úgy hogy nem volt könnyű addig bélelgetni a profi lyukat, amíg úgy-ahogy meg tudta tartani a fácskát. A díszek, amiket a környező iskolák és Kanga mama kismamái a gyerekeikkel készítettek, túl nagynak is bizonyultak, a Praktiker által adott hat izzófüzér helyett pedig csak három fért rá. Később kiderült, hogy lett volna Csurgón igazi, nagy fenyőfa, de nem volt olyan szállítóeszköz, amire ráfért volna. Az újpalotai parkfenntartónak meg eszébe sem jutott, hogy a rengeteg száraz falevél borította Főtér e részét kissé rendbehozza, így hát Várhegyi Gábor állt neki, eléggé morcosan - bár kellő mennyiségű dícséret bezsebelése után végül azért mosolygott.
A többi aztán már egészen jól működött. Sikerült a Lián Kft. segítségével a fát feldiszíteni, az izzósorokat feltenni. A Zsókavár u. 45-ben működő kisbolt és zöldségüzlet tulajdonosai több kiló szaloncukorral és almával járultak hozzá a karácsonyi hangulathoz, a Hubai Jenő Zeneiskola kis fuvós kamarazenekara – a hideg ellenére – a fa alá illő zeneszámokat adott elő, s Varga Mária Szeréna is elénekelt egy szép karácsonyi dalt roma nyelven. A Polgárőrség jelenlévő vezetője és tagjai pedig megigérték, hogy őrzik-védik a fánkat, hogy kibírja Vízkeresztig.
No és az újpalotaiak?
Hát itt voltak az újpalotai Nyugdíjas Klub tagjai közül néhányan (talán alpolgármesteri felhívásra?), aztán a kis zenészek hozzátartozói, no meg a Szabadidő Központ munkatársai és persze a Nyírpalota Társaság tagjai. Egy-két kutyasétáltató helybeli is megállt, s némi gyanakvó körbenézés után már érdeklődéssel figyelte, mi történik itt. Miután Gyurcsánszky alpolgármester úr is megtisztelte ezt az első kis ünnepséget, így bizonyára mindenki megnyugodhatott, hogy a kezdeményezők nem járnak illegális utakon.
Kelemen Árpád, a Szabadidő Központ vezetője beköszöntőjében elmondta, hogy kicsit nagyobb fát és több újpalotait vártunk e hagyományteremtő karácsonyi ünnepség-sorozatunk ünnepi megnyitására, de bízunk abban, hogy évről évre nagyobb lesz a karácsonyfánk és több a velünk örvendő újpalotai.
Hát így legyen!
Köszönjük mindenkinek, aki segített, támogatott, közreműködött, bátorított, eljött és rámosolygott a mi karácsonyfánkra!
Boldog Karácsonyt!

be

 
     

© Toronyhír Újpalotai Média Alapítvány