Kedves Olvasóink!
Kedves Lakótársaink!
Kedves Barátaink!
A
Nyírpalota Társaság az Újpalotai Szabadidő Központtal közösen azt találta
ki, hogy milyen jó lenne hagyományt teremteni Újpalotán a karácsony közös
megünnepléséből, majd lépéseket kezdtek tenni ennek érdekében.
Amikor Péterfi Feri megemlítette Csurgón jártában az ottani polgármesternek,
hogy mire készülünk, a város vezetője a város önkormányzatának nevében
felajánlott egy óriási fenyőfát, s még azt is vállalták, hogy a fenyőfa-szállítmányukkal
együtt helyére szállítják az újpalotaiak nagy fáját.
A mi önkormányzatunknak is írtunk levelet, hogy mire készülünk, s kértük
segítségüket, hogy az általunk kiválasztott helyre műszaki felkészültségük,
adottságaik igénybe vételével a fát fel is állíthassuk.
Így hát reményeink szerint december 8-10. körül
az újpalotaiak Karácsonyfája
állni fog
a Közösségi Ház, a cukrászda és a Profi által bezárt
Főtér-rész füves területén.
A helyi vállalkozóktól ajándékokat kapunk, a helyi gyermekintézmények
díszeket készítenek, a helyi oktatási és egyéb szakintézmények pedig ünnepi
műsort adnak délutánonként kb. 4 és 5 óra között.
Íme a műsort adó intézmények listája, illetve a műsoruk
időpontja (az esetleges változtatás jogát fenntartva):
december 10., péntek 16 óra: Hubay Jenő Zenesikola
december 13., hétfő 16 óra: László Gyula iskola nagykórusa
december 14., kedd 16 óra: Hartyán NOK kiskórus
december 16., csütörtök 16.30: László Gyula iskola (?)
december 21., kedd 16 óra: Hubay Jenő Zeneiskola
december 22., szerda 16.30: Viva Voce Kórus
december 17. a nyugdíjasok műsora
Köszönjük, hogy általános megértés és segítőkészség fogadta
kezdeményezésünket. Köszönjük Mindenkinek, aki segít és aki szeretné felejthetetlenné
tenni ezt a mi első közös Karácsonyunkat!
Mindenkit nagy szeretettel várunk
az első
közös
Karácsonyfa alatt!
|