A képek tényleg arról szólnak, hogy tiszta szemmel és nyitott lélekkel élnek itt közöttünk sokan, valószínűleg sokkal-sokkal többen, mint ahányan beküldték fotóikat. Hiszen a képek egyaránt tanúskodnak nagyfokú érzékenységről, iróniáról, remek humorérzékről, nosztalgiáról, feloldást kereső magányról, a helyi történelmet megörökítő elszántságról, kritikai érzékről, bölcs világlátásról, élet- és természetszeretetről... Nézzük empátiával, figyelmesen és türelmesen az egyes fotókat: előbb-utóbb mind megszólalnak és megérintenek!
A művész indulatát megértjük, kemény szavainak igazságát mindannyian átéltük már. A beépített Kocsis elvtársak kvázi „örökkévalósága”, a szomszédsági irigység, a viszonylagos, de mégis létező, reménynélküli szegénységből következő kiszolgáltatottság talán leginkább a lakótelepen kézzel fogható, sőt brutálisan mellbe vágó időnként. Mégis mintha a művész elfelejtené, hogy a legalantasabb emberi tulajdonságoknak, az irigységnek, a felelőtlenségnek, a közönynek, a sunyiságnak, a feljelentősdiknek, a mások áttételes és valóságos meglopásának a kiszolgáltatottság a melegágya, s hogy a kiszolgáltatottság szorosan összefügg a családi és kisközösségi értékek és kötődések hiányával, a hagyományok megtartó erejének hiányával, az iskolázatlansággal, a képzetlenséggel... Arról pedig, hogy a kiszolgáltatottak ne keressék kiszolgáltatottságuk okát, ne nevezhessék meg és ne szállhassanak szembe kiszolgáltatottságuk okozójával, a mindenkori haszonélvező gondoskodik, már csak érdekeiből és anyagi lehetőségeiből fakadón is.
A hetvenes évek vidékről kiszorított, s a nagyvárosokba, főleg Budapestre bevándoroltatott tömegei, valamint a lakhatatlanná lepusztult, s végre szanált városrészek lakói számára épültek a lakótelepek, a fő cél volt sok embert, gyorsan és olcsón elszállásolni. A lakhatás – a táplálkozás mellett - a legminimálisabb emberi szükséglet, s ezt, mindkettőt, biztosította a hatalom. Hálát is rebeghetnénk naponta, hiszen a Katkó Tamás által említett fűtés nélküli román blokkházakhoz képest a mi lakótelepeink majdnem európaiak. Legalábbis a tervek szerint azok lettek volna, ha nem állnak le a beruházók félúton. Az oktatási és egészségügyi intézmények még elkészültek, de már a kultúra és a közösségi élet színterei kihúzattak a tervekből – mint azt sokszor megállapítják építészeink.

Csodálatos az, ahogy az emberek mégis, csöndben és szívósan keresik azokat a módokat, lehetőségeket és kifejezési formákat, hogy többről szóljon az életük, mint a táplálkozásról és a lakhatásról. Sétálgatnak a sivár parkokban, le-leüldögélnek a foghíjas padokra pihenni, beszélgetni. Hitük szerinti vallási gyülekezetekbe jönnek össze, ott, ahol lehet, a Közösségi Ház nagytermében, egyetlen, falra függesztett kereszt alatt, mint az őskeresztények. Biciklizgetnek, óvatosan elkerülve a veszélyes zónákat. Teleültetik a loggiákat, erkélyeket zöld növényekkel, körbeültetik a panelépületet virágokkal, bokrokkal, spontán közösségi tereket alakítanak ki a nonstrop boltocskák előtt, mögött, a maszek-totózó helyiségeiben, olyat-amilyet tudnak. Eljárnak a kicsi, régen kinőtt egyetlen közkönyvtárba olvasgatni, könyveket kölcsönözni, elmennek a Lila iskolában és a Közösségi Házban rendezett kiállításokra, s fotózgatnak, ráadásul fotóikat elküldik a helyi fotókiállításra, mert szeretnék megmutatni másoknak is, hogy hogy látják ők a körülöttünk létező világot...
Köszönet az újpalotaiaknak, akik nem hagyják, hogy kiszolgáltatottakként kelljen leélniök az életüket! Éljenek az újpalotaiak, akik bíznak, remélnek és tesznek önmagukért! Bár lennének, lennénk még többen!
Kérünk Mindannyiótokat, ne adjátok fel, ne hagyjátok, hogy megtörténhessen velünk az, ami mintha megtörténni készülne.
Inkább az történhesen meg, ami Európában magától értetődő, hogy a lakóközösségek részt kivánnak venni a lakóhelyükről szóló párbeszédben, megmondani, hogy szerintük mi módon lehet lakhatóvá tenni a lakóhelyüket!
Akarjuk, hogy a közösség megkapja azt, ami jár neki: legalább és először is nekünk kialakított, igényeink szerinti Főteret, aztán a többfunkciós közkönyvtárat és nem utolsósorban a templomot!
Áttételesen ezekről is szólnak ezek a fotók!