Archívum

A kettős állampolgárság humanitárius intézmény

Még nemzeti szolidaritástól átitatott körökben is sok a félreértés a kettős állampolgárságról, pedig olyanná formálható a törvény, ami egyértelműen szolgálhatja az összmagyarság érdekeit. Nincs kötelező recept arra, mit kell tartalmaznia egy ilyen törvénynek. Annak ellenére, hogy demokratikus körülmények között a parlamenti döntések sohasem egyszerűek és egyértelműen célirányosak, hiszen nem rendeleti kormányzás folyik, hanem törvénykezés, ez a törvény nagymértékben alakíthatná a magyarság sorsát, segíthetné demográfiai pozícióinak megőrzését a térségben, ha körültekintően fogalmaznák meg paragrafusait. Nyilvánvaló, hogy nem örökérvényű, változtathatatlan előírásokról születne döntés, hanem idővel megfelelő rugalmassággal kellene akár módosítani is azokat, ha a nemzeti érdek úgy kívánja.
Elvileg a kettős állampolgárság lehetővé teszi a teljes jogú életet egyszerre két országban. Az egyén sorshelyzetétől függően, ami egy emberöltő alatt szükségszerűen többször is változik, a legkevesebb veszteséget okozó életstratégia kiválasztását segítheti, a viszonylag tág és rugalmas alternativitás figyelembe vételével. A kettős állampolgársággal rendelkező személy számára mindig kínálkozik visszaút, korrekciós lehetőség a társadalmi- politikai és egyéni helyzetek függvényében. Csaknem olyan szituációt teremt, mintha valaki egy országon belül költözne máshová a jobb megélhetés vagy például továbbtanulás miatt. Egyébként távlatilag és csak verbális szinten az EU is valami hasonlót ígér, ezért idővel akár szükségtelenné is válhat egy ilyen törvény, de az átmeneti idő kiszámíthatatlanul hosszú, akár generációkon átívelő is lehet, ezért nem érdemes az európai közösség ez irányú továbbfejlődésében bízni, hanem cselekedni kell minél előbb, különben még nagyobb lehet a demográfiai veszteség. Az ismét lezáruló vagy legalábbis kevésbé átjárhatóvá váló határok mögött rekedő kétmilliónyi magyarság körében felgyorsulhatnak az eddig sem jelentéktelen asszimilációs tendenciák. A kettős állampolgárság nagy előnye, hogy a dokumentum tulajdonosának nem kell elhamarkodnia döntését a szülőföld elhagyásáról, hanem megőrizheti jelenlétét otthon, azzal, hogy fenntartja lakását, megtartja ingatlanait. Szabályos kettős életet lehet így élni, mintha valaki ugyanannak az országnak egy távoli pontján tartaná fenn jelenlétét, számolva a visszaköltözéssel, akár munkavállalóként, ha fellendül a gazdasági élet, akár nyugdíjasként. Ebben az esetben inkább vendégmunka vállalásáról, szociológiai műszóval, ingázásról van szó a lakóhely- szülőhely és a munkahely között. Egy Csíkszeredán munkálkodó szociológus kör kiadványsorozata számos tanulmányt adott közre a székelyföldi magyarok magyarországi munkavállalásának sajátosságairól (Bodó Julianna és Oláh Sándor írásai). Megállapították, hogy a Székelyföldről viszonylag kevesen költöznek át az anyaországba, mert a legtöbben csak átmenetinek tekintik a külföldi munkát. Részben azért, mert reménykednek abban, hogy előbb- utóbb otthon is foglalkoztatáshoz jutnak, másrészt a külföldön elérhető jóval nagyobb bérekből származó megtakarításokat hazai beruházásra, sokszor vállalkozásokra fordítják.
Úgy látszik az erdélyi tömb-magyar térség erős kulturális- nemzeti kohéziójával tartja fogva az onnét ideiglenesen elvándorlókat. Más a helyzet a diszpórában élők esetében, mert számukra a nemzeti identitás megőrzése otthon már sokkal nehezebb, ezért nagyobb arányban települnek át véglegesen Magyarországra (Sorbán Angéla- Nagy Kata) Hasonló a helyzet az egykor magyar jellegű nagyvárosokban élők esetében. Mivel ezeknek a településeknek az utóbbi évtizedekben radikálisan megváltozott a nemzetiségi összetétele, már nem rendelkeznek olyan egyértelmű vonzerővel, mint a magyarságukat megtartott területek. Hozzájárul a kivándorláshoz a nemzeti- kisebbségi jogok hiánya is. Tehát közvetlen összefüggés van a migrációs életstratégia elterjedése és a humanitárius és demokratikus jogok állapota között. Az autonómia kérdés erőteljes előtérbe kerülése ezért következett be, hiszen nyilvánvaló, hogy ahol lehetséges a teljes értékű nemzetiségi lét folytatása, oda szívesen térnek vissza a korábban elvándoroltak. S ha állampolgári jogaikat sem veszítették el, akkor a visszailleszkedés szinte akadálytalan lehet.
Több szomszédos ország már lehetővé tette határon túli nemzettársai számára a kettős állampolgárság megszerzését. Például Horvátország 1993-ban több millió külföldön élő horvát számára adta meg ezt a lehetőséget, méghozzá komoly feltételekkel, többek között teljes körű politikai jogokkal felruházva őket. Azóta több határon túli horvát képviselő is dolgozott a zágrábi parlamentben. Bár a nemzeti elkötelezettségű HDZ-vel szemben álló ellenzék helyteleníti a választójog megadását a külhoni diaszpórában élőknek, magát az állampolgárságot nem kérdőjelezi meg. Az idegenben élő horvátok túlnyomó többsége Amerikában, Ausztráliában és Nyugat- Európában él, de soktízezren a környező illetve a közeli országokban. Számukra is lehetőség nyílt képviselők választására. Az erdélyi Krassó- Szörény (Caras- Severin) megye horvátajkú, krasován kisebbségének zöme élt is a kettős állampolgárság lehetőségével, bár szavazati jogukat csak kevesen gyakorolták (igaz, választani a bukaresti horvát követségre kellett volna utazni). Annál inkább felhasználták az útlevelet horvátországi munkavállaláshoz, tanuláshoz. Főleg a fiatalabb generációk tagjai. A kettős állampolgárság tehát elsősorban gazdasági téren teremti meg gyümölcseit. „ A horvát útlevél lehetőséget biztosít a krasovánoknak arra, hogy vízum nélkül utazzanak Nyugat- Európába, és ott keressenek maguknak munkát. Elsősorban Horvátországba mennek, mert ott ismerik a nyelvet… a krassóvidéki falvak e nagy elvándorlások dacára sem néptelenedtek el, az idősek és a gyermekek otthon maradtak, és a középgeneráció is hazalátogat két- háromhavonta…a munkaerő hiányát bizony megsínyli a közösség, … az itthoni munkákat részben feladták azért, hogy külföldön jobb pénzért dolgozhassanak…” Eddig még senki sem telepedett át véglegesen – mondja a főtitkár /Romániai Horvátok Szövetsége/, majd hozzáteszi – aki itt született, az erősen ragaszkodik szülőföldjéhez.” - írja Gazda Árpád riportjában ( Mikor kicsi voltam, magyar voltam, Kriterion 2002., 120. old.).
Bizonyos negatívumai persze a határon túli horvátok körében is tapasztalhatók a kettős állampolgárságnak. Például nem térnek haza dolgozni az iskoláikat az anyaországban végzett fiatalok. Kérdés, ha a román Bukarestben szereznék okleveleiket, akkor hazatérnének-e? Bár az útlevél drága, mégis sok olyan öreg is kiváltja, aki nem kíván utazni. Ezek a tapasztalatok a határon túli magyarok körében is általánosak. Feltűnő jelenség azonban a romániai horvát kisebbség körében, hogy útlevél birtokában sem költöznek el véglegesen Horvátországba. A kettős állampolgárságnak tehát, az ellenkező híresztelésekkel szemben, van egy a szülőföldhöz ragaszkodást erősítő hatása. Gondoljunk arra, hogy akik a kommunista diktatúrák idején távoztak külföldre – útlevéllel vagy a zöldhatáron át – milyen nagy számban kényszerültek örökre távol maradni hazájuktól. A kettős jog késlelteti, s visszafordíthatóvá is teszi az elvándorlást. Időt ad az esetleges döntésre, ami elhúzódhat akár a szülőföld lehetőségeinek javulásáig. Nem teszi földönfutóvá a migránst, mert nemcsak felnevelő hazája emlékeit, hagyományait őrizheti meg, hanem materiális javait is, amelyeket később akár fel is használhat a visszatéréskor. Lehetővé teszi a folyamatos kapcsolattartást a rokonokkal, a szülőkkel.
A kettős állampolgárság olyan humanitárius intézmény, amely körültekintő alkalmazása esetén mind az egyéni és családi életcélok megvalósítását, mind a nemzeti megmaradást elősegítheti.

Szabó A. Ferenc
történész-demográfus