Álmodjunk várost – tervezzük meg önmagunknak Újpalotát!
Egy mozgalmat, közösségi akciót kezdeményez
a Nyírpalota Társaság. Készítsünk és készíttessünk helyi közösségekkel,
itt élő laikus és szakemberekkel, gyerekekkel, középkorúakkal és idősekkel,
intézményekkel, a várostervezésben és működtetésben érintett szakterületek,
főiskolák-egyetemek hallgatóival terveket, rajzokat, fogalmazzunk meg
ötleteket szóban és írásban arra, hogyan képzeljük, hogyan szeretnénk,
ha ez a kis földdarab, ez a városrész, Újpalota, s annak szomszédsága
igazán a mi otthonunk lenne.
Kerüljön valamilyen formában megfogalmazásra, leírásra, modellezve vagy
más módon kinyilvánítva: mit szeretnénk, mi lenne szükséges ahhoz, hogy
egészségesen, komfortosan, biztonságban élhessünk itt, hogy büszkék lehessünk
mások előtt is a városrészünkre. Hogy olyan közösségi tereink legyenek,
amelyek a találkozásokat, az együttlétet, az összefogást, az egymás iránt
szolidaritást serkentik.
Kiket lehetne megszólítani ennek érdekében, s
milyen körökben lehetne tervezést, álmodozást ajánlani?
Először is az óvodásokat. Gyerekcsoportok
– helyi óvónők segítségével – készíthetnének játékos ötleteket: rajzokat,
montázsokat, kollázsokat, maketteket az álmaik szerinti házakról, lakásokról,
gyerekszobákról, kertekről, parkokról, játszóterekről, közösségi szobákról.
Aztán általános iskolásoktól és helyi középiskolásoktól
ugyanezt kérhetnénk – különösen a Mesepályázat résztvevőitől, őket személyesen
és az iskoláikon keresztül is megkeresve, a pedagógusokat partnerként
megnyerve, hogy órákon, napköziben, osztályfőnöki órákon beszélgessenek
róla, és álmodjanak együtt. Vitatkozzanak ilyen témákról! Valamennyi életterünk
téma lehetne, a fentieken túl az orvosi rendelő, a könyvtár, a tornaterem,
az ebédlő, a klubtermek.
A kamaszok milyen terekre vágynak, ahol összejöhetnek,
jól éreznék magukat, tervezzenek az ő elképzeléseik szerinti tiniparkot,
sportpályát, internetező helyeket, stb.
A felnőtteket ugyancsak fontos lenne bevonni ebbe a diskurzusba.
A közbeszéd mindennapi részévé tenni ezt a folyamatot. És folytatódhat
a tervezés: a családi élettel és annak tereivel, a felnőtteket érintő
közintézményekkel: közösségi házakkal, könyvtárral, templommal…
Az idősödők, a nyugdíjasok, a „harmadik életkorba” lépők
ugyancsak megálmodhatnák és megtervezhetnék a maguk sajátos tereit: sétáló
parkokat, idősotthonokat, kényelmes lakásbelsőket, éttermeket, a közösségi
találkozások mindenféle egyéb helyeit is.
A hátránnyal élők is fogalmazzák meg igényeiket, vágyaikat
és elképzeléseiket!
És nem csak tereket, de intézményeket, a társadalmi nyilvánosság színtereit
is álmodni, tervezni lehetne mindenkinek. A hajléktalanoknak a maguk álmait,
de legalább a kis erdei kuckójukat, közösségi szolgáltatásokat. Ebben
közreműködhetnének az utcai szociális munkások.
Hogyan nézzen ki az épített és a természeti környezetünk:
az útjaink, a parkolók, a sétáló utak, a járdák, ahol gyerekkocsival és
kerekes székkel is lehet közlekedni, és a közeli kiserdők? A vendéglők,
kávéházak és éttermeink, a piacunk, a busz- és villamosmegállók, a mozi,
a kiállítóterem? Milyen Főteret szeretnénk ennek a szélfútta, elhanyagolt,
gazdátlan, kivilágítatlan parknak a területén a mostani városközpontban?
Tervezhetnének a társasházak közösségei, MUFTI fiataljai, a Külvárosi
Tankör tanulói, a Nyugdíjas Házak és klubok tagjai, a Kanga Klub-beliek,
lehetne a játszóházi foglalkozásnak alkalmi, vagy gyakori témája a terek,
parkok, játékok, eszközök, gyerekszobák tervezése. Tervezhetnének pályázati
felhívásra, vagy maguk kezdeményezésére elhatározva a helyi civil szervezetek.
Megfogalmazhatnák ilyen módon ötleteiket a kiskereskedők, a vállalkozók,
a számítógép- és internetkedvelők, az iskolákban a szülők és az SZMK-k
vagy az iskolaszékek; az egészségügyben dolgozók, az egyházi közösségek,
a szociális és a művelődési területen dolgozók, de természetesen a helyi
önkormányzati és országgyűlési képviselők is.
Lehetne ügyeket a magunk képére formálni és megfogalmazni.
A környezetvédelmet ne a kampányjellegű tisztasági hónap, hét, nap jelentse,
hanem találjuk ki, hogyan tehetnénk magunkévá a szelektív hulladékgyűjtés
ügyét, formáját, aztán a közbiztonságot, a környezet és az állatok védelmét.
Találjuk ki a szolidaritás helyi lehetőségeit és megnyilvánulási
formáit! Hogyan valósíthatnánk meg az egymáson való segítést,
a gondoskodást, az odafigyelést gyerekekre és idősekre, a tinédzserekre,
a sérültséggel élőkre és nagycsaládosokra, a bajba jutottakra, a támaszra
szorulókra.
Beszélgessünk az egymás között kommunikáció,
a helyi párbeszéd lehetőségeiről és formáiról!
Megtervezhetnénk egyenként és közösen, hogy milyen Közösségi TV-t szeretnénk,
milyen helyi újságot, rádiót. Készülhetne alkalmilag, időszakonként, vagy
rendszeresen kiadvány a legkülönfélébb tervekből, álmokból. Esetileg,
vagy rendszeresen leközölhetnék ezeket a helyi lapok, a KTV, az internetes
portálok; kifüggesztésre kerülhetnének ezek a helyi nyilvános helyeken,
közintézményekben. Fórumokat, találkozókat lehetne ezekről szervezni.
Így válhatnának a helyi közbeszéd tárgyaivá, ami a cselekvés első – és
talán egyik legfontosabb - állomása lehet majd.
Hogyan tehetnénk mindezeket az elképzeléseket,
álmokat a többiek számára is hozzáférhetővé?
A tervezés-álmodás formája lehet vizuális: rajzban, grafikában,
festményben, makettben, fotó formájában, számítógépes modellezésben, vagy
más megformáltságban. Lehet élőszóban, írásban rögzíteni,
készíthet erről valaki videofilmet, de történhet ez közösségi
beszélgetések kereteiben, a helyi képviselőkkel való
társadalmi párbeszéd során.
Mi lehet az eredménye egy ilyen széleskörű folyamatnak?
Az emberek újra álmodni mernek. Esetleg elhiszik, hogy ők is számítanak.
Ha megbátorodnak, fokozatosan szokássá válhat a városrész ügyeiben való
felelős gondolkodás. Az önkormányzat jó értelemben vett társadalmi nyomás
alá kerül – újra és újra tervekkel, elképzelésekkel, akaratokkal találkozik;
egyezkedésre, tárgyalásra, párbeszédre kényszerül. Ő is megtanulja elfogadni
a lakosság bevonását.
Az is bizonyosságot nyerhetne, hogy az álmok jó része valóssággá tehető!
Megkereshetnénk azokat, akik ezekben a változtatásokban érintettek,
akik partnerek, illetékesek, vagy támogatók lehetnének.
A tervekről bebizonyíthatnánk, hogy azokhoz különféle csatornákon forrásokat
is lehetséges teremteni.
Öntevékenység indulhat el.
Együtt találjuk ki Újpalotát!
Budapest, 2004. október
Nyírpalota Társaság
|
