Dögkeselyű-sirató

A nyolcvanas évek elején készült András Ferenc egyik legjobb filmje, a Dögkeselyű (a másik a Veri az ördög a feleségét). Munkácsi Miklós kisregényéből! Ez a film egyúttal egyike a nyolcvanas évek azon filmjeinek, amelyek a késő-kádárkori rendszer működésképtelenségéről, a szocialista állam álarca mögött kiépült, s nagyonis működő második – fekete - gazdaságról és az erősödő alvilágról mesélt, méghozzá krimis közönségfilm formájában (ebben a magyar filmben volt először igazi autós üldözés, remek zenére vágva: Zsigulik száguldoztak a pesti főútvonalakon, fékek sivítottak), s mindez Cserhalmival a főszerepben.
Simon József taxisofőr – ez Cserhalmi filmbeli neve – eredetileg mérnök, csak a mérnöki fizetésből akkor már nem lehet megélni, mert persze el is vált, a gyerek a feleségénél, vagyis tartásdíj, ráadásul albérlet, s a taxizásért, a kocsiért is fizetnie kellett, tehát tele adóssággal. Ami még kiderül Simonról: szüleitől örökölt a budai hegységben egy telket kis vikendházzal, meg egy rendes polgári értékrendet, pl. hogy a pénzért meg kell dolgozni, meg ilyesmi, s kb. ez az összes vagyona. A két világháború közötti magyar (alsó)középosztály jellegzetes leszármazottja tehát ez a Simon.
A film azzal kezdődik, hogy Simont két öreg, mély gyászba öltözött, úriasszony kinézetű utasa trükkösen meglopja – mint később kiderül, profi nemzetközi tolvajok! -, a tízezer forintját, amít keservesen gürcölt össze, s amit aznap kéne átadnia hitelezőjének, elviszik. Mielőtt bárki nevetni kezdene a tízezer forinton mint szörnyű veszteségen, közlöm, hogy 1982-ben az én igazgatóhelyettesi havi fizetésem kemény 7150.- Ft volt, vagyis az akkori tízezer forint ma 200-300 ezer forint, s ha ezt hiphop ellopják az embertől - méghozzá szemét trükkös módszerrel -, ez ma sem olyan vicces. Szóval Simon padlón van, a rendőrség pedig flegma: ismeretlen tettes ellen tegye meg a feljelentést, de ne reméljen semmit. Simon idegroncs lesz, összevész mindenkivel a rendőrségen, a depóban, mire a taxit kiszedik alóla... És akkor Simon belekezd a maga egyszemélyes igazságszolgáltató hadjáratába: vadonatúj kocsit lop, orgazdánál becseréli ócskára, hamis hírdetéssel megtalálja a luxuskörülmények között élő főtolvajt, ellopja kedvenc kiskutyusát, majd a kutyus váltságdíjával túszul ejti a főtolvaj elkényeztetett, imádott lányát, fogságba veti a vikendházban, s zsarolja vele az anyát, de már egymilliót kér. A pénzes táskát úgy ragadja ki a megtört öregasszony kezéből (a Zsigulival felhajt a járdára, s az ott lépkedő nő mellett eltép), hogy az nem is remélheti, hogy visszakapja a lányát...
Simon győzött. De míg az öregasszony csupán profi tolvaj volt, Simon a kocsilopástól, orgazdaságtól, csalástól kezdve a zsarolásig, túsz- és foglyul ejtésig szinte minden bűncselekményt elkövet, s a rendőrök szemében is ő lesz a megtestesült bűn. Mire a vikendházat körülvenné a rendőrség, Simon elengedi a lányt, magát pedig a házzal együtt felrobbantja. Semmi értelmét nem látja tovább az életnek. Mondom, jellegzetes (alsó)középosztálybeli származék volt, stabil értékrenddel, amit a kényszerű körülmények sem tudtak belőle kiirtani.
Hát jelenkorunk mindennapi tolvajaitól, csalóitól, orgazdáitól hiába várjuk, hogy belássák: így nincs értelme tovább élniök. Elfogadók lettünk, így mondják a pszichológusok, azaz egyre többet viselünk el szó, ellenkezés, tiltakozás nélkül, s ezzel folyamatosan épülnek be tudatunkba a leértékelődött erkölcsi mércék, magatartásformák, veszítjük el korábbi értékeinket. Emiatt nemcsak nem leszünk öngyilkosok, hanem egyre apatikusabban együtt élni tanulunk velük. Az értelmiségi elit azt mondja, hogy ez a posztmodern, korunk világnézete.
Az úgymond egyéni igazságszolgáltatásnak is sajátos formáival találkozhatunk.
Van egy jóismerősünk, lakásszövetkezeti elnök. Harmadmagával hatodik éve választja meg a lakóközösség, ezalatt ledolgozták a lakásszövetkezet előző vezetőitől örökölt 6 milliós adósságot, s teszik havi 10 000 Ft-ot el nem érő nettó tiszteletdíjért dolgukat az épületek normális üzemeltetése érdekében. Több mint négy évvel ezelőtt az egyik épület gondnoka súlyos károkat okozott a lakóknak, ezt a rábizonyításnál beismerte, s közös megegyezéssel felbontották a munkaviszonyt. Ezek után el kellett volna hagynia a szolgálati lakást, ám ehelyett feljelentette a lakásszövetkezetet jogtalan munkaviszony-megszüntetés miatt. Négy évig folyt a per (a fellebbezés fellebbezésének a fellebbezése lejártáig), amit a lakásszövetkezet többször, s legvégül is megnyert, s a volt gondnokot rendőri közreműködéssel kitették a szolgálati lakásból. Eltelt egy kis idő, s a szövetkezeti elnök ház előtt parkoló kocsijának két kerekét egy éjjel késsel átdöfték. Akinek van kocsija, az tudja: két átszúrt kerékkel nem lehet elmenni a gumisig, családi vagy baráti segítséget kell kérni, ami kicsit macerás. Eltelt egy kis idő, s váratlanul megint ki lett szúrva egy éjjel két kerék. Családi segítség, vulkanizálás. Egy nagyobb út előtti kerékvizsgálatnál kiderült: annyira roncsolódtak a gumik, hogy hajszálon múlt a család élete. Mind a négy gumit azonnal cserélni kellett. Telt-múlt az idő, s egy éjjel mind a négy gumi meg lett késelve. Aki tudja, mit jelent az aszfalton, kimúlt gumikkal fekvő autó, az tudja, mi következett. Egy év alatt kétszer négy gumicsere á 15 000.- Ft, ami máris könnyedén túllépte a lakásszövetkezeti elnök egy évi tiszteletdíját. Azóta: garázsbérlés mint luxuskiadás, gyalogséták a kissé messzi garázs és a lakás között...
Mindenki tudja, ki az az egyetlen haragos közel s távol, aki feldolgozhatatlan sérelemként élt át a lakásszövetkezettől a minden szempontból jogos intézkedést, s emiatt az elnökön áll személyes bosszút. S ezen az sem segítene, ha az elnök lemondana.
A bosszúállás sötét réme váratlanul és kivédhetetlenül csap le. Bizonyíték híján feljelenteni sincs értelme. Visszaütni sincs értelme, bár sok barát ajánlkozott a legkülönbözőbb ötletekkel, mert csak az egyszemélyes háború eszkalálódna, s ki tudja, meddig? Tömegkatasztrófáig?!
Próbálják beleélni magukat a helyzetbe, s elképzelni, mit tennének hasonló helyzetben? Hagyták volna a szolgálati lakásban a lakóközösséget súlyosan megkárosító gondnokot? Mi lett volna a következménye az elfogadó gesztusnak?
Mi a következménye általában elfogadó gesztusainknak?
Meddig hátrálunk, s adjuk fel erkölcsi, emberi, közösségi értékrendünket?
Meddig tudunk élni dögkeselyűként?
Simon József nem tudott...

- bálint -