Budapest
Kőrakás park
1157
Tisztelt Ismeretlen
Az Idősügyi Titkárság alapvetően nem szokott egyéni ügyekkel,
panaszügyekkel foglalkozni, az ilyen levelekre rendszerint a Tanácsadási
és Tájékoztatási Főosztály ad választ.
Az Ön esetében azonban úgy érzem, nem erről van szó,
Ön nyilván tisztában van azzal, hogy hova, milyen segítségért fordulhat,
de nem erre lenne szüksége.
Leveléből világosan kitűnik, hogy egy élethelyzetet kívánt megismertetni
velem, amelyben nyugdíja nem engedi meg a fodrászt, kozmetikust sem, nemhogy
a „derűt”. Ön úgy gondolja, több nyugdíjra lenne szükség Magyarországon,
nem pedig idősügyre.
Sajnos mindazon rétegeknek kell, hogy legyen „ügye”, akik valamiért társadalmi
hátrányt szenvednek, akiknek társadalmi részvételük ezért vagy azért korlátozott.
Így van idősügy, fogyatékosügy, hajléktalanügy, roma-ügy, nőügy is van,
meg ki tudja még milyen ügy. Jó lenne, ha nem lenne.
Gondoljon csak bele: a német turista járókerettel eljön Németországból
Hajdúszoboszlóra, fürdik, várost néz, kávézik. Mert van pénze, mondja
Ön. Látott Ön az utóbbi 10 évben valakit egy ingyenesen látogatható parkban
járókerettel sétálni? A Margitszigeten? A Ligetben? Arra célzok, hogy
az Ön által felvázolt pénzügyi helyzet mellett egy szemlélet is van Magyarországon,
igen, ez az otthonka és a mamusz szemlélete, de átvitt értelemben is.
Sokan azt gondolják a nyugdíjasokról, hogy elég már nekik az otthonka
meg a mamusz, elszórakoznak a tévével, rádióval, legfeljebb még néha elbeszélgetnek
a szomszédasszonnyal. Olyan sokan gondolják ezt, és olyan sokszor látunk
a híradóban orvosi rendelőben ülő, kórházban fekvő, csirke szárnyért sorban
álló időseket, hogy sokszor az idősebb emberek magukról is elhiszik, hogy
ennyivel kell beérniük.
Az
Idősügyi Titkárság feladata olyan programok kezdeményezése, amelyek segítik
az idősek teljesebb körű társadalmi részvételét. Többek között internetes
tanfolyamokat, sportprogramokat, nagyszülő-unoka programokat, idősbarát
önkormányzatoknak alapított miniszteri díjat kezdeményeztünk, támogattunk
fennállásunk egy éve alatt. Ennél többet, átütőbbet szeretnénk. Remélem,
hogy néhány éven belül látni fogja munkánk eredményét.
Április 27-én kedden a Nyírpalota Társaság meghívása és programja ha hiszi,
ha nem, történelmi jelentőségű volt számomra. Először fordult elő ugyanis,
hogy nem idősek, nem idősügyben dolgozók, hanem „civilek”, a városnyi
lakótelep civil szervezeteinek tagjai hívtak meg. Azért, hogy együtt gondolkodjunk
azon, hogy mit lehet tenni a lakótelep időseinek elszigetelődése ellen.
Újfajta szemléletet képviseltek és újfajta szemléletet kértek számon.
„Olyat, amelyben ez a korosztály megőrizheti társadalmi aktivitását, ahol
hasznosan hozzájárulhat a közösség életéhez, s ahol nem kliensnek, hanem
erőforrásnak tekintik őt”. Javaslom, vegyen részt a jövőben a Nyírpalota
Társaság munkájában.
Ha szívesebben kapcsolódik nyugdíjas szervezetek érdekvédelmi és egyéb
tevékenységébe, választhat az Idősügyi Tanács tagszervezetei közül. Javaslom,
- ha van- a helyi Nyugdíjasklubot.
Abban a kerületben, ahol én lakom, tudom, hogy sok kedvező kulturális
lehetőség adódik számukra. Rendszeresen jutnak ingyen vagy szimbolikus
áron színházjegyhez, sokat kirándulnak. Átvettek egy Szabó Ervin fiókkönyvtárat
és ők működtetik. Társadalmi munkában, a maguk és környezetük örömére.
Számtalan közösséget ismerek, amelyek közösen énekelnek, varrnak, gyermekprogramokat
szerveznek.
Tudok olyan faluról, ahol havonta összejönnek a nyolcvan év felettiek,
hogy megtárgyalják a világ dolgait.
Most dolgozunk egy játéktáron, amely felnőtteknek, idősebb embereknek
való szellemi, ügyességi és társasjátékokat gyűjt össze. Kollégáink, akik
a játékokat az idősek klubjaiban kipróbálják, hogy csak az igazán jókat
ajánljuk másoknak, mindig azzal térnek vissza, hogy sokat nevettek, és
az adott közösség új ötleteket tett hozzá az alapjátékokhoz. Ezekhez a
játékokhoz nem kell pénz, néhány szelet papír, és minden háztartásban
megtalálható apróságok.
Ők már nem hiszik el senkinek, hogy elég az otthonka, de azt is látják,
hogy olyan programokat kell kitalálni, ami igazán jó, de mégsem kerül
pénzbe.
Nagymamám azt mondta mindig, lányom csak akkor beszélj,
ha már te is átugrottad az árkot. Vagyis amíg magam nem vagyok idős, ne
adjak tanácsokat. Ezért nem is adok tanácsokat, a tapasztalataimat, terveinket
osztottam meg Önnel.
Mit kívánjak Önnek? Mindenekelőtt jó egészséget, jó szomszédokat,
jó barátokat. Úgy gondolom, hogy mindannyiunk reményteli és örömteli napjaihoz
ezek is nagyon fontosak.
Budapest, 2004. május 11.
Üdvözlettel:
Szabó Judit Ágnes
|