Mi lesz egy kupac agyagból?

Hogyan lesz az embernek hobbija? Nálam szinte észrevétlenül, azaz semmiképpen sem tudatosan történt. Visszapörgetve az eseményeket, a dolog úgy esett, hogy egyszer csak elkezdett feltűnően sok szabadidőm lenni. A gyerekek kirepültek a fészekből, a munkám nem kötött le túlságosan, s túl az ötödik x-en azt éreztem, hogy szükségem lenne valami érdekes elfoglaltságra.
A közeli szabadidő központban kerámia tanfolyamot hirdettek – gondoltam, na ezt megpróbálom. Sose csináltam semmit hasonlót, de valami vonzott efelé. Elképedve tapasztaltam a foglalkozásokon, milyen ügyesen gyúrnak a gyerekek egy kupac agyagból valami hasznos tárgyat, figurát. Nem mondhatnám, hogy azonnal kitűntem tehetségemmel, sőt – igencsak elmaradtam a gyerekek mögött, de nagyon lekötött maga a tevékenység. Már az agyag tapintása is varázslatosan megnyugtató volt. S bár kellett némi elszántság és kitartás, hogy kudarcaimat legyűrjem, túljutottam a kezdeti nehézségeken. Egy év alatt sikerült valamit elsajátítanom a kézi agyagozás alapjaiból, s a kiégetett agyagtárgyaimat büszkén vittem haza és mutogattam családtagjaimnak, barátaimnak. A fogadtatás meglepően jó volt.
Így aztán a következő szeptemberben egy keramikus magániskolájába iratkoztam be. A keramikus lakása tele volt precolumbiánus (maya, azték, inka) szobrok másolataival, fekete és terrakotta, arannyal díszített tárgyak sokaságával. Ott persze megint csak kezdő voltam a haladók között, új stílus, új módszerek, némi szorongás, hogy én vajon meg tudom-e csinálni, de a vágy, hogy én is alkossak, győzött. Hétről-hétre, esténként munka után jártam a foglalkozásokra, hónapokig tartott míg elkészült az első kaspó, egzotikus arcvonású emberfejekkel díszítve. A kaspót a nappali asztalára tettem, és nem győztem betelni a sikerélménnyel, hogy ezt én csináltam (no egy kis tanári segítség is volt benne).
Miután a kerámia foglalkozások sok időbe és pénzbe kerültek, azon kezdtem törni a fejem, nem tudnám-e otthon is csinálni az örömteli elfoglaltságot. Némi utánajárással megtudtam hol és milyen agyagot kell venni, szép lassan beszereztem a szükséges szerszámokat és találtam egy helyet, ahol kiégetik az elkészült alkotásokat. Közben újabb kihívásokkal találtam szembe magamat: meg kell még tanulni a mázas kerámia készítést és sok olyan technikát, amit még nem tudok. Nosza beiratkoztam egy újabb tanárhoz, aki a mesterség újabb fortélyaival ismertetett meg. És a tanulás azóta is tart, s közben otthon is „agyagozok”. Különösen élvezem, ha valamilyen alkalomra, személyre szólóan készítek valakinek valamit. Amit viszont csak úgymond magamnak csinálok, attól borzasztó nehezen válok meg. Mégha nem is olyan sikerült a „gyermek”, mégiscsak az enyém, a hosszú munka során , amíg formálom, alakítom hozzám nő, fáj tőle megválni. Így szépen, lassan gyarapszunk: a nappaliban egy asztali lámpa, egy mozaik asztallap és számos tál tetszelegnek, a konyha ablakpárkányán és a teraszon oroszlánfejes és borostyánleveles kaspók sora pompázik, a fürdőben szappan és fogkefe tartók, a hálóban pedig japán stílusú lapvázák és padlóvázák díszelegnek.
A dolgozószobában a polc tetején viszont még van hely, azt hiszem sürgősen alkotnom kell oda is valamit.

T.T.