A Katicza villa kertje

Az úgy kezdődött, hogy két éve új rokonokat fedeztem fel. Egymásba botlottunk egy társaságban és bogozni kezdtük a rokonsági fokot. S mivel nem sokra jutottunk, elhatároztuk, hogy utánanézünk. Otthon előszedtem a régóta gyűjtögetett családi iratokat és fényképeket. Nagy hévvel böngésztem a régi papírok között, s nemcsak az derült ki, hogy új ismerőseimmel közeli rokonságban állunk, hanem az is, milyen élvezetet nyújt számomra a múltba való „turkálás”. Akkor határoztam el, hogy a dokumentumokat, melyek többsége elhunyt vagy kivándorolt rokonaim révén került hozzám, rendszerezni fogom. S mivel az új rokonok által újabb rokonok kerültek elő, szépen bővült a család és sok új adat birtokába jutottam. Meglepve tapasztaltam, hogy rokonaim éppoly lelkesen vetették magukat bele a családi múlt feltérképezésébe, mint jómagam.
Tovább növelte kutatási kedvemet egy tengerentúli utazás, amikoris egy unokaöcsém esküvőjén vettem részt. A jeles ünnepen találkoztam öt évtizede nem látott, kilencvenéves nagynénémmel, aki nagy élvezettel mesélt a már-már homályba veszett családi történésekről és rokonokról. Az új információk birtokában, „lemenőim” biztatására elhatároztam, hogy a továbbiakban tudományos (ahh!) alapokra helyezem kutatásaimat, majd, hogy mások számára is hozzáférhető legyen, történetbe ágyazva fogom „fogyaszthatóvá” tenni azokat.
A sok szál közül az anyai dédszülőket választottam ki indulásként, mert itt állt rendelkezésemre a legtöbb adat és a családnak erről az ágáról maradt fenn a legtöbb szóbeli történet. Jóllehet a felmenők közül már senki sincs életben, ez a szál kecsegtetett a legtöbb sikerrel. A házassági anyakönyvi kivonat tanúsága szerint a dédszülők és lányuk (nagymamám) Fiuméban, a mai Rijékában laktak, amikor nagymama 1910-ben ott házasságot kötött. Ez volt az egyetlen írásos dokumentum, mely rendelkezésemre állt, melyből az is kiderült, hogy 1910-ben Susakon (Fiume egy része), a Katicza villában laktak. Miután azt is tudtam, hogy nagymamám és nővére is Fiuméban születtek, abban reménykedtem, hogy a születési anyakönyvi bejegyzés megtalálása további hasznos adatokkal szolgálhat. Egy ismerős révén felvettem a kapcsolatot a rijekai városi levéltárral, amely biztosított róla, hogy a keresett időszak anyakönyvei rendelkezésre állnak és szabadon kutathatók.
Hosszas előkészületek és internetes szállásfoglalás után idén májusban férjemmel elutaztunk Rijékába, ahol évtizedek óta egyetlen rokon sem él. A megérkezés másnapján már a levéltárban voltunk, ahol vártak ránk és előkészítették az anyakönyveket. Óriási szerencsénkre és a munkatársak segítőkészségének hála nemcsak a születési bejegyzéseket találtuk meg, hanem az olasz időkből származó u.n. személyi azonosító lapokat is, melyekből sok egyéb adaton túl azt is megtudtuk, hol laktak az ősök több évtizeden át. Végig is jártuk az összes címet, de a legnagyobb kihívás a Katicza villa megtalálása volt – utcanév ugyanis nem állt rendelkezésre. A pálmafákkal és rózsákkal teli kertben álló ódon bérház nem okozott csalódást, pont így képzeltem el az épületet, melyről nagymamám oly sokat mesélt. Az sem volt kisebb élmény, hogy megtaláltuk a város temetőjében dédszüleim sírját, melyet utoljára mi látogattunk meg harminc évvel ezelőtt.
Most folyik az adatok rendszerezése és az információk történetbe foglalása. Ezt élvezem a legjobban. A lényeg nem is a pontos adatok megtalálása, hanem a történet, mely az adatok mögül kikerekedik: kik voltak elődeink, hogyan éltek, minek örültek és mitől féltek, milyen volt az életük, miben volt hasonlatos a mienkhez.
A megsárgult fényképen, melyet majd a történet mellé teszek illusztrálásul, széles kalapban, szép fiatal nő néz révedezően a messzeségbe. Annyi idős lehetett akkor nagymama, mint amennyi most dédunokája, a lányom.

T.T.