Történelem előtti
történet
Valamikor réges-régen, Újpalotának történelem
előtti korában esett meg, hogy a bizottság tagjai körülülték a
nagy asztalt és tervrajzokat, számításokat tanulmányoztak. A helyet,
ahol a magasabb hatalmak a leendő városrészt elképzelték, már
nagyjából kijelölték. Nádastó, legelők és mocsaras részek ezek,
ahol ma szép sorjában panelházak állanak. A vitatkozó bizottságnak
magam is tagja voltam azon a címen, jogon, hogy régi palotai lévén
a Hazafias Népfront kebelében működő műszaki gárdában tevékenykedtem.
Bennünket még
korábban
a MÁV Északi Főműhely néhai főmérnöke, Kigyóssy Sándor szervezett
be efféle társadalmi munkára és hittük, hogy némi tudásunkkal,
szakismereteinkkel segíteni, jobbítani tudjuk a hatóságok munkáját.
Nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy a városrész vezető tervezője
Tenke Tibor építész lesz. Vele korábbi szakmai munkák során ismeretséget
kötöttünk és nagyra becsültem felkészültségét, kitűnő tárgyalóképességét.
Hamarosan kitűnt, hogy a nagy beruházást kezdeményező kormányzati
tényezők igen csekély szociális érzékkel, kifejezetten pragmatikus
és szűkmarkú előfeltételekkel álltak a megvalósítás útjába. Hosszú
órák vitái során alkudtak le a megvalósítandó lakások alapterületéből
négyzetmétereket és nem törődtek azzal sem, hogy egyik-másik lakás
konyhája nélkülözi a természetes megvilágítást.
Minthogy történelme előtt már ismerkedtem Újpalotával és némely
gyerekbetegségét előre is látni lehetett, némi keserűséggel álltam
fel a vitatkozók asztalától. Tenke Tibor hiába küzdött a négyzetméterekért,
győzött a szűk látókörű pénzügyi felfogás. Nem baj, ha a lakás
kissé szűkös, de épüljön minél több. Nem baj, ha a háztető silányabb
lapostető lesz az akkor „presskies” lemezborítással. Arról szó
sem lehetett, hogy a hazai klima- viszonyokhoz sokkal alkalmasabb
cserépfedésű tetőszerkezet épüljön.
Újpalota felépült, belakták, van piaca, orvosi rendelői, sok üzlete,
közintézménye, sok színes óvodája és iskolája. Valami mégis hiányzik,
az emberek egyre gyakrabban mondják, miért nem építettünk a házakkal
együtt templomot. Talán ennek hiánya okozza a gyakori bűnesetet,
rablást és emberölést. Én innen a Pótlékdűlőből, kis családi házunkból
kívánom a jubiláló Újpalotaiak Baráti Körének, továbbra is a tisztesség,
a jó erkölcs útját járva induljanak a következő évtizedek felé!
Domonkos István
okl. Gépészmérnök
Megjegyzés: Domonkos István most adta át
nekünk szkennelés céljából édesapja I. világháborús katonatiszti
fényképét, de így, utólag is élmény megnézni ezt a méltóságteljes,
szép férfiarcot. Kérjük, kattintson az archívum rovatban a 2004/június
hóra, azon belül a Sétálóutcára, s olvassa újra Nagy történelmi
idők tanúja címmel a Domonkos Istvánról készített Toronyhír-portrét.
Köszönjük!
Fel
Kezdő oldal