Játszótér
Kata,
Peti és Anna Egy kismama naplója
Fűszernövények
az ablakban
Kata, Peti és Anna
Egy kismama naplója
Tavasz van….
Na ezt már idén is nagyon vártuk. Végre, végre tavasz van ! Most
már talán elmondhatom: ezt a telet - kivéve a januári influenzát
- megúsztuk a legkisebb orrfolyás nélkül. Nem tudom, hogy ezt annak
köszönhetjük-e, hogy Peti kapott egy immunerősítő (Bronco – waxom)
kapszulát, vagy az én néha már túlzott (és közutálatnak örvendő)
óvatosságomnak.
Ugyanis a játszóházakat – klubokat eddig nagy ívben elkerültük,
és még most is árgus szemmel figyelem a játszótéren délelőtt 10-kor
ugráló, vagy a padon kókadtan üldögélő kisiskolásokat-óvodásokat,
hogy ugyan már, mit keresnek itthon? Óvatosan mindig meg is kérdezem
valahogy így: - „Nahát, te már milyen nagy vagy ! Ovis vagy ?” A
válasz: -igen, középsős. Én: És szünet van az oviban?? Kislány:
-Nem, dehogy csak skarlátos a tesóm, (Ő ül kókadtan a padon), és
a doktor néni azt mondta, ne menjek oviba, mert biztosan elkapom
Tőle, ne fertőzzem meg a többieket”… - na ilyenkor fület hátravágva
menekülünk, és nem szégyellem a spray típusú fertőtlenítővel lefújni
a gyerekem kezét, bicaját.
A bicaj
 Na
igen, a bicaj….A nyuszi hozta a jó fiúnak húsvétra. Nagyon klassz,
ráadásul van egy breki az elején, és az zenél – brekeg. Így az egész
környék hallja, ha jövünk. Egy hét alatt megtanulta tekerni, azóta
állandóan menni kell. Nekem egyelőre kicsit bonyolult tőle az életem,
mert a lemeneteli leltár ilyen formán alakult: az új szuper babakocsi
(tényleg jó), benne nyekergő Anna – aki direkt kapott bőrszíjas
babakocsit, hogy plusz ringatás legyen biztosítva a fokhagymagerezd
seggének, de – utálja, ezért néha a karomon sétál, én meg félkézzel
tolom, lökdösöm, rugdosom magam előtt a kocsit. Aztán Péterem a
bringával, majd a homokozókészlet, kulacs Petinek, másfél liter
szoptatós tea nekem (mert a sétáink elég hosszúak – legalább igyak,
ha már nem eszem), Petinek teljes garnitúra váltás ruha, Annának
is – mert második gyerekesként még mindig nem tudom, mit is adjak
rá. Na, így sétálunk mi, Peti okos nagyfiú, megáll a kereszteződéseknél,
de a babakocsi útpadkáról le és feltolásához két kéz kell, a biciklit
a padkán le és fel kell emelni, közben ezerrel jönnek a kocsik...
Kiver a víz minden kereszteződésnél.
A játszóterek
Kezdhetném azzal, hogy olyanok, amilyenek, meg épp most csatlakoztunk,
és szegény hazánknak persze, hogy nincs ideje a felnövő generációval
foglalkozni, de most már elegem van. Tuti, hogy aki a játszótereket
tervezte (pláne azt a kettő térnek nem nevezhető valamit, ami itt
a házunk előtt van), annak nincs gyereke. Na a másik, hogy nem mással,
mint élére állított betonlapokkal van a homokozó körbekerítve, ahová
egy kisebb gödörben felbukó gyerek pontosan bevágja a fejét. Na
azt az eszement ötletet meg a végére hagyom, hogy a csúszda létrája
a homokozón kívül, a csúszda belül található, ugyanis ha a gyerek
fenn a csúszdán egy pillanatra elveszti az egyensúlyát, vagy véletlenül
egy másik meglöki, oldalt kiesve (mert naná, hogy olyan magas a
csúszda „kapaszkodója”, hogy egy ülő három éves fejénél még jó fél
fejjel magasabban van ), hová máshová vágja pont a nyakát – fejét,
mint a nyamvadt betonszegélybe.
Szopi itt- ott- amott
Na így szoptasson az ember nyugodtan!… Mert nem igazán vagyok híve
a szabadtéri szopinak, de tényleg semmi, de semmi nem látszik!!!
Csak hát Annám mindig akkor akar éhen halni, amikor leérünk. Na
persze megkínálom lemenetel előtt, akkor csak röhög, meg játszik
a cicivel, ezáltal elpazarol egy csomó tejcit.  Leérünk:
üvöltééééés. Na, Peti pont akkor melegszik bele a játékba, örül
meg a pajtásoknak. Próbálnám meg felvinni, fél óra lenne a fel –
lecuccolás újra, nem éri meg 5-10 perc szopiért.
Na de nagyon nehéz így, miközben a fiam fenn egyensúlyozik a csúszdán.
Szerencsére sok aranyos anyuka van erre, Peti pajtásainak anyukái,
így Ők segítenek, de néha már kezdem kínosan érezni magam, hogy
mindig rájuk szorulok.
Most hallottam egy sztorit, ami egy ismert pizzát áruló étteremben
esett meg. Röviden: Anyuka Apával, két nagyobb, és egy szopis babával
beült vacsorázni, s a baba is megéhezett. A mama beült egy elhagyatott
sarokba, még egy textilpelussal is letakarta a babát. Az üzletvezető
kirakta őket az étteremből… Ez elkeserítő, hogy manapság még így
állnak a dologhoz, ennyire nincsenek felkészülve egy ilyen szituációra…
Igaz, én is jártam már úgy, egy szintén ismert gyorsétteremben,
hogy mosolyogva (tényleg jó szándékúan) mondták a –„van-e szoptatásra
alkalmas kis zuguk” kérdésemre: Persze, naná… például ha wc-ben
lehajtom az ülőkét, ráülhetek bátran...
Tudom, ha csak egy gyerekem lenne, inkább hazamennék, vagy hasonló,
de Petivel nem tehetem meg, hogy a legnagyobb játék közben mindig
a húga miatt kelljen haza indulnunk.
Így szopiztunk már próbafülkében (ez szinte mindenhol van), homokozóban,
nagyáruház klassz - szoptatós – helyiségében, kényelmes fotelben
– megjegyzem, nem babaáruház, és lőn mégis… Sőt, még óvoda orvosi
szobájában is, kényelmesen, a heverőn …
Az óvoda
Hát igen, az egyik szemem sír, másik nevet: a pici fiam ősszel óvodás
lesz. Hihetetlenül repül az idő, hiszen ma született, tanult meg
járni, mondta ki az első szót: „mi ez?”, aztán tárult ki előtte
a világ, és mi  csodálkoztunk,
és csodálkozunk rá nap mint nap, hogy menyire önálló már, hogyan
távolodik lépésenként egyre egyre messzebb…
Na jól van már, mielőtt az esküvőjét elképzelném (meg azt a kis
csajt, aki elviszi majd tőlem_!), maradjunk csak az ovinál!
Velünk szemben kb. 3 lépésre két ovi is van, a nagyobbikhoz tartozunk
körzetileg. Őszintén szólva kicsit rosszul esett, hogy amikor felhívtam
az óvodavezetőt ( a lépcsőházunkban lakik), azt közölte: - „áááhh...
nem is emlékszem magukra, de beugrana, ha látnám”. Két ovis korú
gyerek van a házban, sokszor találkoztunk is… Aztán: most született
a kicsi? Nahát, akkor majd meglátjuk, mert hát ugye anyuka otthon
van gyesen…
Ezek után elmentünk a gyerekrendelő melletti oviba (kb 2 km séta
a lakótelepen), ahol tüneményes óvónéni és óvodavezető fogadott.
Peti rögtön feltalálta magát, bement, összebarátkozott az óvónénivel.
Látszott, hogy nem lesz gond vele. Szép is az ovi, jó tágasak a
termek, van tornaterem, és ami nekem fontos: közel a rendelő…Peti
szeleburdisága mellett ez nem rossz.
El is mentünk a múlt héten beiratkozni, remélem, felveszik, mert
már nagyon várja. Ha nem, akkor itthon marad még egy évet, én be
nem adom a „körzeti” oviba.
A „segély”
Amikor Annus született, kaptunk egy papírt a védőnőtől, hogy miket
kell elintézni (gyes, családi pótlék, stb).
Látjuk ám, van egy olyan sor, hogy „gyermekvédelmi támogatás”: ha
a család egy főre jutó keresete nem éri el az x összeget. Hát közel
nem éri el. Ez rendszeres havi támogatás. Nosza megigényeltük. Jön
a kifejezetten „szimpi” hölgy: én épp szoptatok, + a védőnő is nálunk,
Anna 3 hetes. Itthon marad a Csabi pont ezért, hogy segítsen. Leül
a konyhában a csaj, kiveri a huppot, hogy az én nevem van az igénylésen,
járuljak a színe elé… oszt-szoroz: Hogyan jövünk ki mégis, mert
ennyiből nem lehet…..Mondom, a szülők segítenek néha, pl. Anyu itt
volt három hétig, ő főzött, Csabi szülei is segítenek, ha megszorulunk,
hó végén adnak „kölcsön”, amit sosem engednek kifizetni, így már
nem is merünk kérni…
 Na
most tessék figyelni, kedves olvasó! Jön egy levél: 2 munkanapon
belül vigyünk be egy papírt, amit nem adtunk oda (odaadtuk, de mindegy),
mert különben idézem: „a birtokomban lévő adatok szerint fogok dönteni”
– magyarul: ha nem viszem be, búcsút mondhatok a pénznek. Mivel
hétfőn vette át a szomszéd, én kedden este kaptam meg, szerdán a
pici Anna, a biciklis Peti, süvítő szél, elindultunk a kb. négy
villamosmegállónyira lévő önkormányzathoz gyalog, mert ugye ezek
az újfajta villamosok olyan okosan lettek kitalálva, hogy nem fér
fel a kocsi.
Odaérünk a szociális irodához. Előttem enyhén rumszagú hölgy dülöngél,
előtte egy sok-sok aranyat viselő sokszoknyás asszony. Kérdezem
az őrtől : meg lehet-e szoptatni Annát valahol, ha megéhezne, amíg
itt várunk? Ááh, nem, ez közintézmény… Peti rohangál, pakol, baromi
melege van, Anna is izzad, nekem semmi mást nem kéne, csak beadni
a papírt, mondom is… Válasz: várjak a soromra. Már mindkét gyerek
ordít…..semmi előrelépés, még senki nem ment be. Nem részletezem,
bejutunk, odaadom a papírt, és még jó le is szúrnak: „Miért tartott
ennyi ideig behozni???” Körbemutatok a két gyerekre, miközben már
a hátamon folyik a víz….(én hülye, még mentegetőzöm) háát nem egyszerű
egy szopis gyerekkel, meg a naggyal, meg hideg is volt... Látszik
rajta, mennyire érdekli…
Majd egy hét múlva érkezik a levél. Idézem: „Kérelmét elutasítom,
mert úgy ítéltem meg, hogy a járulék nélkül is biztosított gyermekei
családi körben való ellátása…fellebezés 15 napon belül lehetséges”.
Aha. Most fellebbezzem meg? Hogy csókolom, nem biztosított a gyerekeim
ellátása??? Akkor majd jönnek, hiszen én írtam le, írtam alá, és
elveszik a gyerekeket ? Vagy mi? Az más téma, hogy a gyerek az első
ugye, nekik megvesszük a ruhát, pelenkát, ami kell, de én mindig
tolom az új cipőt, (jó a múlt nyári kínai edző a játszótérre), a
ruhát (még úgyis van rajtam plusz kiló, majd ha lemegy minek egy
köztes méret) stb… na igen kérem, de ez senkit nem érdekel, hiszen
ez gyermekvédelmi és nem egyéb támogatás… Okosak, okosak, akik ezt
kitalálták… bár másban agyalnának ennyit!
A grillcsirkés bácsi
Na, haladjuk. Drága kicsi fiam elkápráztat, olyan édes. A tegnapi
nap poénja (mint tudjuk elég rossz evő). Közli velem tegnap délután:
( s most őt idézném - lesz dolga a logopédusnak az oviban): „Anyucika
! Apucika hazajön, Petike, zöld motor is, Anya is, babakocsi is,
Anna Baba is, Apucika is (lemegyünk sétálni). Nagy levegő: - Petike
pipis bácsihoz nyami pipit ott kinn.( A nagyáruház előtt van egy
lakókocsi, ahol egy bácsi grillcsirkét árul). Kérdem: - Hol akarsz
te pipit enni? Peti: - Ott, a lépcsőn.
Este Apa hazaér, Peti kapja elő cipőt, motort, már menne is. Szegény
Apa röptében átöltözik, eszik két falatot, indulunk.
Petit már ismeri a grillcsirkés bácsi, kölcsönösen üdvözlik egymást,
majd Peti kikapja a kezemből a (becsomagolt) csirkét, a hóna alá
vágja, és letelepszik az áruház előtti lépcsőre a grillcsirkéssel
szemben. Nosza, körbeültük, (persze csak Peti evett), emberek jöttek
– mentek körülöttünk, kicsit furán néztek, de azért az üzletet fellendítettük.
Addig fel se kelt a kisfiam, amíg a csirke egész combját meg nem
ette. Itthon mesélem a barátnőmnek a sztorit. Peti: Még pipit !!!!
Amíg mi dumáltunk, a franciaágyon (Anna ott játszott), Peti behozta
a pipit, én azért egy tálcát alátettem, egy kb 2/3-os mellet hagyott
az egész pipiből, meg a két szárnyat.
Anna, a jó baba
 Anna
annyira jó kislány! Peti is jó baba volt, de ez a csaj! Egy hangja
sincs, sőt az éjszakát is átalussza. (kopp kopp). Nem sír, bár tegnap
egyszer (!) sírt nagyon, hívtam is Csabit, jöjjön haza, menjünk
a dokihoz.
Ma is volt egy sírás, össze is csomagoltam, irány az egészséges
rendelés. Doki néni jót derült (pedig ott is bömbölt egyet), hogy
azért egy tíz hetestől ez nem olyan nagy probléma, kicsit el vagyok
kényeztetve. Jól fejlődik, jól eszik, jól alszik… azért csak nem
beteg?! Hála a jó égnek, nekem ilyen jó gyerekek jutottak.
Bár most velem aludt, mert kicsit náthás volt, így éjjel én beszéltem
rá egy kis nassolásra. Remélem, ezzel nem rontottam el az alvási
ritmusát. Ezért ma már újra együtt alszik a bátyjával.
Peti is jó azért…
Na igen, mert kezdünk úgy működni mint egy normális család…..Este
mind a négyen együtt megfürdünk, Annával mi végzünk először, aztán
elmegyünk vacsorázni, a fiúk még pancsolnak. Anna utána megy az
ágyába, Peti is jön. Megkapja a kakaóját, és mesélünk.. Mesekönyvből!
Mesét ! Ez Petinél nagy szó, mert eddig nem igazán igényelte, és
meg se maradt az ágyban. Most ő kéri a mesét. Anna általában elalszik
(egyedül, ez állítólag fontos), ha mégsem, még egy kis desszert
tejcire kiveszem, majd ha mélyen elaludt, vissza az ágyba. Ő alszik
reggelig (kopp kopp). De végre mi ketten, Csabi és én, együtt alszunk.
Ez pár éve nem fordult elő.
 Még
mindig olyan jó…
Szóval még mindig jól vagyunk. Ha hajnalban kelni kell valamelyik
gyerekhez, már csiripelnek a madarak, nem teher a felkelés. Jó kelni
is hozzájuk. Minden jó Velük. Valahogy most látom a két gyerek közti
különbségen, hogy rohan az idő….Peti is kicsi még, mégis olyan nagy
már….Anna még picur, de ő is hamar nagy lesz…. Élvezem minden percét
az anyaságnak. Petinél vártam, hogy de jó lesz, ha már ül, mászik,
megy, beszél... most imádom minden egyes percét, gyönyörködöm benne,
mennyire pici még…
Anyák napjára Csabitól kaptam egy gyönyörű virágot. Cserepeset kértem,
hogy nevelgessem Őt is. De nem hiszem, hogy anyák napjára van szebb
ajándék, mint hogy itt van nekünk ez a két szép egészséges gyerek,
akik egyre szebbek, okosabbak lesznek. Nekem az Anyák napja mindig
egy egy újabb év elteltét jelenti. Jó visszaemlékezni az előző évekre,
és jó, hogy még annyi de annyi anyák napja lesz velük, hogy remélem,
megszámolni sem tudom.
-kata-
Fűszernövények az ablakban
 A
panellakás konyhai ablakában is nevelhetünk fűszernövényeket, különösen
hogy pl. a Tescóban gyakran nagy választékot találunk a különféle
fűszernövényekből, s nem is drágán. Én már évek óta tartok az ablakban
ilyen növénykéket, s ehhez alakítottuk ki a belső ablakpárkányt
is. Mivel eredetileg az ablakpárkány elég keskeny s nehezen fér
el ott néhány cserép, pláne, hogy le ne verjük őket véletlenül,
ezért egy deszkalappal szélesítettünk valamicskét rajta. Csak az
ablak jobb felét foglaltuk el számukra és az ablak bal felét nyitjuk
befelé, így nem zavarják a növénykék a szellőztetést sem.
Nagyon vízigényesek! Télen a száraz távfűtés miatt (hiszen éppen
a radiátor fölött vannak), nyáron pedig a déli fekvésű lakás ablaka
is szinte izzik a harminc fok feletti hőségben. Ezért a balkonládák
alá használatos és szintén a Tescóban kapható tálcát helyeztünk
a plusz-párkányra (le is csavaroztuk őket egymáshoz és az ablakpárkányhoz
is, nehogy véletlenül mégis lebillenjenek), s a tálcát este-reggel
felöntöm vízzel. Ez a párolgás miatt is hasznos. A legfontosabb
azonban az, hogy friss fűszernövényekkel ízesíthetjük az ételeket:
csak lecsippentjük és kész. Ráadásul illatosak is!
Vigyázat! Nem mindegyik fűszernövény bírja sokáig! Amelyikről kiderül,
hogy nem bírja, azt jobb, ha nem kínozzuk. Nekem most éppen lestyán,
menta és bazsalikom illatozik az ablakban, de volt már kakukkfüvem,
zsályám, citromfüvem, tárkonyom...
A lestyán zellerhez hasonló, erős, aromás ízű, a Földközi-tenger
vidékén őshonos növény. Az egész növényt hasznosíthatjuk: szárát
és gyökerét megfőzhetjük, levelét és magját salátákban, levesekben,
szószokban fogyasztjuk, magját még süteményekbe is süthetjük. Az
ablakban termesztett növénykémtől nem várok magokat, sem a gyökerére
nem pályázok, de a leveleit bizony gyakran használom levesek és
szószok ízesítésére.
 A
menta egyszerűen gyönyörű! Kerek levélkéi csipkések, szép erezetűek
s a zöldtől a sötét bordóig mindenféle színben játszanak. Erős menta-illata
van. Az egyben sült húsokra szoktam tenni egy-egy 4-5 cm hosszú,
szépséges leveles ágacskát, amikor már a sülés-pirulás fázisában
tartanak.
A bazsalikom valójában indiai eredetű növény, de igazi mediterrán
ízesítő szer, az olaszok számos szószukhoz használják ízesítésül
és számos tésztájukhoz diszítésül. Vendégeknek koranyári vagy későőszi
délutánokon az erkélyen kínálhatjuk az alábbi falatkákat: egy szelet
paradicsom, rá egy kis kocka feta-sajt és a tetejére egy bazsalikom
levélke (nem kell sózni, mert a feta-sajt sós!). Fantasztikusan
finom! Ha megérezzük a bazsalikom illatát, máris olasz ételek ízét
érezzük a szánkban. Diszítésre is rendkívül alkalmas szép vonalú
leveleivel, különösen, ha úgy vágjuk le, hogy a csúcsán lévő, egymással
szemközti levelek szépen elterüljenek a salátán vagy szószon, netán
a bolognai spagettin vagy a pizzán. Ezt a növénykét érdemes gyakran
visszavágni, hogy bokrosodjon kicsit, meg aztán ha jól érzi magát,
szívesen növekszik és virágzik, utána viszont sajnos tönkre is szokott
menni (egynyári növény!).
Próbáljátok ki! Feldobja a konyhaablakot is, az ételeink ízét is,
a hangulatunkat is!
Csak picikét kell gondozni őket, és mindig örömet szereznek.
Legközelebb a többiekről is írok.
|
