Kata és Peti
Ja, és mostantól már Anna is!

Szökőnap

Már napok óta éreztem, valami készülődik, bár orvosom szerint ez a gyerek bizony nem mostanában fog kijönni. Szombat éjjel fájdogált a derekam, de Peti születéséből kiindulva nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Reggel mondom is Életem Párjának, hogy: -„Te, Apa, ez a csaj mégiscsak kinézte magának a szökőnapot, hogy ne öregedjen olyan hamar, és ma akar megszületni”. Ugyanis fájt, nem fájt, fájt, nem fájt a pocakom, úgy 10 percenként. Petinél semmi előjel, derékfájás, jóslófájás nem volt, amikor legelőször az első fájdalmat éreztem – ami nem rendszeres, hanem egybefüggő fájdalom volt, déltől délután ötig -, akkor mentünk be a kórházba, mint kiderült, jól tettünk, mert ha akkor ott nem vagyok a ctg gépen (magzati szívhang érzékelő, és méhösszehúzódás mérő), hanem mondjuk otthon, ahogy terveztem a vajúdás első időszakát, akkor bizony nem derül ki, hogy Peti nagyon rosszul érzi magát odabenn, és ha az orvosom profizmusa és a klinika dolgozóinak összeszokott csapata nincs mellettünk, bizony most nem ugrálna itt mellettem „Anyucika, inni teát” –t üvöltözve.
Egyszóval, nem is számítottam rá, hogy másodszorra ennyire nyomon követhető az „ahogy a nagykönyvben meg van írva” fájásokat produkálok. Nem is igazán hittem el. Tudtam, hogy a szülésznőm éppen nappalos, ezért mondom Apának, hogy a Kikába menet ugorjunk be a klinikára, nézzen már meg Anna (így hívják a szülésznőt). Felhívom, mondja is, menjünk be. Bemegyünk. Kérdezem tőle: „ A fiúk kinn megvárhatnak a folyosón?” erre ő: „milyen fiúk???” Mondom: hát a Csabi meg a Peti, mert megyünk a Kikába…… Na, erre felhomályosított, hogy én ugyan ha már egyszer bent vagyok, nem megyek onnan sehová, az tuti.
No, kocsiba be, elmentünk Anyuért, ő vállalta a vigyázást Petire. Be a klinikára. Ügyeletes orvos megvizsgál: Hát, bizony, a méhszáj „be van betonozva”. CTG gép 80% körüli fájásokat mutat. A szülésznőm javasolja, menjünk le egy ultrahangra, meg kéne nézni az előző császármetszés hegét. Ultrahangon a seb 2 mm. Erről tudni kell, hogy 5 mm-es heg alatt fennáll a méhrepedés veszélye, és majdnem tuti a császármetszés. A műtét után megmondták, hogy ez a 2 mm annyira vékony volt, hogy csoda, hogy a műtőig eljutottunk.

És Anna megérkezik

Miután egyértelmű lett, hogy császármetszés lesz, méghozzá mielőbb (ti. a fájások hatására még jobban vékonyodhat a heg, akár el is repedhet), felhívták az orvosomat, és elkezdtek előkészíteni a műtétre. Peti altatásban született, most epidurális érzéstelenítéssel műtöttek. Nagyon fura volt, mert nem „lebénultam”, hanem csak elzsibbadtam, mint amikor a fogunkat húzzák. Nem éreztem semmit, de kezem-lábam remegett. Egy nagyon kedves aneszteziológus állt a fejemnél, és beszélgetett velem. Még mondtam is magamban, nahát de rendes, hogy itt beszélget velem… Na aztán rájöttem, az a dolga, hogy rám figyeljen. De mégis hozzá kötődik a születés élménye. Sosem felejtem el a szavait: „Na, már csak két perc, és meglesz a babája…..már csak egy, már csak fél perc……Kint van a buksija!.. a válla….a pocakja….Kislány!! és kinn az egész baba!!!” Oldalra néztem, csak azt láttam, viszik el, és üvölt….pár perc, hozták is. Nahát, mennyire nem hasonlít senkire… ez tényleg az én gyerekem? Les rám a két gombszemével, azzal a kortalan bölcs tekintettel, amivel csak egy pár perces újszülött tud nézni, valami messziről hozott tudással, aminek még a birtokában van. Nem sír, csak néz, méreget....
Aztán visznek az intenzív őrzőbe, ahol Apa is megjelenik, büszkén mutatva a képeket pár perces lányáról. Aztán Annát is meghozzák. Mennyire más, mint Peti volt! Azt hittem, hasonlít majd rá…. de más… Annyira lány! Aztán elviszik, Apa is hazamegy, csend lesz körülöttem.
Reggel már öt órakor alkudozom a nővérkével, én fel szeretnék kelni, zuhanyozni, öltözni. Megengedi. Amikor a fürdőből visszaérek, újabb alkudozás: hadd menjek le Annát megnézni. Nővérke elhűlve tiltakozik, hiszen tegnap operáltak, mit rohangálok. Aztán mégis elenged. Fura, mert semmi bajom, még csak nem is görnyedten járok, mint Petinél. Megint a fájdalomcsillapítóra fogom…. Fog ez fájni, biztatom magam.
A csecsemőosztályon régi ismerősként üdvözölnek. Emlékeznek rám két és fél évvel ezelőttről. Anna ügyesen próbál szopizni. Miután bezsebelem a dicséreteket, engedélyt kapok a három óránkénti látogatásra. Büszkén indulok a lépcsőn fel az intenzívre, majd megtorpanok: talán mégiscsak lifttel kéne….
Pechemre pont most jutottam eszébe imádott orvosomnak. Szegényt, gondolom, a hideg kilelte, hogy nem talált az ágyban. Na meg is kaptam a magamét, hogy mi a bánatot rohangálok. Utána azért visszafogtam magam, bár nem volt szerencsém (pedig néha tényleg feküdtem), mert mindig akkor talált oda a szobánkhoz, amikor pont a szoba közepén dumáltam, vagy valamitől majd megszakadtunk a röhögéstől éppen… A rosszalló tekintet sosem maradt el.

A tejecske is megindul

Megint jól megjártam, ugyanúgy mint Petinél, mert a tejbelövelés most is nagyon rossz volt. „Szerencsére” pont aznap éjjel vitték el Annát szoláriumozni, mert besárgult egy kicsit. Így másnap reggelre már alakult a dolog.
Petinél ez okozta a gyermekágyi depresszióhoz hasonlatos valamit, bőgtem, mint egy dilis, éjjel-nappal, úgy éreztem, nem vagyok alkalmas a baba etetésére. Sajnos, Petinél elkövettem azt a hibát, hogy a lefejt tejet (mert a fájdalmas belövelés miatt állandóan fejtem) szopi után odaadtam üvegből. Most nem sok, 2-3 liter tej van a mélyhűtőben, végszükség esetére, de inkább majd fél éves kora után a főzelékébe szánom. Peti rögtön kapott teát, Anna semmit nem fogad el. Mintha tudná, hogy én így akarom, erre készültem a terhesség alatt végig, hogy most aztán nem lesz gond a szopival. Igaz, Peti is hét hónapos koráig szopott, de sajnos két hetesen már kapott tápszert, mert, én hülye! elhittem, hogy heti 20-30 dkg hízás mellett (15 dkg az átlag) éhes a gyerek. És amikor két órán belül ötödször akarták rám erőltetni a szoptatást, (mert, szegénykém, ideges vagy, biztos nem elég a tejed), akkor bizony a tápszert megengedtem, hogy odaadják neki. Akkor még nem tudtam, hogy minden gramm tápszer ennyivel minuszolja a tejci termelést. Annánál is aggódom persze, de ezt nem mutatom, nem idegeskedem, mert amíg gyarapszik (és gyarapszik szépen), nem hal éhen. Ha fél óránként enne, fél óránként kap cicit. Van, hogy egy grammot sem eszik, de az elalváshoz szüksége van az anya-szagra. Szerencsére cumit sem fogad el, így segít nekem a helyes úton maradni. Piszkálnak ugyan, hogy miért nem kap teát, de tartom magam, és nem kap, punktum. A fő önbizalomnövelő mondatom pedig az, hogy ha egy hónaposan még életben van, és a súlya is négy kiló felett ( 3 hetesen szokták visszanyerni a babák a születési súlyukat), akkor talán nem éhezik.

Ó, azok a csodálatos férfiak!

Peti csodásan fogadta Annát, azóta sincs a legkisebb gond se vele. Úgy látszik, okosan készítettük fel. Féltem tőle, hogyan fogadja, ha bejönnek a kórházba, de tündéri volt. Első nap mire Apa beért vele, elaludt a kocsiban, ezért úgy beszélgettünk, hogy aludt Csabi vállán. Már mentek el, amikor a földszinten felébredt. Álmosan rám néz.: Szia, Anyucika. Megölelem, megpuszilom. Néz furán a hasamra, ami ugye lapos még nem volt, de már akkora se, mint előző nap. Látom, nem érti. Mondom neki: Megnézed Anna babát? Nanáá. Felmentünk, üvegen keresztül, nagy csodálkozó szemekkel, fülig érő szájjal nézte, majd nagyon óvatosan megsimogatta. Utána minden nap bejöttek, ami a következőképpen alakult.
Első nap: meglát, odarohan, megölel, megpuszil: Sziaaa, anyucika!!!! Néz körül. Mondom: keresel valakit?? Peti: Anna baba? Megint megnézi, hozott neki ajándékot, persze ő is kapott. Második nap: Leugrik a padról, hozzám jön, megölel, majd: Anna baba????? Harmadik és további napok: elrohan mellettem, tűzne be a gyerekágyas osztályra Anna babababa!!! - felkiáltással.
Amikor hazahoztuk Annát, járta körbe, nézegette, végül lecsengett a szenzáció.
De azóta is ő az első, aki ha Anna sír, ott van mellette. Sosem bántotta, nagyon óvatosan nyúl hozzá. Ha bármit kap, az egyiket viszi oda Annának, kérés nélkül. Nagyon jó testvér.
Csabival nagyon ügyesen oldották meg azt az egy hetet, amíg kórházban voltam. Csabi szerint tiszta jó dolog a gyes. Persze, mert a kaja jött minden nap, ők meg kujtorogtak egész nap a városban. Más ám ez azért, mint itthon ülni. De nagyon jól összeszoktak, és nagyon jókat mulattak. Ez nagy segítség nekem, mert azóta is Peti az apjával, Anna velem alszik, így nincs semmi kavarodás. Apa egyedül megfürdeti, öltözteti, este kakaóztatja, éjjel pisilteti Petit. Pont ezek az apró dolgok rögződtek be az alatt az egy hét alatt, ami nagyon jó most.

Ahol a babákat osztogatják...

Anna pedig tündéri kislány, nagyon nagy szerencsénk van vele (is). Én azt hiszem, valahol, ahol a babákat „osztogatják”, nagyon szeretnek minket. Nem hinném, hogy véletlen, hogy két ennyire aranyos, okos (na, mondjuk, ezt még csak az egyiknél tudjuk... ), jó gyerek kerülhetett hozzánk. Ráadásul mindketten akkor jöttek, amikor elhatároztuk, hogy várjuk Őket. Valahogy az sem véletlen, hogy mi ketten találkoztunk, hiszen, Ők is csak így születhettek meg.
Kell ennél több? Peti imádja a húgát, szófogadó, Apa sokat segít, én pedig most nagyon boldog vagyok!

-kata-

Fel

Kezdő oldal