Előszó
- álom -

Javíthatatlan álmodozó vagyok. Oly annyira, hogy képes vagyok nem aludni mindaddig, míg végig nem gondolom, szavakba nem öntöm, írásba nem adom, ami foglalkoztat. Ez már-már pszichiátriai eset, hisz most is elmúlt hajnali két óra. Este 9-kor már hulla fáradt voltam. Szinte elaludtam a TV előtt. Lefeküdtem hát, és a minden körülmények közt villámgyorsan elalvó férjem hortyogását hallgatva beindult az őrjítő gépezet.
Megálmodtam Újpalota kulturális központját, ébren.
Tulajdonképpen már napok óta ezen járt az agyam, de most eljött az idő, hogy részletesen ki is dolgozzam. Felkeltem hát. Mit számít, hogy holnap reggel a kisfiam ugyanúgy hétkor már kukorékolni fog, mint mindig? Mit számít, hogy egész nem dolgozni fog a férjem, és egyedül leszek a kicsivel? Nem lesz senki rajtam kívül, aki szórakoztatná a gyermeket. Ha álmodni kell, akkor álmodni kell. Egyszerűen nem tudok elaludni. Attól félek, hogy reggelre valami apró részletet esetleg elfelejtek. Persze mi van akkor? Semmi! És mégse bírok aludni.
Javíthatatlan álmodozó vagyok. Már túl vagyok az épület tervezésén és a következő pillanatban már az anyagiak megszerzésén gondolkodom. Most azon töröm a kobakom, hogyan kérhetnék „jelentéktelennek” tűnő összegeket erre a célra a száz leggazdagabb magyartól. Nekik úgy is annyi van. És már fogalmazom a leveleket, és keresem a hozzá illő levélpapír színét, anyagát... És képzeljék: gondolatban még adnak is!
Azt hiszem, én csak az álmodozásban tudok segíteni. Egyebem sincs, csak az álmaim.

Kulturális Központ
- ahogy én elképzelem -

Újpalota főterén, a jelenlegi Profi áruház helyén állna a kétszintes könyvtári szárny. A jelenlegi Közéleti Ház irányában terül el a másik szárny, ami a közélet és a művelődés egyéb céljaira ad majd lehetőséget. A két szárnyat összeköti egy előtér ruhatárral. Jobbra a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, balra egy tágas, de hangulatos aula információs pulttal, büfével, kávéházi asztalokkal. Ebben a helyiségben mód nyílik különböző kiállítások megrendezésére is. Innen nyílik a színházterem, mely kitűnően alkalmas színházi produkciók, előadások, konferenciák és filmvetítés céljaira. A földszinten kapnak még helyet az irodák, hozzájuk teakonyhák, színházi öltözők, raktárak, illemhelyek, és két stúdiólakás, mely alkalmanként a vendégek (művészek, meghívott előadók) ideiglenes szállása lehet.
Az emeleten különféle szabadidős tevékenységek termei.
• Kézműves terem, a hozzá tartozó raktárhelyiséggel. Itt nyílik lehetőség elsajátítani a képző- és iparművészet rejtelmeit alapfokon.
• Mozgás-terem, edzői öltözővel, zuhanyzós w.c-vel, raktárral. Körben tükrök, és balettrúd. A táncművészet, és torna színhelye.
• Háztartás terem, szintén raktárhelyiséggel. Ebben a speciális teremben főzőlappal és sütővel felszerelt konyhapultok sorakoznak a sütni-főzni nem tudó, nem merő, de akaró hölgyek és férfiak kedvére.
• Kézimunka-terem teakonyhapulttal. Elképzelésem szerint ez a helyiség úgy néz ki, mint nagyanyáink szobája. Régi fotókkal, képekkel, pamlaggal, asztallal, asztalokkal. Itt találkozhatnak a hölgyek. Vagy tán az urak is. Miért ne? Elleshetik egymás fortélyait, kötetlenül beszélgethetnek, és közben kötnek, horgolnak, kézimunkáznak.
• Tanterem-szakterem. Ide is tartozik raktár. Annyiban különbözik a többi teremtől, hogy itt iskolai padok sorakoznak, és tábla. Itt tarthatók különböző továbbképzések, tanfolyamok felvételi előkészítők, vagy bérelhető a terem esetenként árubemutatóra, miegymásra. Ez lenne a szabás-varrás terem is, hiszen a varrógépek zaja a kézimunka-terembeli beszélgetéseket zavarná. Varrógépek tárolhatók a hozzá tartozó raktárban.
• Babaszoba. Gyermekmegőrző és baba-mama klub működési színtere. Amíg a papa/mama a művelődési ház valamely részlegét látogatja, gyermeke biztonságban, felügyelet mellett játszadozhat.
• Egyéb kisebb-nagyobb termek (lakossági fórumok, táncházak), raktárak (használaton kívüli székeknek, asztaloknak), öltözők és illemhelyek.
A termek egy része természetesen bérelhető, akár állandóra is. Állandó bérlés esetén fontos, hogy a cél a művelődés legyen. Ne történhessen meg, hogy egy cég raktárként, vagy irodaként használjon egy helyiséget. Egy zenekar azonban bérelhessen magának állandó próbatermet, ahol a hangszereiket biztonságban tudhatják.
Fontos az épület külső és belső hangszigetelése, hogy a rendezvények se egymást, se a környező lakók nyugalmát ne zavarják.
Az épületkomplexum földszintjén, utcára nyíló üzletek sora várja, csalogatja portékáikkal az arra haladókat. Ezek az üzletek állandó bevételi forrást is jelentenek a Kulturális Központnak. Átkerülhetnének ide többek közt a buszmegálló körüli bódék üzletei is, így azok az épületek végre le is bonthatók. Az így kialakult sétálóutca másik oldala a karácsonyi vásár-láz, vagy az Újpalotai napok idején kézműveseknek nyújthatna ideiglenes elárusító helyet.
Fontos tehát, hogy a Kulturális központ megépülésével a környező park is kulturálttá váljon. Parkolók létesítésére is feltétlen szükség van. Ez utóbbi megoldására mindenképpen mélygarázst javaslok, mely akár a park teljes területére is kiterjedhet.
Az már csak hab volna a tortán, ha mindemellé még a másik régi vágyunk, a templom is megépülhetne a

Stop presszó helyén.

A megvalósítás
- előtakarékosság alapítványi formában -

A helyi polgárokon kívül első sorban a XV. Kerületi Önkormányzat, a főváros, és a magyar állam érdeke, hogy felépüljön Újpalotán a régóta hőn áhított, ígért és remélt kulturális központ. Ők azok, akik több mint harminc éve beígérték nekünk, és ők a felelősek azért, hogy végül mégsem épült meg se a kultúrház, se a könyvtár. Húsz éve az egyik lábasház körbeépítésével sikerült ugyan létrehozni egy kiskönyvtárat, de mára ez is elavult, és jócskán kinőtte magát.
Első lépésben létre kell hoznunk egy alapítványt, aminek elsődleges célja, hogy a kulturális központ megépüljön, másodlagos célja pedig, hogy a már megépült központ berendezése és felszereltsége minden igényt kielégítő legyen. A kezdő tőkét, legalább két-kétmillió forintot, a fent említett két önkormányzatnak kell nyújtania. Kétmillió forint soknak hangzik ugyan, de sehol sincs ahhoz képest, hogy harminc évet próbálunk bepótolni, jóvátenni.
A további években a fix bevételt az önkormányzatok évi minimum egymillió forintos támogatása jelentené. A főváros annál is inkább érdekelt az ügyben, hiszen a Szabó Ervin Könyvtárnak ő a fenntartója, üzemeltetője, tulajdonosa. Kerületünk önkormányzati kasszáját sem kell óvni a kiadástól, hisz polgármesterünk és helyetteseinek fizetése meghaladja a havi félmillió forintot, plusz több mint százezer adómentes forintot kapnak költségtérítés címén. Az önkormányzati képviselők fizetése pedig valamivel több, mint 200.000 Ft.
Elképzelésem szerint mind a könyvtári, mint a szabadidő központi árakat úgy kellene megszabni, hogy az építkezésig minden egyes befizetett forint (könyvtárjegy, program-belépők, bérletek, bérleti díjak, stb.) bizonyos hányada az „Újpalota Művelődéséért Alapítvány” számlájára fusson be. Ezt természetesen minden esetben fel kell tüntetni az adott jegyen, számlán.
Továbbiakban pedig orrba-szájba kell pályázni mindenféle uniós és állami pénzekért, valamint sikeres vállalkozókat és cégeket kell felkeresni támogatás reményében. A lakosság számára a kerület összes művelődési intézményében fellelhető volna csekk, amin lehetősége adódik az alapítványt tetszőleges összeggel támogatni, valamint az összes kerületi média hirdetné az alapítvány számlaszámát.
Az alapítvány azért jó takarékossági forma, mert a pénz csak a cél eléréséhez használható fel, semmilyen más ürüggyel nem lehet hozzáférni, a cél elérése előtt pedig nem lehet megszüntetni. Kamatozik, bárki befizethet rá, adóalap csökkentő, és idővel adónk 1%-a is felajánlható.
Még egy fontos dolog: az alapítvány képviselője, kezelő szerve, kuratórium tagjai ne a hivatalok munkatársai közül kerüljenek ki, hisz az önkormányzati érdekek nem minden esetben egyeznek a lakosság érdekeivel. A Nyírpalota Társaság egy civil szerveződés, csupa olyan emberrel, akik évek óta itt élnek köztünk, és harcolnak a közjóért, és tudják, hogy mire van szüksége az újpalotaiaknak. Véleményem szerint ők a legalkalmasabbak a fent említett feladatokra. Ha ők kiállítanak nyolc állandó kuratóriumi tagot, a két önkormányzatnak van lehetősége további egy-egy tagot delegálni a kuratóriumba.

Utószó
- valóság -

Tudom, most sokan mosolyognak, és azt gondolják: - milyen kedves kis naiv nő. - És igazuk van, de úgy gondolom, naivitás nélkül talán kár is holnap felkelnünk.
Néhány barátomnak elmeséltem az elképzelésemet. Nagyon örültek, hogy ezek a dolgok engem is foglalkoztattak, remek ötletnek tartották, de fájdalom csillant meg szemükben. Némelyek azt mondták: „mi már nem érünk rá annyit várni.” Mások: „Kár is felvetni! Válaszolni sem fognak, vagy löknek egy semleges elutasító szöveget, vagy mellédumálnak, mintha nem értenék, hogy mit akarsz.” Vagy azt: „Az önkormányzat sosem egyezne bele, ezek folyton éberen ellenséget szimatolnak”. Hát tényleg ez a helyzet? Erről az oldalukról ismerjük a képviselőinket, akiket mi választottunk? Hát valóban ennyire nem érdekli őket, hogy mi mit szeretnénk?
Nem kell elfogadnunk, hogy nem tudjuk megváltoztatni a dolgokat. Nem szabad elfogadnunk, hogy kevesek vagyunk. Higgyük el, hogy hasznos dolgokról álmodunk, és higgyük el, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. Meg kell próbálnunk, és sikerülni fog. Ha tíz évig kell rá spórolnunk, akkor tíz évig spórolunk. Ha húszig kell, hát húszig. De legalább megvan rá az esély, hogy egyszer biztosan felépül az álmunk.
Dr. Pálinszki Antal alpolgármester az újpalotai könyvtár-bővítés ügyéről legutóbb azt nyilatkozta a Toronyhírnek: „senki sem kultúraellenes”. Valóban? Hát akkor lássuk! Adják jelét, és ne csak beszéljenek róla! Valaminek történnie kell! A kultúra mindannyiunk érdeke! Ne kellene mindenre nemet mondaniuk, amit az ellenzék támogat, mert még az is lehet, hogy véletlenül ők is jót akarnak nekünk. Nem kellene belenevelni az emberekbe, hogy kár is megmozdulniuk bármilyen irányba, mert úgysem érhetnek el eredményeket. Ez a politika nem vezet sehová, legfőképpen Európába nem.
Én még mindig képes vagyok bizakodni. Kérem, támogassanak!

Fel

Kezdő oldal

 

Tinipark
(refektálás a szabályozási tervre)

 

Mióta olvastam a szabályozási tervet, azon tűnődöm, hogy a lézengő kiskamaszokat mivel lehetne lekötni. Való igaz, hogy a szülők által szabadjára engedett gyerekek bandákba verődve egymásközt „nevelkednek”, és legtöbbször rongálásokban élik ki energiatúltengésüket.

Az egyik lehetséges megoldás alapötletét a párom adta. A mai tizenévesek nagy részének a gördeszka, illetve a görkorcsolya az elsőszámú sporteszköze. Újpalotán nem találhatóak olyan utak, ahol ennek a hobbinak zökkenőmentesen lehetne hódolni. Kedvükre való lehetne tehát egy pálya, mely egyszerre okoz örömet görkorisoknak, deszkásoknak és bicikliseknek is. Minél professzionálisabb, annál jobb. A pálya körül padok lehetnének, a baráti társaságok gyülekezéséhez. Fontos, hogy a falfelületeket szabadon pingálhassák. (Persze ízléssel) Ettől talán jobban a magukénak érzik majd. Szintén fontosnak tartanék egy kiszolgálóépületet is, ahol üdítőt, szendvicset, rágót, tiniújságokat, óvszert(!) lehetne árusítani, és minden olyasmit, amit a nagygyerekek szívesen megvásárolnak, (természetesen dohányáru és alkohol kivételével) és legalább egy gép erejéig internet-hozzáférés is biztosított legyen. Ez az épület viszonylagos odafigyelést biztosíthatna a parknak is. Mindamellett természetesen van kultúrált illemhely és kis asztalok mellett le lehet ülni diskurálni, olvasgatni. A zene biztosításához wurlitzert javasolnék, ahol a fiatalság maga választhatja ki kedvenc zenéjét. Mindenféleképpen szükséges, hogy a gyerekek szívesen járjanak oda, szívesen töltsék ott az idejüket, ezért az ő korosztályuknak megfelelő kialakítást igényel a helyiség, mely télen meleg, nyáron hűvös.
Jó volna ha ez a park létrejöhetne, és a kiszolgálóépületnek is találnánk üzemeltetőt. Úgy gondolom, hogy a megvalósítás nem lehetetlen.

A legcélszerűbb mégis az, ha megkérdezzük az ügyben a legilletékesebbeket. Kíváncsi voltam, hogy az érintett korosztály képviselői miként töltik szabadidejüket, illetve milyen lehetőségeket hiányolnak. A László Gyula Gimnázium (Lila iskola) három nyolcadikos osztályában jártam.
Sajnos nem okozott meglepetést, hogy páraknál a lépcsőház lépcsőjén való üldögélés, a bevásárlóközponti csavargás, a cigizés és alkoholozás a program. Mindezt persze a haverokkal. Hangsúlyozom, hogy a 13-14 évesekről van szó. Hogy lehet az, hogy a szülők nem veszik észre a cigaretta és az alkohol jelenlétét a gyermekük életében?
De most nem is erről akarok írni. Ez talán majd egy másik cikkem témája lesz.
Szóval van, akinek az is program, hogy a barátnőjével elmennek villamosozni, vagy buszozni. Program, hogy „beszólnak” embereknek, vagy kóbor állatokat kínoznak meg.
De mi az, amivel mégis szívesebben foglalkoznának? Az általam említett gördeszka, görkori és biciklipálya mellett, hiányzik nekik a park, ahol lehet futni, ahol vannak ivókutak, ahol több a pad, ahol elbújhatnak a szerelmesek. Hiányzik egy tisztességes pálya, ahol lehet kosarazni, ahol lehet focizni. Egy olyan pálya, ami kifelé lejt, és nem áll meg rajta a víz eső után, vagy olvadás idején. Arról nem is beszélve, hogy a dühöngők a focihoz elég kicsik, hóban pedig egyáltalán nem használhatók. (Ki gondolná?) És mind le van aszfaltozva. Miért nem puha a felületük? A kapukon nincs háló. Az utcai ping-pong asztalok az évek során egyrészt szétfagytak, használhatatlanná váltak, másrészt már újkorukban sem igen mentek rájuk a hálók. A sportlehetőségek mellé megvilágítás is kellene ám. Még a vadiúj játszótereket sem tudjuk megvédeni a rongálástól, ha egyszerűen nem is látjuk őket sötétedés után!

A válaszokból tehát az derült ki, hogy a srácok leginkább a szabad sportolási lehetőségeket hiányolják.
A következő gondolatom az volt, hogy vajon milyen lehetőségeik vannak most ezeknek a gyermekeknek. Faxon megkerestem az összes helyi általános- és középiskolát, a szabadidős tevékenységek után érdeklődve. Mindössze annyit szerettem volna tudni, hogy van-e szabad tornaterem használat, internet hozzáférés, vannak-e tanfolyamok, szakkörök? És hogy ezek a lehetőségek korhatár nélkül, külsősöknek is látogathatóak-e? Az iskolák egyben lehetnének szabadidő központok is. Legalább ki kellene próbálni, hogy működhet-e!
Eltelt egy hét, és a tizenöt iskolából mindössze három jelzett vissza. Szomorú statisztika.

A kamaszok szeretnének egy olyan szórakozóhelyet, ami kifejezetten őnekik lett kitalálva. Nevezzük TiniDiszkónak. Ahol hétvégente egy-egy magyar sztár is felléphet. És itt jön újra képbe az én felvetésem. Ez a TiniDiszkó lehetne abban a kiszolgálóépületben, ami a fent említett sportpályához tartozik. Álmaimban már látom a Pólus Center és az Asia Center közötti prérin.

Igen, látogathatunk most is méregdrága konditermeket. De akarunk és jut rá?
Egy szabad sportközpont… Nem csak nekik! Nekünk is! :o)

 

Fel

Kezdő oldal