Fõtér

Gyermek születik nekünk

A megtett úton

Törő István verse

Karácsony a Lilában

ÖNKORMÁNYZATI JÁTSZMA

Mit kiván Újpalota?

----->>> ÚjpalotaInfó<<<-----

A Toronyhír Alapítvány ebben az esztendőben 7736.- Ft-ot kapott az adófizeték 1 %-ából, amit létfenntartására költött.
Köszönjük a támogatást, s várjuk a következő évben is azok támogatását, akik fontosnak tartják, hogy a kerületben létezzen egy független helyi újság, még ha online is.

Gyermek születik nekünk

Ézsaiás, vagy - ahogy sok magyar keresztény ismeri - Izajás próféta Kr. e. több mint 740 évvel vizsgálta, elemezte a közeli és a távoli jövendőt: Merre tart a világ, s benne az a nép, amelyből sarjadt? A kérdésre nemcsak önmagáért, hanem a tőle eligazító szót váró nép miatt is kereste a választ. Sok mindent mérlegelt, de megnyugvást végül is az istenkereső csöndességében fokozatosan és egyre élesebben megérlelődő természetfölötti ígéretben talált, amelyet - számtalan viszontagság ellenére mégis - ránk maradt könyvéből mi is megismerhetünk: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog, mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, erős Isten, örökkévaló Atya, békesség Fejedelme” (Ézs/Iz 9:1.5).
Izrael rég elporladt bölcsei hét évszázadon át ismételten próbálkoztak azzal, hogy a próféciában megígért fiút a népük körében időről-időre fellépő kiváló személyekkel azonosítsák, de mindig csalódniuk kellett. A Szabadító (Szótér, Megváltó) utáni sóvárgás Augustus császár uralkodása idején Palesztina határain kívül is egyetemessé vált, ami azért meglepő, mert akkoriban az így epekedő embermillióknak mind gazdasági, mind kulturális téren korábban soha nem tapasztalt virágzásban lehetett része. Már akkor is igaz volt - bár még meg sem fogalmazódott -, és elévülhetetlenül igaz is marad Szent Ágoston felismerése mindaddig, amíg e földön csak ember él: „Magadnak teremtettél minket, és ezért nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik benned, Istenem”.
E nyugtalanság és sóvárgás lecsöndesítője és betöltője aztán hirtelen, és nem az általános emberi elvárásnak megfelelően érkezett világunkba, a Szent Pál által később „az idők teljességének” nevezett, korszakváltó pillanatban. Előbb csak a társadalom peremére szorult gyermeki lelkületű pásztorok, vagy a már leírt öregeket képviselő agg Simeon és Anna, végül pedig a napkeletről érkező igazságkutató bölcsek találkoztak az ősi ígéret alapján közénk érkezett fiúval, és a szerény külsőségektől mit sem zavartatva ismerték fel benne a hit mélybe hatoló nézésével a Szabadítót. Simeon mindannyiuk életérzését fejezte ki, amikor e találkozás után ujjongva szólt: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat… békességgel, mert meglátták szemeim szabadításodat, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára”(Lukács 2:29k).
A Szabadító szerény megjelenése némelyeket mindmáig zavar. Nagy ügyhöz méltó, rangos megjelenést várnának a mindenség Urától. Az Isten útjai azonban - mint Izajás ezt könyve más helyén le is írja - nem a mi útaink. Az Atya Isten nem elkápráztatásunkra, hanem fölemelő szeretetének elfogadható módon való közlésére küldte el a fiút. Hadd szemléltessem ezt egy régi történettel!
Egyszer egy eldugott faluban letelepedett egy tekintélyes megjelenésű, de melegszívű, jó szándékú ember. Azért jött, mert segíteni akart a falubéli szegények és betegek nyomorúságán, meg akarta tanítani őket mindarra, ami a boldog és teljes élethez vezet. Az ott lakók azonban bizalmatlanok voltak a messziről jött emberbaráttal szemben, s ha szóba elegyedett velük, egyszerűen faképnél hagyták. Volt azonban a jövevénynek egy hároméves, aranyhajú, kékszemű és mindig derült, barátságos kisfia. A falucska minden gyereke összebarátkozott vele. Újdonsült barátai révén bejáratossá vált az udvarokba, házakba. Kicsinysége, közvetlensége a felnőttek szívét is hamarosan megnyerte. Szinte hiányolták, ha olykor hosszabb időre elmaradt valamelyik utcából, házból. Nem lehet tudni, hogy ki mondta először, de egyszer csak szárnyra kelt a megállapítás a fiúról: „Egészen az apja”.
Ettől kezdve rohamosan megváltozott a falu viselkedése a közéjük költözött ember iránt. Nemcsak meghallgatták nyugodt és bölcs szavait, hanem maguktól is gyakorta fölkeresték gondjaikkal, bajaikkal, segítségét, tanácsát kérve. Így vette kezdetét az elmaradt falu felvirágzása.
Sok év elteltével, a kezdeti idők ridegségére emlékezve azt mondta emberünknek valaki a faluból: „Ha a fiadat nem ismertük volna meg, sohasem tudtunk volna igazán befogadni téged”.
Megfigyeltem, hogy senki sincs, aki el tudna zárkózni egy rámosolygó kisgyermektől. Karácsonykor ezért érkezett hozzánk a régen várt fiú. Ez a csodálatos égi gyermek azonban nem játékszerül adatott nékünk. A régi prófécia egyébként is oly dolgokat tulajdonít a születendő fiúnak, amelyek egyetlen, pusztán földi eredetű gyermekre sem alkalmazhatók, csakis egyvalakire, Isten egyszülött fiára.
EGY GYERMEK SZÜLETIK NEKÜNK, FIÚ ADATIK NEKÜNK. Az uralom az ő vállán lesz…”- jön hozzánk a prófétai szó évezredek távolából. Ezen a karácsonyon figyelmünket teljesen felé fordítva, fogadjuk be életünk meghatározó részeként őt, aki értünk született, hozzánk érkezett. Reá gondolva énekeljük most az egyszer a szöveget is jól megfigyelve a Csendes éj egyes verseinek záró szavait, az alvó Szent Fiúról, aki a várt Krisztusként azért született e világra, hogy hittel vallhassa minden ember, mondhassa el Ön is: Krisztus megszabadít!

GYŐRI KORNÉL
baptista lelkipásztor

Fel

Kezdő oldal

A megtett úton

A keresztyén ember és gyülekezet múltját – amint a jelenét és jövőjét sem – minősítheti más, mint Isten kijelentése, az írott Ige.
A 2003. évre való visszatekintés zsinórmértéke is a Biblia, amely ezekkel a szavakkal késztet számvetésre minket: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, s amelyen próbára tett téged, hogy megtudja, mi van a szívedben..” Ez a, nem csak az egykori, de mindenkori Isten népének szóló beszéd olyan számvetésre késztet, amelyben nem egy nosztalgikus emlékezés marad csupán a múló idő egy kicsiny darabjáról, hanem amelyben benne van egy - az Isten előtt is vállalható – értelmes szolgálatról szóló vallomás is.
Isten az elmúlt évben is meg akarta tudni, hogy mi van a szívünkben. Vonatkozik ez a személyes, egyedi életek megannyi imádságban elmondott vallomására, de éppen így a közösség együttes szolgálatában megmutatott hasznos munkájára is, amellyel ugyan nem önmagát építette, de Isten dicsőségére, s felebarátja megsegítésére törekedett.
Gyülekezetünk, a Rákospalota-újvárosi Református Egyházközség az elmúlt évben emlékezett egy igen csak hosszú, megtett útra: megalakulása 75. évfordulójára (1928). Hitet tettünk amellett, hogy amiképpen őseink két templomot is fel tudtak építeni egy évtized alatt, azonképpen mi sem hagyjuk ezen hajlékokat odaveszni a múló időben, s minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ez az atyai örökség megőriztessék. A jubileumi évben számtalan rendezvénnyel tettük emlékezetessé ünnepünket, s ebben nagy segítségünkre volt a templomépítő lelkészről, Nagy Miklósról elnevezett alapítványunk.
A megtett úton azonban próbák is vártak ránk. Ezek közül a legnagyobb az volt, amikor a MÁV-telepi templomunk 27 méteres tornyáról, mind egy szálig lesöpörte a palafedést az orkánerejű szél, s nem is tudtuk, hogy a több milliós helyrehozatalt ki és miből fogja fedezni. Ekkor vált valósággá számunkra az Ige azon üzenete, amelyre nézve imádkoztunk is: vezetett téged az Úr! A saját megtakarított, de messze sem elég pénzünk mellé világi és egyházi közösségek is odatették a magukét, s az év eleji próbatételünk hálaadó ünneppé változott, amikor elkészült a templom új toronyfedése.
Sokáig fogunk emlékezni erre a csodára, s a többire is mind: gyógyulásokra, tisztulásokra, ünnepi díszbe öltöztetett találkozásokra. S talán a legnagyobb ajándék abban adatott mindannyiunknak, hogy a mögöttünk lévő – immár végleg múlttá vált – időben egy kicsivel többet tudtunk meg arról, hogy mi van a szívünkben. Abból, amit el kell majd hagynunk, s abból, amit továbbra is őriznünk kell a még előttünk lévő úton.
Budapest, 2003.december 16.

Kiss Domokos
református lelkész

Fel

Kezdő oldal

Törő István verse

Bethelemi ígéret

Fel

Kezdő oldal

Azok a régi karácsonyok...

Karácsony a Lilában

A gyerekgyár működött. Zakatolt, zúgott, sistergett, zizegett a hét minden munkanapján, egész nap, két műszakban, még szombaton is (mivel hogy a szabad szombatot csak később találták ki eleink...)

Volt külön szabályzata a műszak előtti sorakozóknak, a két kapun való bevonulásnak, a tanításvégi kivonulásoknak, külön szabályzata a lépcsőházhasználatnak (volt feljáró és lejáró lépcső!), volt helye minden osztálynak az udvaron, az aulában, a folyosókon, hogy el lehessen kerülni az összeütközést, a torlódást, a tömegszerencsétlenséget, a katasztrófát. Tanévenként legalább kétszer tűzriadópróbát tartottak: képes-e az ezerötszáz (ezerhatszáz, ezernyolcszáz, ezernyolcszázkilencvennégy...) gyerek és a száz tanár fegyelmezetten, tömeghisztéria és baleset nélkül elhagyni néhány perc alatt az épületet (képes volt!).
És miközben az éppen érvényben lévő tanterv és tanügyi előírások szerint dübörgött, kattogott, sziszegett a gyerekgyár, az ifjú tanerők egy része szakköröket és táborokat szervezett, mintha nem lett volna elegük a munkaidőn túl sem a Lilából. Például Erdős Anna és Szlatényi Magdolna tanárnők színjátszó kört alakítottak, Németh Ilona tanárnő bábcsoportot, Szabó György tanár úr rajzszakkört. Englert Judit tanárnő fazekaskorongon agyagedényeket gyártott a gyerekekkel, és Terray Barnabás tanár úr behozta otthonról a szövőszékét, és szőttek a népek az egyik úttörőszobában sokszor késő estig, és így tovább...
A színjátszó körben Lázár Ervin meséket adtak elő a gyerekek: csavargó külsejű alakok kóboroltak az aula, akarom mondani a négyszögletű kerek erdő szélén. Volt Mikkamakka és volt Dömdödöm, aki nem hitte el, hogy őt mindenki szereti... A két tanárnő pedig egyszer csak kitalálta, hogy a közeledő karácsonyra felkészülnek egy betlehemessel, egy régi népi játékkal. Mert hogy lesz karácsony a Lilában, olyan igazi, gyertyafényes, fenyőillatos, ajándékozós, valódi, mindenkinek, a gyerekgyár minden tagjának.
Nosza szereztek régi, népi játékos füzetet, jelmezeket, és kezdtek betanulni egy betlehemes játékot. Pásztorok hevertek az aula egyik lépcsőjén, és közelegtek a három királyok feléjük...
Hogy hogy nem, a dolognak híre ment a kerületben. Elindult a szóbeszéd: a Lilában fog jönni a Jézuska... Felhördült, feljajdult erre a főhatóság és a mindenható pártbizottság, miféle szörnyű renitenskedés készül itten e jámbor világvégi kerületben?! Elkezdődött a lebeszélősdi. Eleinte szépen, barátságosan. Először az igazgatónőt, aztán a párttitkárt, aztán a csapvezt próbálták lebeszélni. Aztán fülbesugdosós módszerrel fenyegetőztek is... De a megátalkodottak kötötték az ebet a karóhoz: ősi népi játék ez, a magyar kultúra értékes kincse, nem luciferkedés, nem ellezékieskedés (ettől féltek a legjobban!), nem törnek a lilások a népi demokratikus hatalom megdöntésére, de nem ám!
Eljött a Karácsony a Lilában. Óriási fenyőfát vettek a gyerekek Terray Barnabás tanár úrral, majd Szabó bácsi vezetésével felállították az aulában. A Karácsony előtti utolsó tanítási napon Baba néni, Vali néni irányításával a napközisek feldíszítették a fát. Ajándékok kerültek a fa alá a konyhán dolgozó Piroska néninek, Erzsike néninek, Jucika néninek, Margit néninek, meg a bentlakó pedellus-házaspárnak, Szabó néninek és Szabó bácsinak, akik mind-mind elviselték és még szerették is ezt a gyerekgyárat. Levonultak a népek tömött sorokban a lejáró lépcsőn, beálltak a helyükre csöndben mind az ezernyolcszázkilencvenkilencen, meg a tanerők is, csak a gyertyák égtek a karácsonyfán, fenyő- és gyertyaillat lengedezett a szemektől is csillogó sötétben... A színjátszókörös gyerekek pedig előadták azt, hogy hogyan is történt régen-régen, majd kétezer évvel ezelőtt az, amikor a Kisjézus megszületett...
Goda Márta nyolcadikos elmondta A. A. Milne versét, a János király karácsonyát, amely tudvalevően így kezdődik:

János király nem volt jó, s volt görbe dolga sok,
és néha senki sem szólt hozzá, így teltek a napok,
s aki látta nem köszönt, szótlan tovább haladt,
csak gőgős pillantása hullt Jánosra, s ő elpirult koronája alatt...

És a hétpróbás gazfickók, az anyaszomorítók és tanerőszaggatók, a visítósok, a harapósok, a visszafeleselősök, mind, mind az ezerkilencszázkilencvenkilencen ott álltak, volt, aki az orrát piszkálta, rugdosta a másikat vagy unatkozott, de volt olyan is, mint a világrossza Roland, aki tátott szájjal egyre közelebb lépegetett a gyertyafényes karácsonyfa felé...Hallgatták a verset, amely tudvalevően úgy fejeződik be, hogy János király megkapja azt a pirospöttyös labdát, amit annyira várt, amiért levelet írt Karácsony Apónak, és ami az udvaron játszó gyerekektől repült be, véletlenül, a szobájába.

És óh, Karácsony apó, háláját rebegi,
mert hoztál egy igazi, nagy piros gumilabdát neki...

-be-
(Az írás első ízben a Toronyhír 1996. december 21-i számában jelent meg)

Fel

Kezdő oldal

ÖNKORMÁNYZATI JÁTSZMA
(kommentár nélkül)

Vizér Klára
1158 Budapest
Őrjárat u. 4/C
Tel/fax: 416-5037

Hajdu László
Polgármester úr
Polgármesteri Hivatal
1153 Budapest
Bocskai u. 1-3. Budapest, 2003. december 2.

Tárgy: a Nyírpalota Társaság elemzése Újpalota lakosságának változásáról a KSH 1990-es és 2001-es népszámlálási adatainak tükrében

Tisztelt Polgármester Úr!

2003. november 25-én részt vettem a Nyírpalota Társaság sajtótájékoztatóján, ahol a Társaság tagjai beszámoltak munkájuk eredményéről, mely keretében összevetették a KSH népszámlálási - kerületünkre és főképpen Újpalotára vonatkozó – 1990-es és 2001-es adatait. Hallgatva elemzésüket és következtetéseiket, már ott felötlött bennem, hogy megkeresem Polgármester urat azzal a kéréssel, hogy a decemberi képviselő-testületi ülésen adjon lehetőséget a Nyírpalota Társaság képviselőinek, hogy a kábel televízió és a képviselő-testület nyilvánossága előtt 15-20 percben beszámolhassanak munkájuk eredményéről.

Természetesen a Társaság elemzése tájékoztató anyagként befűzhető az előterjesztéseket tartalmazó testületi ülésre készülő könyvbe is, illetve a Városházi Napló is megjelentetheti a Társaság elemzésének összefoglalóját. Remélem a közeljövőben a tájékoztatásnak e formáit a Társaság rendelkezésére bocsájtjuk. Ezen túl fontosnak tartanám, hogy a decemberi képviselő-testületi ülésen is lehetőséget adjunk a Nyírpalota Társaság képviselőinek, hogy megosszák a képviselő-testület tagjaival és a kerület nyilvánosságával eredményeiket, annal is inkább, mert ezzel az önként vállalt elemző munkával egyfelől példaértékű cselekedetet hajtottak végre, másrészt a testület és a Hivatal munkáját nagymértékben segítik. Polgármester úr tudja a legjobban, hogy egy hasonló elemző anyag elkészíttetése az adófizetőknek mennyi pénzébe került volna. A Nyírpalota Társaság példátlan, önként vállalt kezdeményezését úgy tudjuk a leginkább elismerni, véleményem szerint, ha a testület ülésén nyilvánosságot ajánlunk fel nekik.

Kérem Polgármester urat, mérlegelje javaslatomat és lehetőség szerint teremtse meg a lehetőségét annak, mint egyéb protokolláris esetekben is, hogy a Nyírpalota Társaság a 2003. december17-i képviselő-testületi ülésen szót kapjon.

Előre is köszönöm. Üdvözlettel,

Vizér Klára
képviselő

Budapest XV. kerületi Önkormányzat Képviselőjének Vizér Klára Asszonynak!

Tisztelt Képviselő Asszony!

Köszönettel megkaptam a „Nyírpalota Társaság" részérc a decemberi testületi ülésen felszólalási lehetőségre történő kérelmét.

Kérelmére az alábbi tájékoztatást adom:
Mint az Ön előtt is ismert, a hatályos SZMSZ nem ad lehetőséget arra, hogy az Ön által kért 15-20 percben a társaság beszámoljon munkájáról.

- A napirend előtti felszólalásra csak állampolgárnak és három percben van lehetősége. Más módon nem tudom elképzelni a társaság munkájának bemutatását a jelen feltételek alapján. (Az állampolgár napirend előtti felszólalásához is a képviselő-testület hozzá járulása szükséges.)

- Tájékoztatom továbbá, hogy a Nyírpalota Társaság meg sem keresett ilyen irányú kérelmével, tehát nincs tudomásom arról, hogy egyáltalán kívánnának szólni a képviselő-testület ülésén. Leveléből az derül ki, hogy nem is a Nyírpalota Társaság szeretne szólni, hanem Ön szeretné, ha szólalnának.

- Kérésének ezt a módját nem tudom támogatni, hisz ezzel a lehetőséggel olyan gyakorlatot kívánnak megvalósítani, amely az önkormányzás helyi szabályozott kereteit meghaladja.

- A nyilvánosság, az Ön által javasolt módon megoldható, ha a Városházi Napló és a KTV műsorpolitikájába és idejébe beilleszthető. Ez esetben sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a kerületben számos civil szervezet önálló kezdeményezését kell megosztani a lakossággal valamilyen módon és formában.

Mindazonáltal nagyon hasznosnak tartom, hogy a civil szervezetek önként végeznek ilyen elemzéseket, és azt gondolom, hogy ezek az elemzések hasznosíthatók lesznek. Éppen ezért gondoskodtam róla, hogy a képviselőtestület valamennyi tagja és a kerületben működő pártok vezetői is megkapják ezt az aláírás nélkül érkezett elemzést.
Tájékoztatom továbbá, hogy a kerületben működő civil szervezeteknek rendszeresen tartunk civil fórumot, ahol kezdeményezéseiket, javaslataikat ismertethetik, hogy az önkormányzattal történő együttműködés minél hatékonyabb és eredményesebb legyen.

Egyetértek Önnel abban, hogy elismerésre méltó a civil szervezetek munkája, és munkájukat továbbra is a rendelkezésünkre álló eszközökkel segíteni fogjuk.

Budapest, 2003. december 12.

Hajdu László polgármester

A témáról a sajtóban megjelent cikkek:

A témához kapcsolódó cikkek:

• Újpalotai dilemmák (1)
• Újpalotai dilemmák (2)
• Mikor hír a hír?
• Merre tart a városrész a legfrissebb társadalomstatisztikai adatok tükrében?
• A miliő ugyanúgy gyilkolhat, mint egy balta

Fel

Kezdő oldal

Mit kiván Újpalota?

• Igazi főteret!

• Többfunkciós közkönyvtárat!

• Templomot!

Mennyit ér Újpalota?

A Nyírpalota Társaság néhány tagja ezeket tartaná a legfontosabbnak és a legsürgetőbbnek ahhoz, hogy kezdjük végre magunkat egy város-szerű városban érezni. Vannak, akik szerint a templom nem olyan fontos. Szerintünk ennél a három pontnál kezdődik a város.

A Főtér esztétikus, vonzó központi tér, kellemes és otthonos hangulatot árasztó hely legyen, ahol öröm átmenni reggel és este, megállni beszélgetni, sétálgatni, üldögélni... A Közkönyvtár nemcsak sokunk olvasás-igényét elégíti ki, hanem kulturális központ lehetne, ahol a nyitvatartás folyamán mindig lehet böngészni valót találni, átfutni a napilapokat, meginni egy kávét vagy üdítőt, videót vagy DVD-t megtekinteni, kölcsönözni, internetezni... A Templom azoknak kell, akiknek fontos, hogy szép, harmonikus helyen szólhassanak hitük szerint Istenhez. Ők azok - higgyük el! -, akik a legkevesebbet ártanak szomszédaiknak, mindannyiunknak, akik nem rongálnak, nem durváskodnak, nem szemetelnek...

Mit kíván még Újpalota?
Ki és mivel szeretné folytatni a listát?

Fel

Kezdő oldal