Pestújhelyi Napok 2003

Szeszélyes tárgyak – május 23 – június 24.

KISPÁRIZS – május 24. szombat 18 óra

SÉTABUSZOZÁS – május 25. vasárnap 18 óra

Mindennapi egészségünk

Edit konyhája

 

A XV. kerületi civil szervezetek listája

Pestújhelyi Napok 2003

 

11. alkalommal került megrendezésre Pestújhelyen ez a rendezvénysorozat. 1993-ban talán kísérletként kezdődött a szervezés, de az utána következő évek optimizmusa és hite igazolta, hogy szükség van arra, hogy a kultúra koncentráltan, széleskörűen és igényesen jelenjen meg ebben a városrészben is.
A programok tervezésénél alapvető cél volt, hogy jellemzőek legyenek a pestújhelyi kötődések, a fellépő művészek, meghívott jeles és kevésbé ismert személyiségek helyiek, vagy kerületiek legyenek. Voltak olyan rendezvények, ahol a civil kezdeményezés a jellemző, az itt élő lakosság érdeklődésére, tevékeny részvételére is számítottak a Közösségi Ház munkatársai.
Az évek során sikerült egészen széles sávban „sokrésztvevőssé” tenni a Pestújhelyi Napokat, hiszen a programsorozat helyszíneiben és a lebonyolításban is minden eddiginél többen vettek részt.

A kereken 30 programból csak ízelítőül lehet kiválasztani néhány érdekességet a több mint egy hetes Napokból:

Dog-dancing
Magyarországon először került bemutatásra ez a sportág: kutyás ügyességi bemutató zenére.
Különlegesnek tényleg különleges verseny egy ilyen dog-dancing, érdekes egyvelege az idomításnak, a cirkuszi látványelemeknek és a zenei hatásoknak. Olyan, mint egy jégtánc-verseny jég nélkül, kutyával vagy kutyákkal - kategóriának megfelelően. Mint a képen!
A legöregebb induló egy német juhász volt.

A XV. kerület hivatásos képzőművészeinek kiállítása a Rákospalotai Múzeum kertjében.

A kiállítás azért volt érdekes, mert időtartama csak egy napos!
A Pestújhelyi úti múzeum hangulatos kertjében szabadtéri kiállításon minden évben más és más műveket mutatnak be a művészek. A kiállítás megnyitója és megtekintése után kertvendéglővé alakult a múzeum udvara, szabad tűzön főtt bogrács-gulyás volt a menü.
Az árnyas fák között különleges látványt nyújtottak a festmények és szobrok.

Családi egészségnap

A program tökéletesen bizonyította, hogy az embereket nagyon de nagyon foglalkoztatja az egészségük. Az ÁNTSZ Fővárosi és XV. kerületi intézete különböző szűrővizsgálatokat, tanácsadásokat adott, kiállító tablókon mutatta be az egészséges életmódot, önvizsgálati módszereket ismertetett, de volt étel és italkóstolás, vérnyomásmérés, vetélkedők, valamint színpadi szórakoztató műsorok is.
Olyan sokan voltak a programon, hogy 10 órakor már csak a szomszéd utcákban lehetett autóval parkolni.

A szűrővizsgálatokra bizony sorba kellett állni.
/fittségi, vérnyomás-, vércukor-, koleszterinmérés-, csontsűrűség-, érszűkület-mérés /

Hol sírjaink

Pestújhely temetője már réges-régen megszűnt (valahol Újpalota közepén lehetett), de a Rákospalotai temetőben több nevezetes síremléket lehet megtekinteni. Pestújhely alapító atyáinak, Rákospalota közjogi méltóságainak sírjait Ádám Ferenc muzeológus mutatta be és ismertette kerületi vonatkozásait. A Pestújhelyi Napok programsorozatában a temetői séta szép és kegyelet-teljes órát jelentett a résztvevőknek. Tisztelet az elődöknek!

A Pestújhelyi Napok sikeres 11 éve csak folyamatos és állhatatos szervezőmunkával volt elérhető. Érdekessége ennek a 11 évnek még az is, hogy a Pestújhelyi Közösségi Ház munkatársai a kezdetektől, azaz 11 éve szinte ugyanazok. Ők azok, akik elég optimisták és kitartóak voltak eddig, és kívánjuk, legyenek továbbra is azok…
Név szerint is említsük meg Őket:

Pintér Zsuzsánna, Nagy Edit, Lövei Olga, Gáspár Györgyné, Felker Lászlóné, Szőke Zoltán, Hucker Csilla, Batonai Andrásné, Földi Gábor.

Írta és a képeket készítette (Kispárizshoz is, Sétabuszozáshoz is): Szunyogh László

 

Fel

Kezdő oldal

 

Megkísérlem elmesélni élményeimet a Pestújhelyi Napok azon programjairól, amelyeknek valamilyen formában magam is részese voltam. Amolyan napló szerű beszámoló, kizárólag a saját szemszögemből.

Szeszélyes tárgyak – május 23 – június 24.

Pénteken, este hat órakor nyílt a kiállítás, mely egyben a Pestújhelyi Napok programsorozat megnyitója is volt. Sajnálatos módon aznap este már képtelen voltam végigélvezni az ünnepélyes beszédet és a tömeget. Csak arra vágytam, hogy végre leülhessek kicsit pihenni. Így tehát a megtekintésére csak másnap, a divatbemutató után került sor.

Az első tárgy ami nagyon akarta, hogy észrevegyem, egy gyönyörű porcelán, fali kávédaráló. Egyszerűen megfogott a szépségével. Valaha egy uszály konyhájában állott, most Nagy Edit tulajdona. Mikor azt olvastam, hogy szeretné, ha egy pestújhelyi konyhában díszelegne, kajánul elmosolyodtam, hogy majd az enyémben jó helye lesz… De Edit nyilván nem erre gondolt!
Több apró tárgynak a csoportja marcangolni kezdte a torkomat. Majdnem elbőgtem magam. Első ránézésre az ember talán azt gondolja: ezek meg mit keresnek itt? Nem is régiek, nem is különlegesek! És akkor az ember kicsit mögénéz. Elolvassa a mellékelt írást. Dr. Edelényi Krisztina kislánya, Zsófia csak tíz hónapot élt. Az ő játékai azok. Emlékek. Most már nem csak Krisztináé.
Bámulatos, hogy egy-egy jelentéktelennek tűnő tárgy mögött micsoda történelem rejlik. Íme egy kis, kopott agyagmadonna. Valamikor bizonyára tucatszámra gyártották. Ez egykor egy szobakonyha titokzatos világának volt része, ahol szentképek és kézimunkák vették körül. Mindig csendben kellett lenni, de lehetett nézelődni és kérdezősködni. A Madonnával együtt ez a különleges hangulat is Mészáros Emőkéhez költözött.
Báder György, a Pátria Egyesület elnöke le sem tagadhatná, hogy sörivó. Egész gyűjteménye van ibrikekből, kriglikből. A sörfesztiváli korsó-sorozatok büszke tulajdonosa.
Szentirmai Józsi bácsiról még nekem is vannak halvány emlékfoszlányaim. Pedig én talán még óvodás voltam, mikor meghalt. Az ő orvosi táskája is megtalálható itt néhány fényképpel és egy visszaemlékezéssel.
Első kiscipők abból az időből, amikor a cipő önmagában is kincs volt. Különleges tárolást igénylő népviselet, régi konyhai eszközök, kézimunkák, műszaki csodák a 70-es évekből, személyes ajándékok, családi hagyatékok, emlékek. Képtelenség mindent elsorolni. El kell menni, meg kell nézni. Érdemes. Jó érzés egy kicsit megismerni – kedves tárgyaikon keresztül – azokat a szomszédainkat, akikkel eddig épp csak köszönő viszonyban voltunk.

Fel

Kezdő oldal

 

 

 

KISPÁRIZS – május 24. szombat 18 óra

 

Az esemény előtt nem egészen egy héttel kaptam a telefont Pintér Zsuzsától, a Pestújhelyi Közösségi Ház igazgatónőjétől, hogy nincs-e kedvem véletlenül „kifutni”? Pontosabban modellként szerepelni azon a divatbemutatón, amelyen a vöröskereszt turkálóiból összeállított kreációké a főszerep.
Hát hogy a fenébe ne? – mondtam én.
Egyrészt, mert vágyom rá, hogy jobban részt vegyek a közösségi életben, vágyom rá, hogy jobban megismerjem a helyieket, másrészt azért, mert egy jóadag magamutogatás szorult belém, amit a hétköznapjaimon nem áll módomban kiélni.
A hat vállalkozókedvű manöken három megpróbáltatással kellett, hogy szembenézzen.

Az első: A Ruhapróba – szerda 16 óra
Bevallom, soha nem volt türelmem dobozból turizni, bár tudom, hogy kincsekre lehet lelni. Most annyi segítségünk volt ugyan, hogy a szervezők vállfára és fogasra pakoltak. De mégis… Mi, elkényeztetett, divatbutikok egyen cuccain felnőtt lánysereglet, már akkor elhúztuk a szánkat, amikor tekintetünk a szín-, anyag-, fazon- és méretkavalkádra tévedt. Borzalmas! Ez volt az első benyomás. Kínos! Ez volt a második, amikor a végeredményre gondoltunk. Aztán mégiscsak hozzáláttunk a kutakodásnak. Ha muszáj, hát muszáj. Végül is már elvállaltuk.
Szóval lassanként kezdett összeállni egy-egy öltözet. Elég lassan. Annyit próbálgattam és válogattam, hogy már azt hittem, mindenkinek van tíz váltás ruhája. Kivéve persze engem, akinek csak hat van. Mindenesetre az idő csak múlott, és a tizenöt hónapos kisfiam körülöttünk nyugtalankodott. Ez már önmagában is feszültté tett. Aggasztott az is, hogy nem tudtam, hogy ez a mai próba meddig fog tartani. Sehogy sem láttam a végét. És persze minduntalan az is a fejemben járt, hogy hamarosan hazatér a férjem hullafáradtan a munkahelyéről, és megint nem mosogattam el, és még mindig nem sikerült kivasalnom azt a jó néhány inget és pólót, amit nagymamám régi varrógépén tartok kifejezetten azzal a célzattal, hogy szúrja a szememet.
Szóval mire nővérem betoppant, hogy átvegye tőlem a gyermekem felügyeletét, én már minden türelmemet elveszítettem. Fogtam csapot-papot és hazavitettem vele magam.

A második: A koreográfia – péntek 14 óra
Ez a nap volt hivatott arra, hogy eldöntsük, melyik számhoz melyik ruhát viseljük majd… és hogyan. A próba elég nehezen indult. A késéseken túl leginkább azért, mert továbbra is kétségbeesetten próbáltunk újabb és újabb öltözeteket találni magunknak. Én emiatt szándékosan korábban is érkeztem, hogy a válogatásban senki és semmi se zavarhasson meg. További két váltás ruha lett az eredmény. Aztán kiderült, hogy hiába „dolgoztam” ilyen remekül, az egyik lánynak még egyetlen darabja sincs, a másiknak meg csak három garnitúra. Kínálgatni kezdtem tehát fáradalmas munkám gyümölcseit. Na persze csak a számomra kevésbé kedveseket. Egy elkelt, a másik hármat lassanként fájó szívvel visszadobtam a közösbe.
Ezek után megkezdődött az igazi munka. Legalábbis annak indult. Én inkább káosznak nevezném. Egészen határozott elképzelései voltak ugyanis a koreográfiát illetően az igazgatónőnek, az énekesnőnek és a koreográfusnak is. Mindegyiknek más és más. Na jó, hát egy kicsit sarkítok, de körülbelül így érezték azok, akiket a színpadon terelgettek. Kukely Júlia, az Operaház magánénekese. Világéletében profik vették körül. Ehhez volt szokva és tőlünk is profizmust várt el a legapróbb mozdulatokban is. Dehát képtelenség. A szereplők ugyanis öt középiskolás lány (közülük négy a rajzszakkörből), és egy fiatalasszony, akinek voltak nagyra törő álmai, és dolgozott is profikkal, de azóta évek teltek el a semmiben.
Bosszantott ez a helyzet. Az amatőrök is bármire képesek tudnak lenni, és tényleg remek lányok gyűltek össze, de sokat igazán nem várhatunk tőlük két próbanappal. Igazi koncepció nem volt. Egyszer elpróbáltuk énekkel, zenével, aztán a továbbiakban már csak zene nélkül. Ez már önmagában is nonszensz, de ha még azt is hozzávesszük, hogy átöltözések és ruhák nélkül… Aki valaha volt már valamilyen formában színpadon, annak értenie kell, hogy mit akarok mondani. Borzasztó volt. …és iszonyatosan lassan haladtunk. (Ha lehet azt egyáltalán haladásnak nevezni) Az idő múlásával tényleg idegessé és zsörtölődővé váltam. Folyamatosan járt az agyam. Hol azon, hogy hogy kellene inkább csinálni ezt az egészet, hol azon, hogy a fiam, akit a kevésbé lelkes nagyszüleire bíztam, vajon hogyan viseli a távollétemet. Vajon mennyire figyelnek a kincsemre, honnan fog leesni, mire mászik fel, hány kutya harapja meg, kap-e enni és inni, és persze, hogy meddig bírják még egymást a nagyszülők és Ő?
Kínomban hol morogtam, hol bohóckodtam és táncoltam. Ez a fiataloknak rendkívül tetszett, de a másik korosztály képviselőjének rokonszenvét nyilván nem váltotta ki.
Eljött az este hat óra. Az emeleti kiállításon Zsuzsának meg kellett jelennie. Mi, a modellek pedig lent maradtunk, hogy az utolsó számhoz, a fináléhoz hozzákezdjünk.
Kiválasztottuk a zenét, körülbelül megbeszéltük és lepróbáltuk és ágyő. Mehettünk Isten hírével… és hullafáradtan. Meg akartam nézni a kiállítást, de nem volt már hozzá türelmem, kedvem, erőm, időm. Szaladtam hát a fiamért, akit időközben a nagyszülők lepasszoltak a nővéremnek.
Otthon fürdetés és altatás után még kiválasztottam a ruhadarabok kiegészítőit, az ékszereket.

A harmadik: A bemutató – szombat 14 óra
Már reggel, miután megreggeliztettem a családom, kezelésbe vettem a hajamat. Két fonatot készítettem, majd varkocsaimat alaposan behajlakkoztam, nehogy a sok öltözködésben szétugorjanak. Az előadás ugyan csak este hatkor kezdődött, de előtte még feltétlen tartanunk kellett egy főpróbát. Délután kettőkor tehát elkezdtünk gyülekezni. Mindenki azt szerette volna, hogy a végén minden flottul menjen. Én az utolsó pillanatban az egyik váltás ruhámat, amit jelentéktelennek ítéltem, önkényesen és ellentmondást nem tűrően lecseréltem egy másikra, mert úgy gondoltam, hogy a „kurvás” szerkóm sokkal kifejezőbb.
Ma ismét zene nélkül próbáltunk, teljes határozatlanságban. Mindannyian egyedül arra emlékeztünk, hogy kinek melyik sarokból kell színpadra lépnie. Ebből adódóan már a főpróbán is sikerült néhány változtatást eszközölnünk, lévén, hogy nem emlékeztünk az eredeti elképzelésre, sőt a dalra sem, amire mozognunk kellett volna. Úgy emlékszem, hogy itt már eléggé magunkra voltunk utalva. Nyilván az irodában is bolondok háza volt.
Körülbelül fél ötkor végleg abbahagytuk a próbát. Megkezdődött kinek-kinek a pihenés, illetve a szépítkezés ideje. Jómagam már éppen meghalni készültem, mert a választott lábbelijeim mind egy számmal kisebbek voltak a kelleténél. Felharisnyáztam magam, hogy az amúgy is vastag, szöttyedt combom legalább feszesnek tűnjön. Felkapcsoltuk az összes reflektort, a tükröt a színpad közepére állítottuk és ott sminkeltük magunkat. Már mindenki az első váltás megmutatni való ruhájában díszelgett, annyi könnyítéssel, hogy én például a kreációhoz tartozó sálat és ridikült inkább levettem erre az időre.
Megkezdődött a bemutató. Elfelejtettük megbeszélni az apró részleteket. Így történhetett meg az is, hogy időnként elfelejtettük elhúzni a bársonyfüggönyt.
Elindult az első szám, bevonultunk és megállt mindenki a helyén. Ebben a pillanatban szürke köd telepedett mindannyiunk agyára. Elképzelésünk sem volt, hogy most minek kell történnie. Mivel én voltam a rangidős, az összes lány kétségbeeset tekintetét rám szegezte és tőlem várta a megoldást. Passz. Kezdett kínos lenni a helyzet, hát fogtam magam és elindultam a kifutón. Egy másik lány pedig leváltott. Akkor jött a felismerés az énekesnő személyében. Hát igen, róla megfeledkeztem. Alig fértek el egymás mellett a keskeny kifutón. Jött az ének, és mi elkezdtünk flangálni a színpadon, végre a megbeszéltek szerint. Én már leírtam magamban az egészet. Őszintén szólva ebből a számból többre nem is emlékszem. Elveszítettem a lelkesedésemet egy pillanat alatt, csak túl akartam lenni már ezen a katasztrófán. Kukely Juli pedig nem volt boldog, hogy belerondítottunk az előadásába. Teljesen meg tudom érteni!
Átöltözés. Te jó ég! Csak most vettem észre, hogy a nyaksálakat és a bőrridikült elfelejtettem felvenni az előző számhoz. Pedig ezekkel a kiegészítőkkel lett volna igazán ütős az alternatív szerelésem.
Közben Parti Nagy Lajos író felolvasta Kispárizs című novelláját. Szívesen elmondanám milyen volt, de a bársonyfüggönytől és az izgatott öltözködéstől semmit sem érzékeltem belőle.
Jött a második szám. Na ez jó volt! De komolyan! Nyári pillanatkép. Két lány ül a padon, két lány heverészik a parton, egy lány a stég szélén lógatja a lábát a vízbe, egy meg áll… a sarkon. Hát ez voltam én! Kukely Juli énekelt és rajta kívül az állóképben én voltam az egyetlen mozgó alak. Fekete miniruhát viseltem, lábamon vörös tűsarkú körömcipő, nyakamban tűzpiros lukacsos sál. Ez utóbbit lágyan lengettem. Találtam még a nagy-közösben egy piros bugyit is, ezt a harisnya fölé húztam, hogy ha esetleg kivillanna, az külön poén. Nem volt lehetősége kivillanni. A zene alatt minden lány kétszer vonult a kifutóra. Ez a szám az enyém lett. Magamévá tettem. Amikor először a kifutó végére értem, látványosan megigazgattam miniruhámat, mintha felcsúszott volna. Hozzá megfelelő grimaszt vágtam. Második alkalommal pedig fordulás után a fenekemre csaptam. Ez nem tudom, hogy kellőképpen lejött-e a közönségnek. A színpadkép ugyanúgy záródott, mint ahogy kezdődött. Bársonyfüggöny bezár.
Gyors átöltözés, közben Pintér Zsuzsa köszönti az összeseregletteket. Nekem úgy tűnt, hogy a nézők nagy részét családtagok teszik ki. Nincs teltház. Nem csoda, hisz a beugró nem a túrkálók vendégeinek pénztárcájához volt szabva. Következik az estélyi ruhás felvonulás.
Egy fekete-arany kompozíciót viseltem. Az előzetes instrukció szerint a többi lánnyal együtt pörögtem-forogtam. Amikor épp nem, akkor állati szerencsétlennek érzetem magamat, meg az egész tötymörgést. Bízom benne, hogy ez kívülről nem volt észlelhető, bár azt is kétlem, hogy valaki is megértette a közölni kívánt mondanivalót.
A következő átöltözés alatt Enikő, aki nem vett részt az estélyis vonulásban, előadta a maga kis kofferes, nyakkendős magánszámát.
És jött a finálé. Fehér overallomban egy latinos csengésű dallamra kellett berobbannom a színpadra. Bevallom, a próbák alatt sikerült már jobban is. Itt a szokásos kivonuláson túl még egy kis csörgés volt a feladatunk. A végén kimentünk egyszerre mind a kifutó melletti dobogóra, ott megálltunk és egyenként hagytuk magunk mögött a színpadot. Igazság szerint azt hiszem itt lett volna a helye és ideje, hogy bemutassák a résztvevőket. Ez azonban elmaradt. Lassan mind eltűntünk a függöny mögött. A lányok viszont olyan izgatottak voltak, hogy újra ki akartak menni. Ez már végképp nem volt megbeszélve, tehát improvizáltunk. Kimentünk mindannyian, és a színpadon megálltunk egy sorban. Ekkor Pintér Zsuzsa bemutatott bennünket: Dénes Diána, Ipsics Judit, Kocsi Sarolta, Sógor Enikő, Szabó Bori, Szép Andrea.
Hát ennek is vége lett. A végső átvedlés az utcai öltözékünkbe már sokkal nyugisabban történt. De jaj! Hát csak most veszem észre, hogy a második szám piros bugyija rajtam maradt. Te jó ég! Ez nyilván átsejlett a fehér overall alól. Na most már mindegy. Túl vagyunk rajta.
Lent a nézőtéren megkezdődött a turkálás a megmaradt göncökből. A darabok ára csekély volt. Magam is vettem egy múlt század közepi „szoknyás” fürdőrucit háromszáz forintért. És ajándékba, vagy inkább fizetségként megkaptam azt az estélyi ruhát, amit viseltem.
Valószínűleg az üzlet jobban is mehetett volna. Ha a belépődíj ezer forint helyett mondjuk csak a fele, talán háromszor ennyien is eljöttek volna, ezáltal a levetett ruhák értékesítéséből is több folyik be a Vöröskereszt kasszájába.
Mindezt leszámítva, bízom benne, hogy lesz jövőre is, és jövőre már egy igazi profi bemutatót láthatnak az érdeklődők, kicsit kevesebbért.

Fel

Kezdő oldal

 

 

 

 

SÉTABUSZOZÁS – május 25. vasárnap 18 óra

 

Szűcs István háza

Jelentkezni két nappal hamarabb kellett volna, de mindig csak halogattam. Végül előző este fél tízkor telefonon elértem Pintér Zsuzsát, aki az egész gárdájával együtt még mindig a Közösségi Házban volt. Szerencsémre még nem telt meg a járat. Felfértem rá egész családommal.
A nyitott sétabuszozás Pestújhely utcáin már önmagában is egy kaland. Nem egy szokványos látvány. Amerre csak mentünk, mindenhol jól megnézték a jelenséget. Volt, ahol a gyerekek integetve szaladtak utánunk, mellettünk. Az külön tetszett, hogy úton-útfélen hangos és boldog üdvözlések közepette megjelent hol ennek, hol annak az ismerőse. Valahogy jó érzéssel töltött el.
A városnézést Ádám Ferenc, a Rákospalotai Múzeum egykori igazgatója vezette. A közönség olyan emberekből állt, akik mind Pestújhely történelmének részei, résztvevői, legalábbis felmenőik révén. Így mindannyian – mint jómagam is – már sok mindent hallottunk korábban szüleinktől.
Nem gondoltam volna például, hogy az az apró kis házikó a Szűcs István utca elején, Pestújhely első elemi iskolájának épülete. Vajon hány ilyen, külsőleg jellegtelennek tűnő épület van még, aminek ilyen érdekes a múltja? Később egyébként – mint megtudtuk – a község egész kis iskolavárossá fejlődött. Kizárólag helyi diákokkal nem tudták volna megtölteni az intézményeket.

 

 

 

 

 

 

 

A jelenlevők megtudhatták például, hogy a községnek két mozija is volt. Az egyik, az úgynevezett „mezítlábas”, a szegényebbeknek. Ez az épület a mai OTP-épület helyén állt. A másik az elegánsabb közönség számára, mely színházként és kertmoziként is szolgált, étteremmel. Ez volt a Széchenyi Színház, később Széchenyi Mozi. Az anekdota szerint egyik előadás közepén belépett két ÁVÓ-s géppisztollyal. Kizavartak mindenkit és közölték, hogy a mozi mostantól már az államé.
A vallási felekezetek a következőképpen alakultak: A legnépesebb közösség a katolikus volt, a második a református, harmadik a zsidó, és a negyedik az evangélikus. Ennek ellenére az az érdekes, hogy csak a zsidóságnak nem épült temploma. Ők imaházat tartottak fenn. Az nem tudtuk meg, hogy hol volt ez az imaház.
Az egykori községháza akkor semmisült meg, amikor egy tűzoltó művészetre adta a fejét. Egészen pontosan az történt, hogy egyik kertbe lezuhant egy bomba, ami nem robbant fel. Az volt az utasítás, hogy vigyék a temetőbe és ott semmisítsék meg. Hogy, hogy nem, a bomba visszakerült a községházára, és ott az a bizonyos tűzoltó azzal a gondolattal, hogy majd emlékművet farag belőle, kalapáccsal kopácsolni kezdte. A visszaemlékezések szerint többen (jegyző és katona) is figyelmeztették a tűzoltót, hogy hagyja abba, de ő nem hallgatott senkire. A hivatalban élelmiszerjegy osztás volt. Hosszú sor kígyózott az épület előtt, mikor megtörtént a baj. A helyszínen azonnal nyolc halottat számoltak meg, de nem ez volt a valós szám. Képtelenség volt nem hogy azonosítani az elhunytakat, de megszámolni is. Darabjaikat tömegsírba temették. Az egykori épület helyén kopjafa emlékeztet a történtekre.

Ipartestületi Ház

Ekkor sérült meg a szemközti Ipartestületi Ház oly mértékben, hogy azóta sem lehetett rendbehozni, megerősíteni. Itt például remek színházterem volt. A helyi diákok előadásokat tartottak itt.
Az évszámok – röstellem, de – egyik fülemen be, a másikon ki.
A kórház területének megemlítését hagytam utoljára. Megdöbbentő látvány tárult elém. Kicsit azért is rossz volt betérni, mert néhány hónappal ezelőtt volt egy nagyon nyomasztó álmom, ami itt játszódott. Azóta akárhányszor elsétálok mellette, mindig végigfut a hátamon a hideg. Most is a szememmel folyamatosan azt az épületet, sarkot, zugot kerestem, amit álmomban láttam. Meg is találtam, akárhova is néztem. Én azelőtt soha nem voltam bent ilyen mélyen. Borzasztó a lepusztultság. Ma már lassan ott tartunk, hogy lebonthatjuk ezeket a gyönyörű épületeket, sőt, az újabbakat is. Sajnos ez az állapot kívülről is látható, sejthető. Amire viszont nem számítottam, hogy a legelhagyatottabb részeken autóroncsok vannak. Nem egy, és nem kettő. És nem tíz éve rothadó ruszki járgányok (bár azt is láttam). Szomorú! A rossz gazda talán még mindig jobb, mint a gazdátlanság.
Szóval, visszatérve az utazásra: tetszett. Bizonyos esetekben talán részletesebb információt igényeltem volna. Sajnáltam, hogy kizárólag a hőskorról hallhattunk. A jelen és a nem túl régmúlt kimaradt az előadásból. Érdekelt volna, hogy egy-egy épületnek mi lett a későbbi a sorsa. Vagy kik élnek benne most. Sőt, megkockáztatom, néhány esetben az újabb épületek története is érdekes lehet.
A buszozás végeztével már sötétedett. A Közösségi Ház dolgozói tábortűzhöz készülődtek. Folytatásképp szalonnasütés és énektanulás volt betervezve. Babám a párom vállán már egy ideje jóízűen aludt. Szerettem volna maradni, de hát kisgyermekes anyuka vagyok. Ha én ezt esetleg valami módon elfelejteném, a férjem figyelmeztet rá. Így történt ez most is. Tehát elszalasztottuk a lehetőséget, hogy jobban megismerhessük a helyiekkel egymást, de megbeszéltük, hogy jövőre majd végig maradunk.

 

Fel

Kezdő oldal

 

Mottó: ”A bölcs embernek fel kell ismernie, hogy legdrágább kincse az egészsége”
Hippokratész

Mindennapi egészségünk

Napjaink emberének stresszes, agyonhajszolt életmódja a test, a szellem és a lélek harmóniájának a felborulását eredményezte, ami a testi és lelki betegségek soha nem ismert formáinak a megjelenéséhez vezetett.
A holisztikus emberszemlélet biztosíthatja a testi, lelki harmónia megteremtése által a betegség-megelőzést.
Itt a nyár, a várva várt jó idő, a nyaralás, a pihenés, kikapcsolódás ideje, ami jó alkalom arra, hogy a családok egymásra, és az egyes egyének önmagukra figyeljenek, s ha nem többet, de egy rövidke lépést tegyenek az egészségmegőrzés göröngyös útján. Ehhez próbálok néhány ötlettel szolgálni.
A nyári napokon a hőmérséklet emelkedése az emberi testben fokozza a vízveszteséget, ami nélkülözhetetlenné teszi a folyadékpótlást. A felnőtt ember szervezetének kétharmada víz, és a leadott vizet ivással kell pótolni. Az elfogyasztott víz a szervezetben szállító, tároló, hűtő és tisztító szerepet tölt be. Pótlására a legjobb a tiszta ivóvíz, ami mentes minden szennyeződéstől.
A napi ajánlott folyadék mennyisége 2,5 – 3 liter.
A tiszta vizet keverhetjük frissen kipréselt zöldséglevekkel, gyümölcslevekkel, melyek előnye, hogy bázisos anyagokat tartalmaznak, s ezáltal közreműködnek abban, hogy a szervezetből a salakanyagok távozzanak. A frissen préselt zöldség-lé helyett használhatunk bioboltokban már kapható tejsavas zöldségleveket. Jó hatásúak a minél hígabbra készített gyógyteák.
A napfény UV sugárzásának erőssége 11 és 15 óra között a legerősebb, ekkor a legfontosabb a bőr minél tökéletesebb védelme.
Kerüljük a napozást 11 és 15 óra között!
A napozás megkezdése előtt a gyógyszert szedők tájékozódjanak az általuk szedett gyógyszerek, kozmetikumok fényérzékenységet okozó hatásáról, hisz egy napfény hatására kialakuló allergiás bőrreakció tönkre teheti a nyári pihenést. Fontos a bőrtípusnak megfelelő minél nagyobb védőfaktorú napozó kozmetikumok használata.
Étkezési szokásainkon jobb odafigyeléssel próbáljunk változtatni. Ha rövid időre is sikerül, akkor is javítja állapotunkat. Itt a zöldség-gyümölcs szezon, fogyasszunk sok idényterméket, odafigyelve származási helyére. A nyersen fogyasztható termékeket fogyasztás előtt tiszta folyóvízben jól mossuk meg, ezáltal fertőző betegségeket előzhetünk meg. A mi tájainkon termett gyümölcs, zöldség fogyasztása pótolja igazán vitamin-, és ásványanyag-hiányunkat. Nyári étrendünket hűtő hatású, könnyen emészthető ételekből állítsuk össze!
Fontos a táplálkozásban a változatosság és a mérsékletesség.
A testmozgásnak kedvez ez az időszak. A szív és keringési rendszer erősítése ajánlatos, e célból napi 30-40 percnyi mérséklet intenzitású mozgás, légzőtorna hatásos. A túlterheléssel, a mértéktelen, nagy intenzitású mozgással viszont a kívánatos hatás ellenkezőjét érjük el.
Útra valóul kívánom mindannyiuknak, hogy szívják magukba a nap melegét és fényét, hogy erővel töltse fel testüket, és szellemüket is árassza el a nyugalom. Nyomtalanul távozzon el testükből a stressz és feszültség!

 

Dr. Kovács Matild
Belgyógyász és mozgásszervi rehabilitációs főorvos
NYIKO Orvos Természetgyógyászati Tanácsadó Centrum
Bp. XVI. Rigó u.32. Tel: 06-30-585 7848

Fel

Kezdő oldal

 

 

Rakott burgonya erdei csiperkével

Hozzávalók:
800g burgonya
400g erdei csiperke (más gomba is jó hozzá)
1 fej hagyma
2 kemény tojás
1 evőkanál olaj
1 gerezd fokhagyma
só, bors
vaj a formához
250 g tejföl
2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
1 tojássárgája

Elkészítése:
A burgonyát megfőzzük, utána meghámozzuk. Hagyjuk kihűlni, majd felszeleteljük
A gombát megpucoljuk és szintén felszeleteljük.
Az olajat megforrósítjuk és a gombát 5 percig pároljuk benne. A fokhagymát meghámozzuk és a fokhagymatörővel a gombára nyomjuk. Sóval, borssal fűszerezzük. Az edényt kivajazzuk, teszünk bele egy réteg burgonyát, egy réteg tojást, egy réteg gombát és hagymaszeletet, ezt ismételjük. A tetejére burgonyát teszünk. A tejfölt összekeverjük a petrezselyemmel, a tojássárgával és egy csipet sóval. Elosztjuk a rakott tetején. Előmelegített elektromos sütőben 200oC-on 25 percig sütjük.

Jó étvágyat!

 

Fel

Kezdő oldal