Mikor kezdeményezhetünk?

Egy Amerikába szakadt magyar lány

Nagy Előd festőművész honlapja

Tisztelt Olvasó!

Örömmel tudatom, hogy megszületett a XV. kerület levelezőlistája.
Amennyiben feliratkozik, a jövőben értesülni fog Újpalota, Rákospalota és Pestújhely eseményeiről.
Létrejöttünk célja az információáramlás az építés, a szépítés, a fejlesztés érdekében.
Az olvasóink egyben íróink is. Bármilyen szerveződésről, találkozóról, fórumról küldhető üzenet a list@palota.lx.hu címre, melyet a lista minden tagja automatikusan megkap.
Céltalan levelezgetéseket fővesztés terhe mellett kéretik kerülni!
Feliratkozás a subscribe@palota.lx.hu címen, vagy az egyszerűség kedvéért az oldal alján található mezőbe írja be az e-mail címét!
Kérem, amennyiben van lehetőségük, tájékoztassák a helyi ismerőseiket a levelezőlista létezéséről.

Köszönöm!

Szabó Bori

Feliratkozás a(z) 'palota' csoportra

Mikor kezdeményezhetünk?

Hát ötven évig azt tanultuk (értsd: mi, akik ennyire öregek vagyunk), s hagyományoztuk (volna) át e tudást utódainkra, hogy közügyekben akkor kezdeményezhetünk, ha pártunk és kormányunk akaratával mindenben egyezőt akarunk gondolni vagy mondani. Netán megelőzni? Na, azért azt sem illett. Aki másként látta a világot, a környezetét, vezetésre termett embertársait stb, mint P. és K. (pártunk és kormányunk), az könnyen megkaphatta a kispolgári, a múltbeli csökevény, a retrográd, a visszahúzó erő, a deviáns címkét. Lehetett reakciós vagy ellenzéki is, de ezek már olyan súlyos vádak voltak, amikkel kiközösítés, nyilvános megbélyegzés, rendőrségi megfigyelés vagy akár börtön is járhatott. Soroljak néhány példát az eltévelyedésekre? Csak a könnyebb fajsúlyúakra… Mondjuk március 15-én kokárdát tűzött kabátjára a renitens egyén, s esetleg mások előtt is felvetette, hogy ez miért nem munkaszüneti nap, ha egyszer nemzeti ünnep. Ugyanezt kérdezhették az eltévelyedők karácsony másnapján és húsvét hétfőjén, az pedig már egyenesen szörnyű bűnnek számított, s nem maradt súlyos következmény nélkül, ha bizonyos személyek azt is felvetették, hogy miért ünnepeljük viszont munkaszüneti nappal és nagyszabású ünnepségekkel november 7-ét , az oroszországi forradalom napját?
A többség tudta a dolgát, s nem akart öngyilkos kérdéseket feltenni. Minek is? A szocializmus, az egypártrendszer, a szovjetek önzetlen baráti támogatása öröknek tűnt.
Még elmesélek egy nagyon tanulságos történetet. A hetvenes évek közepén, a budapesti és az országos úttörő szövetség vezetőinek megválasztásán feltette a választást levezető elnök az előírás szerinti kérdést: van-e valakinek az előterjesztetteken kívül egyéb javaslata jelöltre? Erre egy naiv lélek feltette a kezét, s javasolt valakit, akit igen alkalmasnak gondolt e vezetői posztra, s ezt meg is indokolta. A teremben ülő több száz delegált megdermedt, szellő nem rezdült, légy nem zümmögött… A levezető elnök mindenesetre, kis szünet és tépelődés után feltette a logikusan következő kérdést: ki van mellette? Hát voltak jó páran. Talán ismerték a jelöltet vagy megörültek, hogy lehet javasolni, támogatni olyat is, aki lám szintén alkalmas lehet s eddig nem került szóba… A jelölt felkerült a táblán a listára. Felemelkedett ekkor még egy kéz, s valaki javasolt még egy személyt, akit meg ő talált alkalmasnak (netán alkalmasabbnak a korábban jelölteknél). És ekkor, mielőtt a levezető elnök lányos zavarában feltehette volna a logikusan következő kérdést, hogy ti. ki van mellette, felpattant egy daliás ifjú és szót kért határozott hangon. Bejelentette, honnan jött, kik delegálták, majd szigorúan körbenézve a teremben azt kérdezte: elvtársak, a most elhangzott jelölt-nevek egyeztetve voltak az illetékes pártbizottsággal?! Mélységes csönd követte szavait. Lehajtotta a fejét minden renitens, javasló és támogató, légy sem pisszent, papír sem zümmögött, s villámgyorsan abbamaradtak a jelöltállítgatások…Ne izguljunk, a kötelességtudó túlnyomó többség úgyis csak azokat a neveket hagyta a listán, akik le voltak egyeztetve…
Ugye, hihetetlen, hogy volt egy hosszú-hosszú időszak, amikor az emberek nem mertek kérdezni, javasolni, nem mertek mást gondolni, nem mertek kezdeményezni?
Szerencsére ez a fent emlegetett párt 1989-ben rendszert váltott (miért és hogyan, ezt a politológusok dolga elemezni), s az egypártrendszert felváltotta a többpártrendszer, a jogállamiság, a demokrácia. Jövőre pedig ugyanezen párt utódjának vezetésével belépünk a demokratikus európai államok uniójába. Azok közé az országok és népek közé, akik többségének szerencséje volt soha nem ismerni egypártrendszert, jogtalanságot, kemény és puha diktatúrát. (Legfeljebb néhánynak, néhány évig, a II. világháborút megelőző időszakban, de attól annyira meg is rémültek, hogy a háború után, a diktátorok megsemmisülése után drákói törvényeket hoztak maguk számára, nehogy még egyszer megismétlődjék a szörnyűség.)
Most jöhetne az „itt a vége, fuss el véle, boldogan éltek, míg meg nem haltak”.
De nem ez jön.
Mert akik nagyon sokáig nem mertek kérdezni, javasolni, mást gondolni, kezdeményezni, azok ezt ma sem tartják megengedhetőnek. Elképednek, szörnyülködnek, el akarnak hallgattatni, megvádolnak, megfenyegetnek, ha mégis merünk kérdezni, javasolni, mást gondolni, kezdeményezni.
Mondjuk ezért jó lassan és jó hangosan, hogy Magyarország tizennegyedik éve jogállam, többpártrendszeren alapuló demokrácia. Itt mindenkinek van joga kérdezni, javasolni, mást gondolni és kezdeményezni, főként ha ezt saját közös ügyeink, kultúránk, modernizációnk, előbbre lépésünk érdekében teszi.
Próbálja ki, aki nem hiszi!
Legközelebb arról mesélek, hogy odaát, az Európai Unióban hogy kérdeznek, javasolnak, kezdeményeznek az emberek, ha mást gondolnak. Nem, nem! Nem lépnek be egyik pártba sem! Egyszerű lakosok, azok is maradnak, de kérdeznek, ha van kérdésük, javasolnak, ha van javaslatuk, és kezdeményeznek, ha annak látják szükségét. És ha sokan és nagyon akarják, el is érik.

- erdős bálint -

Fel

Kezdő oldal

Egy Amerikába szakadt magyar lány

A lila tök jó suli volt

Kubriczky Magdi 1988-ban ment ki ötödéves közgazdász egyetemi hallgatóként Kanadába külső gyakorlatra a Közgazdász és Informatikus Hallgatók Nemzetközi Szervezetén keresztül. Brenttel meglátni és megszeretni egymást néhány hét műve volt, s Magdi kint maradt. Összeházasodtak, három lányuk van, s gyakran járnak haza Magdi szüleihez Újpalotára. Hozzák a lányokat is, s mutogatják nekik Budapestet, Magyarországot. Bár Brent, a férj abszolút kanadai (Albertában, Calgaryben született, élt, ahol abban az évben volt az olimpia éppen, amikor Magdi kiment!), s magyarul nem beszél (nagyon nehéz nyelvnek tartja), azért sokat ért és nagyon szereti Magyarországot, a történelmünket, a kultúránkat, a nyüzsgésünket, a konyhánkat…

Te már akkor, amikor kimentél, igen jól tudhattál angolul, hiszen a lilában is angol tagozatos osztályba jártál…

Igen, amit a gimiben is folytattam, az egyetemen pedig angol szakvizsgát szereztem. Szakmailag nem használt az, hogy kint maradtam, mert ott kevés közgazdász kell, nem igazán tudják foglalkoztatni őket. Évekig PR-os/reklámos voltam Calgaryben, amit nagyon szerettem, mert főleg rendezvényeket kellett előkészítenem, szerveznem, menedzselnem. Amikor ez megszűnt, nem akartam újra a PR szakmában elhelyezkedni. A PR akkora hazugság, hogy ezt nem akartam tovább csinálni.

Hogy tudtál ott megszokni? Milyen az éghajlat, az emberek?

Az éghajlat nagyon változékony, Alberta fönt északon van. Előfordult, hogy júliusban esett a hó. A maximális meleg 30 fok, a maximum hideg mínusz 40, sőt a széllel együtt mínusz 60 fok. A chirook nevű szél ráadásul dermesztően száraz. Ott nincs négy évszak, s ezt nehéz volt megszokni. Volt, hogy karácsonykor mínusz húsz fok után hirtelen plusz húsz fokra melegedett az idő és elolvadt minden hó. A család egyébként jól fogadott, bár az apósom valódi albertai: konzervatív és aki nem albertai, azt nem tartja sokra. Alberta a kanadaiak szerint is igazi vaskalapos provincia. Mindhárom lányunk ért magyarul, a két nagy rengeteget olvas is. Ők nagyon jól olvasnak angolul is, Amerikában ugyanis folyton mérik az olvasási szintet. Jessica például 11 éves és a 19 évesek szintjén olvas. Vanessa nagyon jól és könnyen tanul nyelveket, ő a magyart is tökéletesen beszéli, s Alanna is már sok szót tud magyarul, bár még csak kétéves.

De most már nem Kanadában laktok…

Nem, Texasban. A férjem piackutató, s ahhoz, hogy fejlődjön, el kellett volna költöznünk nyugatra vagy keletre, de nem akartunk, mert például a torontói kanadaiak ki nem állhatják a nyugatiakat, pl. az albertaiakat, s inkább leköltöztünk Amerikába, Texasba. Na, itt meg jó meleg van! Ugyanolyan cowboy-ország, mint Alberta, olyan a mentalitásuk is, csak sokkal megértőbbek és barátságosak. Houstonban lakunk most, pontosabban egyik külvárosában. Az iskolák itt jobbak, mint Kanadában. 1995-ban elvégeztem egy multimédia szakot, amiből majd itt is fogok tudni profitálni.

Milyennek látod Magyarországot, ha hazajössz?

Jobbnak is, rosszabbnak is. Jobb azért, mert láthatóan kezd felzárkózni, az emberek próbálkoznak, hogy előre jussanak. Az árak mennek felfelé, a bérek pedig ezt nem követik. Nem is lehetséges, hiszen Magyarország még mindig egy szocialista jóléti állam, mint Svédország, s nem lehet az összes szálat elvágni egyszerre, ami ehhez köti az embereket. Kell egy nemzedék, mire megváltozik ez a szemlélet. Rossz, hogy az emberek ki vannak égve. Ez az én korosztályomra is érvényes, sőt főleg arra. Mintha mindentől félnének. Szerintem semmi nem lesz, ha Magyarország bemegy az Unióba, mert már négy éve gyakorlatilag bent van. Az biztos, hogy a közbiztonság rosszabb lett a nyolcvanas évek végéhez képest. Sok a hajléktalan, a koldus, sokkal szemetesebb maga a város, és rengeteg játékterem van. Ettől nagyon kommersz lett Budapest. Helyenként meg nagyon megszépült. Most hét hétre jöttünk, s ezt nagyon szeretnénk kihasználni. Négy napig voltunk a Balatonon, a lányok nagyon élvezték. Járunk múzeumokba, színházakba, megmutogatok nekik mindent, ami itt hozzám tartozott.

Kikkel szoktál rendszeresen találkozni a régiek közül?

Az általános iskolai osztálytársak közül kettővel-hárommal minden alkalommal találkozom. Elég jól megtalálták a helyüket. Most értékelem igazán, hogy a lila milyen tök jó suli volt! Nagy szerencse volt az is, hogy a mi osztályunk angol tagozatos lett. Jó szeme volt Baba néninek, az elsős tanító néninknek, hogy így összeszedett minket.

Reméljük, ezután is minden évben találkozunk Veled. Jó az, ha valaki kívülről, mégis megértő szemmel néz ránk évenként, nem?

-be-

Fel

Kezdő oldal