Játszótér

Játszó-tér-kép IV.

Kata és Peti

Játszó-TÉR-KÉP IV.

Rügyeznek a fák, eldobáltuk a téli cuccainkat, felhoztuk a műanyag rolinkat a pincéből, amin Panni úgy fest, mint majom a köszörűkövön. De ő nem bánja, lelkesen robog vele az aszfalton a legközelebbi játszó felé.
Új felfedezésünk a POSTA mögötti un. „mini-játszótér”. Nem is tudtam, hogy némileg leporolták. Szemészet ürügyén lógunk a suliból, így kora délután vetődünk oda, talán ezért nincs még tömegnyomor.
A játékok itt is nagyon helyesek, jól használhatók. De! Hm! Mintha Panni kezdené kinőni a játékokat… Vagy lehet, hogy Panni, hogy is mondjam: egy túl nagyra nőtt nyolcéves?!
Az egyensúlyozós szerkentyűkön még összejön, hogy sikerélményhez jut, de amikor negyedszerre esik le róla, azt mondja: megpróbálom visszafelé, hátha akkor sikerül!

A kedve töretlen. Még!
Tulajdonképpen hány éves korig szoktak a gyerekek játszóterezni?!
Vagy nem bizonyos korig, hanem – mondjuk - hintaleszerelésig?
Lehet.

Folyt köv.

- tündér lala-

Fel

Kezdő oldal

Kata és Peti
(egy kismama naplója)

2.

Végre! Végre itt a tavasz ! A kisgyermekes anyukák hőn áhított vágya! Végre nem kell anorák, csak mondjuk a sárgakacsás pulcsi meg egy vékony sapka. Hogy mennyit nő egy gyerek feje egy év alatt! A múlt tavasszal kapta az ominózus darabot, akkor pörgött-forgott a fején, meg folyton lecsúszott a szemébe. Na, idén nagy örömmel, hogy jön a jó idő, kikapartam a „Lucának/Bendegúznak” feliratú dobozból, s a fejébe húztam. Mókás a legény, csak a fülét nem védi, no meg a feje közepéig se ér. Sebaj, feladat teljesítve: sapka van a gyereken. Tiszta mázli, hogy Édesanyám gyönyörűen varr, így a gyereknek ősz óta nem vettünk ruhát. Egyedi is, mivel a környéken egy gyereknek sincs színben passzoló kockás nagyfiús inge, bélelt kordnacival. Ha a rendelőben járunk, látom apukák sóvár tekintetét, karjukon a két-három hónapos kisfiukkal, hogy „de édes lesz, ha ekkora lesz”, az anyukák meg a varrónő címét kérdezik. Ez most dicsekvésnek hangzik, de elmesélem, hogy Anyukám régebben, ahogy Ő fogalmaz: „a gombot is úgy drótozta fel”. De amióta az unokája megszületett, egy varrógépet és szárnyakat kapott, s azóta sorra kerülnek ki a keze alól a szebbnél szebb cuccok. Szegénykém, titkon abban reménykedik, hogy a következő unokája kislány lesz, annak aztán varrhat szebbnél szebb, fodros-bodros rucikat. Csakhogy valahogy érzem: kisfiúnk lesz megint, talán hamarosan.

Szóval játszóterezünk. Peti kedvenc időtöltése a rozsdás söröskupakok összeszedése. Tegnap pont egy kedves bácsi célzott minket fejen eggyel a nyolcadik emeletről. Nem szólva a játszóterek állapotáról. Hogy mi van a homokban!!! Találkoztam az elmúlt napokban friss kutyapisivel-kakival, biztosítótűvel, két decis üres vodkásüveggel. A legérdekesebb az a kb. tíz centiméteres szürke szőrös valami volt, ami leginkább egy divatja múlt kulcstartóra hasonlított, de nem mertem hosszasabban tanulmányozni. Bezzeg a kölykök! Nem lehetünk elég leleményesek, rögtön kiszúrják azt az egy dolgot, amit biztosan nem szabad megfogni. Természetesen a játszótéri vízcsap nem működik, mert lelopták róla a csapot, így a múlt nyáron minden anyuka egy-egy ilyen csappal a zsebében játszóterezett. Idén nekünk is be kell szereznünk egyet!

De azért van vidám oldala is a játszóterezésnek. Míg tíz anyukából kilenc sorban ül, s kellemesen beszélget, olvasgat, napozik, a hozzájuk tartozó lurkók (10 hónapos és 4 év közöttiek) pedig békésen mászókáznak, csúszdáznak, homokoznak, addig van egy anyuka (na, na vajon ki az?!), aki egész idő alatt nem csinál mást, mint lót-fut a gyereke után. Petinek nem elég nagy a játszótér, egy pillanat alatt az autóknál vagy a vadul focizó fiúk pályájánál van, nem áll meg egy percre sem, én meg mint a nyúl futok utána. A barátnőm nem érti, miért nem akarok esténként vele tornázni járni. Persze, azért ha végre kedve támad Őkelmének játszani, akkor megmozgatja a többi szülőt is. Éppen a minap este lementünk a postaládát megnézni, persze otthoni ruhában, s eszébe jutott, ő bizony sétálni akar. Nagy üvöltések árán felrángattam, hogy fel kell előtte öltözni, majd lecaplattunk. Hát éppen egy nagyon rendes apuka tartózkodott a téren, aki a csúszda tetejéről eregette le a kislányát a feleségének. No, Peti ezt meglátta, s rögvest odakéredzkedett. Szegény apuka vagy fél órán át eregette hősiesen a két gyereket, majd feladta, s leült pihenni. Peti odatrappolt, kézenfogta, visszahúzta a csúszdához, felmutatott, és jelezte, hogy spurizzon csak felfelé, mert őfelsége még nem unta meg. Már sötét volt, mi még mindig csúszdáztunk. Azt hiszem, legközelebb be kell szereznünk valami világítós sapkát!
Peti „borogatós” korszakát éli. Apjával főzzük a vacsorát, azaz én főzök, Apa kuktáskodik, meg beszélget, Peti nézi a Micimackót a szobában. Néha kijön, ellenőriz minket, majd visszamegy. Kóstolgatok, na, ebbe kell még delikát. Keresem a henger alakú pléhdobozt, sehol…Keressük, keressük, sehol nincs (se a hűtőben, se a mikróban). Jön ki a lurkó, kapaszkodik fel mellém. Te - mondom -, milyen az orrod? Odahajolok, megnyalom: delikát! Összenézünk az Apjával, de a kölyök már spurizik befelé, s húz kézenfogva, hogy mutat valamit. Nézzük a hosszú előszobai folyosót: semmi. A nappali közepén, a szőnyegen: semmi. Peti hív tovább, mutatja a bilit, melléguggol, és büszkén közli: ide, ide. Mi meg, szigorú szülők, nem bírjuk ki nevetés nélkül.

A hétvégén az állatkertben voltunk. Négy hónap után. Már a madaras tónál lecövekelt, nagy nehezen lehetett csak tovább csalni. Minden állatot megtapogatott, a rénszarvastól a kiscsirkéig. Egyedül a kakastól ijedt meg, mert az orra előtt kezdett vad kukorékolásba. De mivel ugyebár kutyafüggő, a „tanyaudvarban” lévő két pumi tett rá megint csak mélyebb és nyálasabb benyomást. Az állatsimogató volt a csúcs, ahol a Peti perecét szorongató Apát körbeállta egy csomó kecske, juh, meg birka, s amelyiknek szarva volt, az a nyomaték kedvéért még döfködte is. Aztán Peti behotdogozott, majd nagyon elálmosodott, így mentünk is hazafelé. Mivel már gyalogosan járunk, hamarabb kifárad, mint tavaly, amikor még babakocsiban üldögélt. Mindenesetre a lufit a kijárattal pont szemben nem lehetett nem kiszúrni. De igazán rablásnak tartom, hogy mennyi pénzt elkérnek egy sima lufiért!

Szerdán Zsanett jött látogatóba hozzánk. Őt és az anyukáját, Szilvit az interneten ismertük meg. A gyerekek pontosan egy napon, öt óra eltéréssel születtek. Zsani már nagyon sokat és szépen beszél. Csütörtökön Dóri jött az anyukájával, Timivel. Timi régi barátnőm, igazi lelki társ. Dóri három hónappal idősebb Petinél, s már mondatokban beszél…Vajon hány lány lenne képes Petit magyar irodalmi nyelvi alapokon nyugvó kommunikációra ösztökélni?!

-kata-

Fel

Kezdő oldal