Üdvözlet az Olvasónak!
Báthory Erzsi, a Toronyhír felelős szerkesztője
javasolta, hogy ha van kedvem és témám, írjak az újságba. Úgy
döntöttem, írok. Tehát, úgy tűnik, ezentúl sűrűbben összefutunk
majd (Önök és én), ezért engedjék meg, hogy bemutatkozzam.

Szabó Borbálának hívnak. Huszonhét éves múltam.
Három éve feleség, egy éve családanya vagyok. Pestújhelyi a családom.
Dédapám Dr. Weszter Sándor, Pestújhely első községi orvosa. Édesapám
Nagy Előd festőművész. (leánykori nevem Nagy Borbála). Három hónapos
voltam, mikor a szűk család (hat fő) a Casco ház legfelső emeletére
költözött, így Újpalotán töltöttem a gyermekkoromat.
A kisfiam, Bátor már szintén ide a lakótelepre született. Most
a Nádastó parkban élünk egy barátságos három emeletes házban,
kilátással a kertvárosra. Szeretünk itt lakni, de nem titkolt
szándékunk, hogy amint lehet, kertes házba költözünk. De addig
sem mindegy, hogy milyen a környezetünk.
Nem vagyok újságíró. A szemmel látható problémákról fogok Önöknek
beszámolni. Olyan dolgokról, amik nap mint nap felzaklatják az
embert. Megpróbálok válaszokat és megoldásokat keresni.
Tartsanak velem!
Szabó Bori
borcsa@fw.hu
icq: 2232256
Fel
Kezdő oldal
Van egy százaléka jó
célra?
A legidőszerűbb és mindenkit érintő probléma
az adóbevallás. Az átkozott papírmunka mellett ugyanakkor lehetőséget
is kapunk arra, hogy adónk 1%-ával rendelkezzünk. 1 százalékkal
az egyházakat (gondoljuk meg, milyen fontos hitbeli és szociális
tevékenységet végeznek, ha nem is mindig tudunk róla!) támogathatjuk,
1 százalékkal a civil szervezeteket, amelyek számos hiánypótló
– gyakran nélkülözhetetlen - tevékenységet végeznek el a modern
társadalomban, amikre az államnak vagy a helyhatóságoknak sem
lehetőségük, sem módjuk, sem pénzük nincs. Éljünk hát a lehetőségekkel!
Egyházak esetében a következő számot kell írni
a név mellé:
0011 Magyar Katolikus Egyház
0066 Magyarországi Református Egyház
0035 Magyarországi Evangélikus Egyház
Javasoljuk még a parlagfűmentesítés, népegészségügyi program támogatását:
1153
Összeválogattuk azokat a kerületi alapítványokat, amelyek mögött
nincs sem országos háttér, sem az önkormányzat, ők nem jelennek
meg a Városházi Naplóban, legfeljebb fizetett hirdetésben hívhatják
fel magukra a figyelmet, azaz nagyon civilek, s tényleg szükségük
van civil támogatásra.
Az igazi lokálpatriótáknak ajánljuk őket.
CORTEX Alapítvány az Agysérültek Rehabilitációjáért, Adószám:
19671327-1-42
Kapcsolattartó: dr. Szkonyi Tiborné, Telefon: 30/924-6613
Cím: 1156. Budapest, Páskomliget u. 63. 10/40.
Felnőtt agysérült betegek rehabilitációját végzik.
Forrás-Bogács Alapítvány, Adószám:
18165623-1-42
Kapcsolattartó: Kiss András, Telefon: 380-9885
Cím: 1154. Budapest, Wesselényi utca 38
Honlap: www.extra.hu/Forbog/forras.htm
E-mail: forbogal@freemail.hu
Egészségmegőrzés, betegség-megelőzés, gyógyító-, egészségügyi
rehabilitációs tevékenység, szociális tevékenység, családsegítés,
időskorúak gondozása, nevelés és oktatás, képességfejlesztés,
ismeretterjesztés.
Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány,
Adószám: 18156209-1-42
Kapcsolattartó: Szabó Tamás, Telefon: 210-1415/187
Cím: 1156. Budapest, Molnár Viktor u. 94-96
E-mail: szabo.tamas@bmf.kvk.hu
Súlyosan és halmozottan sérült gyermekek fejlesztése, valamint
számukra lakóotthon létesítése.
Újpa-Stoma Klub
A bélkivezetéssel élők újpalotai klubja. Adószámuk: 180942990-1-41
A Károlyi Kórházban működnek ugyan, de az érintett újpalotaiak
is odajárnak (máshová nem tudnak!).
Magyar Kékkereszt Egyesület (MKKE), Adószám:
18075838-1-42
Kapcsolattartó: Balog Zoltán, Telefon: 307-7160
Cím: 1151. Budapest, Alagi tér 13.
E-mail: mkke_rim@nexus.hu
Az egyesület az alkoholizmus megelőzése, terjedésének megakadályozása,
az alkoholbetegek gyógyítása céljából fejti ki tevékenységét,
ennek érdekében ifjúsági felvilágosító, prevenciós munkát, valamint
utógondozó tevékenységet is folytat
Magyar Lupus Egyesület, Adószám:
18157860-1-42
Kapcsolattartó: Schopper Gabriella, Telefon: 306-6433
Cím: 1152. Budapest, Epres sor 4.
E-mail: hslegabi@yahoo.com
Felvilágítás, egészségmegőrzés (a maradék), társadalomba illeszkedés;
egészséges társadalom nevelése; elfogadni a másságot; kutatás
segítése.
Magyar Rett Szindróma Alapítvány, Adószám:
18075618-1-41
Kapcsolattartó: Pokorny Lajosné, Telefon: 414-0500; 20/943-3836
Cím: 1158. Budapest, Molnár Viktor u. 94-96.
Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése,
rehabilitációs foglalkoztatás, tudományos tevékenység, kutatás,
nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés
METROPOLIS Bűnmegelőzési Egyesület, Adószám:
18161715-1-42
Kapcsolattartó: Bártfai László, Telefon: 418-8869
Cím: 1157. Budapest, Legénybíró u. 9.
E-mail: metropolis@dnb.hu
Gyermek-és ifjúságvédelem, bűnmegelőzés.
Szolgáltatás: Lovakkal a Beteggyermekekért, A Jövő Nemzedékéért,
Tanácsadás, Média szereplés.
Periféria Alapítvány, Adószám:
19676748-2-42
Kapcsolattartó: Czikora Györgyi, Telefon: 417-1434
Cím: 1158. Budapest, Drégelyvár u. 6
Honlap: www.tankor.hu
E-mail: tankor@freemail.hu
Középiskolából kiesett fiatalok oktatása és mentálhigiéniás gondozása.
Pierrot Kortárssegítő Ifjúságvédelmi
és AIDS-megelőző Alapítvány, Adószám: 18154685-1-42
Kapcsolattartó: Szebegyinszki Andrea, Telefon: 416-5167
Cím: 1154. Budapest, Drégelyvár u. 1.
Kortárssegítés elsősorban AIDS-megelőzésben, szexuális felvilágosítás
és tanácsadás.
Segítsd az iskoládat! Egyesület, Adószám:
18165960-1-42
Kapcsolattartó: Várhegyi Gábor, Telefon: 419-8527
Cím: 1157. Budapest, Nyírpalota u. 99. 1/3.
E-mail: uszikujs@axelero.hu
Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.
Toronyhír Újpalotai Média Alapítvány,
Adószám: 19702322-1-42
Cím: 1157. Budapest, Hartyán köz 3.
Kapcsolattartó: Báthory Béláné, t: 06 20 537 9111, e-mail: ebathory@freemail.hu
A helyi civil társadalom számára fórum teremtés, a helyi civil
nyilvánosság megteremtése. 1989-ben alapította az Újpalotaiak
Baráti Köre Művelődési és Érdekvédelmi Egyesület (adószáma: 19010241-1-42)
az Újpalotai Szabadidő Központtal közösen, 1991-től működik önálló
alapítványként, 2001-ig nyomdai úton jelent meg az általa kiadott
újság, a Toronyhír a kerületben. Most íme online. Ha fontosnak
tartja, kérjük, támogassa! Köszönjük!
-bálint-
Fel
Kezdő oldal
Veszélyes állatok
Ahelyett, hogy örülnénk békés hazánknak, mely
tulajdonképpen veszélyes állatoktól mentes, mi fogjuk magunkat
és mindenféle közveszélyes dögöt beszerzük pusztán kedvtelésből.



Kíváncsi lennék, hogy a skorpió, mérges kígyó
és póktartók közül hányan kérdezték meg a szomszédaikat, hogy
ők vajon mit szólnak az új szomszédnak. Költői kérdés, sejtem
is a választ.
Skorpiók, mérges kígyók és pókok lehetnek akár a szomszédomban
is, anélkül, hogy tudnék róla. A gazdájuk csak egyszer kell, hogy
figyelmetlenebb legyen a szokásosnál, és valakinek máris a halálát
okozhatja. Mostanában sűrűn lehet hallani, hogy itt, vagy ott
skorpiót találtak. Egy társasház pincéjében a gyerekek játszadozás
közben leltek rá néhány(!) példányra. Van, aki a saját lakásában
bukkant rá egy csavargó egyedre. Egy üzletházban biztonsági őrök
találtak és fogtak el egyet éjjel. De felmerül bennem, hogy ugyanúgy
megtalálhatta volna egy totyogó, de beszélni nem tudó kisgyermek
is. Akinek ugyan fogja a kezét a kirakatot bámuló édesanyja, de
már csak arra eszmél fel, hogy a gyermek fulladozva meghal..
A gyerekek mindenhez hozzányúlnak, szájba veszik a dolgokat, nincs
félelemérzetük. A szülők pedig nem retteghetnek folyamatosan helyettük
is. Már csak azért sem, mert az senkin sem segít.
Ami engem illet, én szigorítanám ezeknek a kedvenceknek a tartását.
Egyrészt minden egyes példányt nyilván tartatnék, a szaporításukat
lehetetlenné tenném, és még borsos veszélyességi adót is fizettetnék
a tulajdonosokkal. A különösen életveszélyes állatok behozatalát
pedig kifejezetten tiltanám.
De nem akarok senkinek a lelkébe gázolni. Mindazonáltal arra kérném
az egzotikus állatok tartóit, hogy próbáljanak jobban a szeretteiket
féltő, aggódó emberek módjára gondolkodni.
Szabó Bori
Mindannyiunknak jó tudnunk:
A következő jogszabályok szabályozzák a veszélyes
állatok tartását:
- 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről
- 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet a veszélyes
állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól
- 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet a települési önkormányzat
jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával
kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről
- 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet az állatvédelmi bírságról.
A veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének
részletes szabályairól szóló 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM-NKÖM-BM
együttes rendelet 1. számú mellékletében felsorolt fajok egyedei
minősülnek veszélyes állatnak. A levelében említett skorpiók valamennyi
faja is ide tartozik.
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény
20. § -a szerint veszélyes állat tartása, országba történő behozatala
előzetes hatósági engedélyhez kötött. Veszélyes állat tartására
a tervezett tartás helye szerint illetékes települési, fővárosban
a kerületi önkormányzat jegyzője - az állat-egészségügyi hatóság
és a természetvédelem illetékes állami szervének a szakhatósági
hozzájárulásával - adhat engedélyt. Az engedély kizárólag abban
az esetben adható meg, ha a tartás a környezet nyugalmát és biztonságát
nem sérti vagy nem veszélyezteti, és az egyed tartási feltételei
- ideértve a tartáshoz szükséges szakismeretet is - biztosítottak.
A veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes
szabályairól szóló 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes
rendelet 2. §. 1. bekezdése szerint veszélyes állat tartására
engedélyt az a természetes személy kaphat, aki
a) cselekvőképes és büntetlen előéletű,
b) rendelkezik (a törvény 3. §-ban megjelölt) szakirányú tartási
ismereteket igazoló, legalább középfokú szakképesítéssel és szakmai
gyakorlattal,
c) ha a b) pontban előírt feltételekkel személyesen nem rendelkezik,
az azoknak megfelelő személyt alkalmaz,
d) rendelkezik a tartási hely közvetlen szomszédainak beleegyező
nyilatkozatával,
e) biztosítja a 3. számú mellékletben - méreggel ölő állatfajok
tartása esetében a 2-3. számú mellékletekben - előírt feltételeket,
f) teljesíti a biztonsági előírásokat.
Veszélyes állat tartására engedélyt gazdálkodó szervezet akkor
kaphat, ha az állat gondozására az (1) bekezdés a)-b) pontjaiban
meghatározott feltétellel rendelkező alkalmazottja van, és a d)-f)
pontokban előírt feltételeket biztosítja
A települési önkormányzat jegyzője nyilvántartásba
vételre [245/1998. (XII. 31.) Korm. r. 6. §] és ellenőrzésre köteles.
A veszélyes állat tartási helyéül szolgáló ingatlanon, ingatlanrészen
az állat fajának feltüntetésével a veszélyre felhívó jól látható
tartós jelzést kell elhelyezni az állatok védelméről és kíméletéről
szóló törvény előírásai szerint.
Az állattartó veszélyes állatát közterületen csak átmenetileg,
közvetlen és állandó felügyelettel, ember és állat életét, testi
épségét nem veszélyeztetve tarthatja.
A veszélyes állat tartójának gondoskodnia kell arról, hogy az
állat közterületre vagy más magánterületére ne juthasson be. Ennek
hiányában tartási engedély nem adható.
Veszélyes állat elidegenítése, felügyeletének
átengedése hatósági engedélyhez kötött. A veszélyes állat tartója
a veszélyes állat eltűnését a jegyzőnek és a rendőrhatóságnak,
a természetvédelmi oltalom alatt álló, illetőleg a nemzetközi
természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó veszélyes állat
esetében a természetvédelem illetékes állami szervének is, elhullását
a jegyzőnek és az állatorvosnak köteles bejelenteni.
Ha a veszélyes állat tartója az engedély feltételeitől
eltér, a jegyző - a tulajdonos költségére, a feltételek biztosításáig
- a veszélyes állat állatkertbe, vagy más megfelelő helyre való
szállítását rendelheti el. Ha az állattartó gondoskodik a feltételek
biztosításáról, úgy a veszélyes állatot részére vissza kell adni,
ellenkező esetben tőle az engedélyt vissza kell vonni, és költségére
intézkedni kell a veszélyes állat végleges elhelyezése iránt.
A veszélyes állatok tartására vonatkozó feltételek
megszegése esetén az eljáró hatóság az állatvédelmi bírságról
szóló 244/1998. (XII. 31.) Kormányrendeletben meghatározott bírságot
is kiszabhat. Állatvédelmi bírság azzal szemben szabható ki, aki
a veszélyes állatok tartásának engedélyezésére, illetve tartására
vonatkozó előírásokat megszegi, valamint a veszélyes állat tulajdonjogával,
tartásával felhagy, illetőleg állatot elűzi vagy kiteszi. A bírság
összege ötezer forintról százötvenezer forintig terjedhet.
További információkat találhatunk a http://www.mkogy.hu/
(az ország háza) oldalán.
Hivatkozással a fenti jogszabályokra, helyhatóságunkhoz, a XV.
kerületi Polgármesteri Hivatalhoz fordultam gondjaimmal.
Szabó Bori
Fel
Kezdő oldal